Ezüst helyett kizárás

2004.09.26. 23:06
Címkék
Talán nem túlzás kijelenteni: az albenai Európa-bajnokságon - magyar szemszögből - fekete napként vonul be a vasárnap az almanachokba. Pedig a kezdés biztatóan sikerült: összességében jól lőttek a magyarok. A folytatás azonban megpecsételte a magyar férficsapat sorsát, hiszen Horváth Viktor a vívás során megsérült, és kénytelen volt visszalépni. Horváth kiválásával kétfősre fogyatkozott a magyar csapat (Horváth András csak egyéniben volt érdekelt). Szerencsére Marosi végig felpörögve, és ami fontosabb, eredményesen vívott. Fülepnek viszont egyáltalán nem jött össze a második tusa. Az úszásban ismét felemásan teljesítettek a magyarok: Marosi közepes teljesítményt nyújtott, míg Fülep a negyedik idővel csapott a célba. A lovaglás során Marosi mindössze két hibát gyűjtött be, Fülep viszont sok pontot otthagyott a pályán. És a végjáték, valljuk meg, tragikomikusra sikeredett: Marosi ugyanis a második helyen érkezett be a célba, ám később kiderült, hogy a bronzérmes pozícióba befutó orosz Rusztem Szabirhuzinnal együtt pályát tévesztett, így kizárták a futásból. Marosi így végül a 27. helyen zárt, Fülep Sándor a 23., míg a kizárólag egyéniben szereplő Horváth András a 24. lett.Szvatkovszkij az új elnök
Az Európai Öttusaszövetség a bulgáriai Albenában zajló kontinensviadal keretében tisztújító kongresszust is tartott, amelyen új elnököt választott a testület. A négy esztendeje a testület élére kinevezett Császári Attila ezúttal 14:12 arányban vereséget szenvedett a Sydneyben még olimpiai bajnoki címet szerző Dmitrij Szvatkovszkijtól. Az orosz elnök győzelme elsősorban az exszovjet keleti összefogásnak köszönhető.

13. FÉRFI ÉS 12. NÔI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALBENA
Férfiak. Egyéni. Európa-bajnok: Edvinas Krungolcas (Litvánia) 5760 pont (lövészet: 1228, vívás: 1028, úszás: 1328, lovaglás: 1116, futás: 1060), 2. Michal Michalik (Csehország) 5640 (1216, 888, 1292, 1200, 1044), 3. Cédric Pla (Franciaország) 5628 (1012, 972, 1316, 1200, 1044), 4. M. Horbacz (Lengyelország) 5624, 5. D. Galkin (Oroszország) 5604, 6. M. Pfister (Svájc) 5588, …23. Fülep Sándor (Magyarország) 5232 (188 kör/1192 pont, 748 pont, 2:02.34 perc/1332 pont, 1004 pont, 10:11.02 perc/956 pont), 24. Horváth András (Magyarország) 5176 (169/964, 776, 2:06.90/1280, 1144, 9:57.24/1012), …27. Marosi Ádám (Magyarország) 4480 (181 kör/1108 pont, 916 pont, 2:04.12 perc/1312 pont, 1144, 0). Csapat. Eb: Fehéroroszország (Dmitrij Meljah, Alekszandr Biszov, Jahor Lapo) 16 460 pont, 2. Csehország (Michal Sedlecky, Michal Michalik, Martin Dvorak) 16 320, 3. Oroszország (Alekszej Turkin, Dmitrij Galkin, Rusztem Szabirhuzin) 15 528, 4. Litvánia 15 404, 5. Lengyelország 15 044, 6. Magyarország (Fülep Sándor, Marosi Ádám, Horváth Viktor) 13 940
Legfrissebb hírek

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nincs sérült

Bajnokok Ligája
12 perce

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
21 perce

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
46 perce

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
55 perce

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
57 perce

Doerfer Noémi nyerte meg a magyar bajnokságot lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
1 órája

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
1 órája