A Valencia úri egyesület

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
2004.10.18. 22:03
Címkék
A jelek szerint pillanatnyilag az istenek is a Barcelona mellett állnak: a több éve csak vegetáló óriás ebben az évadban fantasztikusan játszik (hét forduló után hat győzelem és egy döntetlen a katalánok mérlege, ami rekordbeállítás a klubnál), miközben a legfőbb vetélytársak sorra lemorzsolódnak.
A Real Madrid és a Deportivo már a kezdetek óta gyengélkedik, a címvédő Valencia azonban többé-kevésbé tartotta a félelmetes tempót - vasárnap estig. Akkor Claudio Ranieri fiai a Sevillát fogadták, amely már az előszezonban is villogott, és jó formáját a tétmérkőzésekre, így a Valencia elleni fellépésre is sikerült átmentenie.
A Mestallában többnyire az történt, amit a Valencia akart, ám a gól csak nem akart összejönni a fekete-fehéreknek. Végül Aitor Ocio kisegítette őket, amikor Corradi beadásába úgy nyúlt bele, hogy a labda a kivetődő Esteban mögött a hálóba hullott. Öt perc elteltével aztán az Aranda passzával kilépő Júlio Baptista egyenlített, majd a hajrában maga a feladó fordította meg az állást. A Sevillából akkor már csak tíz ember volt a pályán - a Canizaresszel kakaskodó Daniel Alvest állították ki -, és még hátravolt az est egyik legérdekesebb jelenete: Joaquín Caparrós edző úgy döntött, hogy a partvonal mellett ápolt Arandát, a döntő gól szerzőjét lecseréli. Azonban a támadó erről nem értesült, visszakéredzkedett a pályára, be is ment, viszont ezért azonnal kapott egy újabb sárgát a már meglévő mellé, így a játékon kívüli kiállítás sorsára jutott. A valenciaiaknak ekkor már nem volt kedvük nevetni, ráadásul egy-két elvetemült vezető azt tanácsolta az új elnöknek, Bautista Solernek, hogy az eset miatt óvják meg a mérkőzést. A presidente elutasította ezt, mondván: "A Valencia úri egyesület, amely nem fog kibúvót keresni, ha vereséget szenved." A címvédő ezzel a vereséggel ötpontos hátrányba került a listavezető Barcával szemben, és már csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Sevillát.
Valencia így sem maradt öröm nélkül, a város másik büszkesége, a Bernd Schuster irányította Levante ugyanis több mint negyven év elteltével idegenben nyert első osztályú bajnoki mérkőzést. A piros-kékek mindössze egyszer tudtak vendégként győzni abban a két szezonban (1963-64, 1964-65), amelyet a spanyol klubfutball legmagasabb osztályában tölthettek. Akkor - 1964. március 19-én - a Valladolid otthonában nyertek 2-1-re, most vasárnap pedig a Numanciát fektették két vállra idegenben. "Felőlem már most befejezhetnénk az idényt. Olyan jó bemenni az öltözőbe, az egész egyesületen belül nyugodt a hangulat" - mondta Pedro Villaroel, a Levante elnöke.
Legfrissebb hírek

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
39 perce

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
7 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
7 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
8 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
8 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik