Ausztrál fantomcsapat vezetőedzőt keres

2004.12.04. 21:56
Címkék
Érdekes kísérletbe kezdett Ausztrália egyik legkiválóbb üzleti érzékkel megáldott embere. Ian Thorpe, az úszófenomén menedzsere ugyanis futballklubot próbál istápolni, azzal a nem titkolt céllal, hogy a Sydney FC betörjön az ígéretesnek tűnő ázsiai piacra. David Flaskasnak azonban először is össze kell(ene) tákolnia egy működőképes együttest a 2005 augusztusában induló nemzeti bajnokság rajtjáig. Nos, a hallatlan fantáziával megáldott Flaskas több támogatót gyűjtött már Thorpeedo számára Japánból és Kínából, vagyis nem kellett ismeretlen ajtókon dörömbölnie, amikor átruccant az óceán túlsó partjára. A szponzori szerződések annak ellenére megköttettek, hogy a klubnak egyelőre szinte semmije sincs. "Egy hónapja alakultunk, és ennyi idő alatt mindössze annyit tudtunk elérni, hogy az adminisztrációt megpróbáltuk felépíteni - vallotta be Walter Bugno, a Sydney FC elnöke. - A stratégiánk azonban megvan. Egy segédedzőt máris kineveztünk, ő pedig elkezdte összerakni a saját stábját. Számos játékosunk van már, igaz, sokan még csak tárgyalásban állnak velünk."A nagyra törő tervek között egy tengerentúli vezetőedző szerződtetése is szerepel. A kívánságlistán többek között Gianluca Vialli, valamint Glenn Hoddle neve szerepel. A hírek szerint a nyolccsapatosra tervezett liga összes leendő résztvevője kész együtt dolgozni a remélt üzleti siker reményében. Mi mást kívánhatnánk: sok sikert!
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
26 perce

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
7 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
7 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
7 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik