Gyanúsan sok párhuzam

"Megértem, hogy kivárnak a szurkolók. Nem könnyítettük meg a helyzetüket a hihetetlenül szélsőséges eredményeinkkel. Igazából nem lehet tudni, hol tart a Nationalelf. Így pedig nehéz határtalan bizalmat kapni."
Rudi Völler csapatfőnök ezen szavak kíséretében szállt fel a repülőre. Nem most, két évvel ezelőtt. De ennyi erővel 2004-ben is megtehette volna. És alighanem egész Németország kiegyezne vele, ha az inkább peszszimista kicsengésű "beharangozót" követően néhány héttel később ismét ezüstös szemüvegen keresztül lehetne szemlélni a világot. A hasonlóság szinte kísérteties, és a németek abban bíznak, hogy nem kell kiszállniuk az ördögi körből, esetleg egy még szebb röppályára állnak. Reményük annyi van, mint 2002-ben volt. Nem sok…
A selejtezősorozatot ismét végigbukdácsolta a Nationalelf, csoportelsőként kijutott az Európa-bajnokságra, a vb-ezüsttel megszerzett hitelét viszont eljátszotta. Arrafelé a Litvánia elleni hazai, illetve az Izland elleni idegenbeli döntetlent elég nehezen bocsátják meg, a kilátástalan, mást ne mondjunk, lélektelen játékot pedig még kevésbé. A gyér produkcióból aztán jutott az előkészületi mérkőzésekre is, különösen a Románia (1–5) és a Magyarország (0–2) elleni összecsapásra. Persze a túlzottan optimisták még ebben is találnak párhuzamot: a távol-keleti túra előtt is volt két kényes kudarc – Argentína (0–1), Wales (0–1) –, mégis ezüst lett a kaland vége. Csak éppen azt a két csapást más kaliberű csapatok mérték a Nationalelfre… Talán nem véletlen, hogy egy közelmúltbeli közvélemény-kutatáson megkérdezett szurkolók több mint fele szemernyi esélyt sem ad az együttesnek az Európa-bajnoki címre.

Kell-e mondani, éppen úgy, mint két éve.
De mégis, milyen tényezők miatt ismételheti meg önmagát teljesen a történelem?
A remény első számú szimbóluma Rudi Völler csapatfőnök, aki Ázsiában is csodát tett a csapattal, és most is azt tehet. A világbajnoki keret magja megmaradt, az elmúlt két évtizedben ugyan a helyi sajtó szerint túl sok újoncot próbált ki (több mint tucatnyit, ehhez képest Magyarországon csaknem háromtucatnyi volt a debütánsok száma az elmúlt két esztendőben), közülük azonban legalább hárman – Kevin Kuranyi, Philip Lahm, Arne Friedrich, mi több, esetleg Andreas Hinkel is – helyet követelnek maguknak a kezdőcsapatban.
A Nationalelf alapfelfogása sem sokat változott. Továbbra is tisztában van vele minden érintett, hogy extraklasszis, szemre tetszetős játékot nem lehet várni ettől a gárdától, küzdést, szervezett futballt és egységes csapatmunkát viszont igen.
Nehezíti a helyzetet egy egyáltalán nem elhanyagolható tényező, a világbajnoksághoz képest sokkal rosszabb sorsolás. Japánban volt ideje belelendülni a Völler-bandának, Szaúd-Arábia kifejezetten jó bemelegítő partner volt, és Írország, majd Kamerun – dacára az emberhátránynak! – sem tartozik az igazán nagy ászok közé. Most viszont éhgyomorra jönnek a hollandok, majd egy könnyebbnek tűnő meccs (Lettország) után a csehek. Elsőre és harmadikra két olyan nemzeti tizenegy, amely akár a dobogóig is eljuthat. Ilyen körülmények között kellene helyreállítani az ország klubcsapatok által alaposan megtépázott renoméját (az idén a Bayern München BL-nyolcaddöntője jelentette a plafont a nemzetközi porondon).
"Bízom benne, hogy a második nagy tornám is hasonlóan alakul majd, mint az első. Megpróbálunk csapatként és egyénenként is akkorra a csúcsra kerülni, amikor erre a legnagyobb szükség lesz. Remélem, az igazán nagy nemzetekkel is fel tudjuk majd venni a versenyt" – mondta Rudi Völler.
Manapság talán már ezt is sikerként könyvelnék el a háromszoros világ- és Európa-bajnok hazájában. ----