Doppingról doppingra

Rendhagyó eset: Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnökét - így döntött a magyar szövetség elnöksége - nem javasolja a világszervezet soron következő tisztújító közgyűlésének újraválasztásra. Valamiért nyilván alkalmatlannak tartja. Az okot ellenben nem ismerjük, az állásfoglalást, a 8:4 arányú titkos szavazást nem egészítette ki indoklás. Elképzelésünk természetesen van, s nem tévedünk, ha a magyar súlyemelők gyászos athéni doppingeseteinek következményeivel hozzuk kapcsolatba a sajátos fejleményeket, hiszen köztudott, az öt magyar doppingáldozatunk közül három ebben az erősen fertőzött sportágban szerepelt (le).
Az érintettek érdemben nem nyilatkoznak, ami az oknyomozó munkát gátolná, ám nem is a történtek részletes feltárása most a célunk, hanem néhány, véljük, megfontolást érdemlő kérdés és gondolat.
Logikusan megmagyarázható-e az a kifejezetten demonstratív, hamarosan nyilván élénk, s számunkra negatív nemzetközi visszhangot kiváltó lépés, az, hogy egy nemzetközi sportszövetség elnökének éppen saját nemzeti szövetsége tesz keresztbe, igyekszik őt maximálisan lejáratni, ellehetetleníteni?
Eltűnődhetünk, vajon átgondolták-e a szavazók, hogy döntésük révén mennyire rossz színben tűnhet fel a magyar sport, szorosabban véve diplomáciánk külföldön?…Még ha talált, vagy találni vélt is a testület szakmai, morális, sportpolitikai, vagy bármilyen egyéb okot Aján terhére, vajon ez a leszámolást sugalló módszer, megoldás elfogadható-e nemzeti érdekeink és tekintélyünk megóvása szempontjából?…Kétlem, s számos súlyemelő vezető, például Dobos Béla alelnök is ennek adott hangot tegnapi lapunkban.
A személyről egyébként, akitől a súlyemelő-szövetség elnöksége megvonta a bizalmát, tömören - minden szubjektív jelző és elfogulatlanság nélkül - ennyit: Aján 1968 óta sportvezető, a magyar szövetség főtitkára volt a hetvenes években, majd a MOB alelnöke, a szervezet főtitkára 1989, az újjáalakulás óta, továbbá a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke. Évtizedeken át - 1976-tól - a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főtitkára, majd elnöke, a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének (AGFIS) első alelnöke 1986 óta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a WADA (Doppingellenes Világügynökség) igazgatótanácsának tagja, bölcsész és testnevelő tanári diplomával címzetes egyetemi tanár. Schmitt Pál és Gyulai István társaságában a legelismertebb magyar sportdiplomata. Nincs védelemre szüksége, négy évtizeden át bizonyította rátermettségét...
Mindentől függetlenül, s annak ellenére is, hogy sekélyes boszszú íze van az egésznek, magunk között, úgymond családon belül, összeakaszkodhatunk. De kifelé? Sportbarátaim! Magyar a magyar ellen?! Több, mint hiba…
A sport, időnként hangoztatjuk, a társadalom tükre. Igaz. Így be kell látnunk, bizony - jóllehet ez nem szolgálhat mentségül -, hogy a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöksége, szerény mértékig legalább, némi megértést érdemel. Hiszen mit is lát a nagypolitikában? A közelgő népszavazás ürügyén, hogy mást ne mondjunk, gátlás nélkül és kíméletlenül üti-vágja - a magyar a magyart. A parlamentben oly természetes, magától értetődő módon hülyézik le egymást a képviselők, hogy ezek után miért éppen a dopping-örvényekben küszködő súlyemelőktől várjunk el megfontolt, bölcs magatartást?
Ha a súlyemelők esetét műfajilag valamiféle szomorújátéknak tekintjük, az atlétákét inkább valamiféle, józan ésszel szinte követhetetlen szürrealista komédiának, már-már kabarénak. Kétéves eltiltás - nem, visszavonulás - egyéves eltiltás - mégsincs visszavonulás - felmentés. Mintha féktelen licitálást hallanánk valami hamiskás pókerjátszmában. Doppingvétség?... Ne, még szándékosság sincs itt, kérem!...Egyáltalán, miről beszélünk?…
A felelősségről tulajdonképpen szó nem esik a szégyenletes történetben… Pedig, akárhogyan sajtolják-facsarják is az érintettek immár követhetetlen fordulatokkal a vizelet-ügyeket - mégis csak két arannyal rövidebbek maradtunk Athénban.
Érdemi és elemző bírálat helyett - megtettük egyébiránt több alkalommal korábban - idézzünk ezúttal egy igazi és időben közeli görög történetet. Nem szükséges utána tanulságot sem külön megfogalmazni, a sztori önmagáért beszél… Sydney 200-as olimpiai bajnoka, Kosztasz Kenterisz és sprinter társa, Ekaterini Tanu sem doppingolt, ezt legalábbis senki, soha nem bizonyította rájuk, sőt leghalványabb szándékukat sem. Továbbá az sem bizonyítható, hogy tudatosan nem tettek eleget még az olimpiai megnyitó előtti napon doppingellenőrzési kötelezettségüknek. Vétkesek? - magyaros mércével aligha. És mégis: pusztán a gyanú felmerülésének hatására a nemzeti hősként ünnepelt világsztárt és Tanut a görögök eleve rajthoz sem engedték állni, sőt nyomban bírósági eljárást indítottak (a napokban helyezték vád alá őket)... A válogatott vezetőedzője lemondott, a futók edzőjét messzire zavarták, a mentségekkel kísérletező hamisan tanúzókat elmeszelték. Maga a görög kormányfő, Kosztasz Karamanlisz pedig így nyilatkozott: "Nincs pardon!…A sport tisztasága mindennél fontosabb!"
A hellének rendet vágtak. Nálunk? Folyik a szokásos maszatolás.