Felszakadt Mezei homloka

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2004.08.11. 20:27
Címkék
Az együttes tagjai közül csak Mezeinek és Szathmárinak (ők 1992-ben Barcelonában tagjai voltak Joósz Attila mester 7. helyen végző gárdájának) nem jelent újdonságot az olimpiai forgatag.
Mezei Richárd homlokát több öltéssel kellett összevarrni (Fotó: Mirkó István)
Mezei Richárd homlokát több öltéssel kellett összevarrni (Fotó: Mirkó István)
Mezei Richárd homlokát több öltéssel kellett összevarrni (Fotó: Mirkó István)
Mezei Richárd homlokát több öltéssel kellett összevarrni (Fotó: Mirkó István)
Mezei Richárd homlokát több öltéssel kellett összevarrni (Fotó: Mirkó István)
Mezei Richárd homlokát több öltéssel kellett összevarrni (Fotó: Mirkó István)
Legjobbjainknak kedden csak rövid átmozgatást vezényelt Skaliczki László, majd szerdán a címvédő oroszok ellen küldte őket pályára.
Az elején Fazekas vezérletével remekül tartotta magát együttesünk, ám a félidő közepén belelendültek Sydney bajnokai, akik főleg védekezésben jeleskedtek. Nagy László és Pérez próbálkozásai csak ritkán voltak eredményesek, majd a cserékkel kísérletezett Skaliczki mester. Csapatunk teljesítménye akkor javult, amikor erőszakosabb és élénkebb lett a védekezése. A szünet után vezettünk is (17-18), mert Pásztor mellett Pérez, majd Iváncsik is magára talált. Az oroszok erőteljes támadásait többnyire Rasztvorcev fejezte be. Kulesov az egyik lövésekor ököllel - véletlenül - homlokon találta Mezeit, akinek a vérző sebét több öltéssel kellett összevarrni. A magyar nők csütörtökön a spanyolokkal játszanak tesztmérkőzést.



Skaliczki László: - A kombinatív játékunkkal elégedett vagyok, de a védekezésünkkel nem. Az oroszok rutinosan kihasználták, hogy sok labdát eladtunk.

Férfi felkészülési mérkőzés
OROSZORSZÁG - MAGYARORSZÁG 31-26 (16-14)
Athén, Faliro-csarnok. V: Oie, Togstad (norvégok)
OROSZORSZÁG: KOSZTYIGOV - RASZTVORCEV 11, TORGOVANOV 5, TUCSKIN 4, Krivoslikov 3, Kulesov 2, Csipurin 2. Cs: A. Lavrov (kapus), Ivanov 1, Jegorov 1, Pogorelov 1, Koksarov 1. Szövetségi kapitány: Vlagyimir Makszimov
MAGYARORSZÁG: FAZEKAS - Harsányi 2, Nagy L. 3, Mezei 1, Díaz 1, Pérez 3, PÁSZTOR 6. Cs: Szathmári (kapus), Mocsai 3, Iváncsik 3, Ilyés 2, Gál 1, Lendvay 1, Császár, Laluska. Szövetségi kapitány: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 6. p.: 4-4. 14. p.: 10-6. 23. p.: 15-8. 34. p.: 17-18. 47. p.: 25-22
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája