Taylan: kínait vert az aranyért

Vágólapra másolva!
2004.08.14. 21:54
Címkék
A bolgár Dragneva csak néhány napig érezhette magát a sporttörténelem első női súlyemelő olimpiai bajnokának, miután doppingtesztje pozitívnak bizonyult, át kellett adnia aranyérmét az amerikai Tara Nottnak.
Nôi 48 kg
1. Taylan török
2. Li Csuo kínai
3. Wiratthaworn thaiföldi
Nôi 48 kg
1. Taylan török
2. Li Csuo kínai
3. Wiratthaworn thaiföldi
Nos, éppen ők ketten maradtak a sydneyi 48 kilós mezőnyből, igaz, utóbbi férje után immár Cunningham néven szerepelt. A hétszeres Európa-bajnok bolgár tehát Athénban pótolhatta az aranyhiányt, csakhogy sem ő, sem Nott nem számított első számú favoritnak, a szakítás és lökés világrekordere, a kínai Li Csuo pályázott legnagyobb eséllyel az első helyre. Sőt a legutóbbi két Eb-t 53 kilósként megnyerő, Európa-csúcs-tartó török Taylant tippelhettük az első világversenyére készülő kínai legnagyobb ellenfelének. A szakítás már sejtette, érdemes volt lefogyasztania Taylannak, tudniillik (négy kilót srófolva a világcsúcson) öt kilót vert Li Csuóra, aki ráadásul többet is nyomott a mérlegen.

A török Nurcan Taylan szakításban és összetettben is megjavította a korábbi világcsúcsot
A török Nurcan Taylan szakításban és összetettben is megjavította a korábbi világcsúcsot
A török Nurcan Taylan szakításban és összetettben is megjavította a korábbi világcsúcsot
A lökésben gyorsan végzett a Sydney előtt és óta nem sok feltűnést keltő Cunningham, de Dragneva sem tudott beleszólni az érmekért folytatott harcba - csak hatodik lett. Taylanra hét és fél kilót kellett volna ráverni a második fogásnemben a kínainak a győzelem érdekében, ám ahogy azt várni lehetett, nem sikerült csodát tennie. A törökhöz hasonlóan 112.5 kilót bírt, a tavalyi világbajnokságon ezüstérmet szerző thaiföldi Wirathaworn pedig mindkettejüknél jobban teljesített - más kérdés, hogy a 115 kilóért nem jár érem, hiszen az olimpiákon kizárólag összetettben hirdetnek végeredményt. E szerint Taylan a világcsúcsot megdöntve, 210 kilóval nyerte meg a súlyemelők első athéni aranyát.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
2 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
2 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
3 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik