A Portóé a BL-trófea

PORTO (portugál)-MONACO (francia) 3–0 (1–0)

Gelsenkirchen, Arena AufSchalke, 60 000 néző

Gelsenkirchen, Arena AufSchalke, 60 000 néző
V: Nielsen (dán). G: Carlos Alberto (39.), Deco (70.), Alenyicsev (74.). S: Nuno Valente (29.), Carlos Alberto (39.), ill. Bernardi (70.)
PORTO: Vítor Baia – Paulo Ferreira, Jorge Costa, Ricardo Carvalho, Nuno Valente – Maniche, Costinha, Pedro Mendes, Deco (Pedro Emanuel, 85.) – Carlos Alberto (Alenyicsev, 60.), Derlei (McCarthy, 79.). Vezetőedző: José Mourinho
MONACO: Roma – Ibarra, J. Rodriguez, Givet (Squillaci, 71.), Evra – E. Cissé (Nonda, 64.), Bernardi, Zikosz – Giuly (Prso, 22.), Rothen – Morientes. Vezetőedző: Didier Deschamps

Bár a döntőig elsősorban a látványos támadófutball repítette el a Monacót, Didier Deschamps vezetőedző mégis az óvatosságra (és tulajdonképpen a "hétköznapi" felállásra), az egy előretolt csatárra (naná, hogy felépült Morientes!) szavazott. Portugál kollégája, José Mourinho sem sokat variált az összeállítással, de miért is tette volna, hiszen ilyen szinten azért túl nagy meglepetéssel már senki sem tud kirukkolni.
Az pedig már a sors keze, hogy a baki annak a Zikosznak a számlájára írható, aki utolsóként, éppen a gólok elhárítása miatt került be a kezdőcsapatba. A 39. percben Paulo Ferreira jobbról bejövő labdáját Carlos Alberto nem tudta megszelídíteni, és ezzel lehetőséget teremtett Zikosznak a felszabadításra. Csakhogy a görög inkább előzékeny volt, és olyan rosszul nyúlt a labdához, hogy azt lövésre kínálta fel a 19 éves brazilnak. Carlos Alberto pedig másodjára már nem rontott, jobbal a kapu bal oldalába lőtt, és élete első BL-góljával vezetéshez juttatta a Portót.

A gól azonnal csúcsra járatta a Monacót, ha a partjelző kétes szituációban nem a portugálok javára dönt, Bernardi még az első félidő végén egy egyezhetett volna Vítor Baíával, és akkor talán a Portónak nem lett volna lehetősége arra, hogy a fordulás után "megölje" a futballt. A zászlós ember azonban intett – a szituáció erősen hajazott az egy vonalra –, Bernardi átkozódott, a Porto pedig nyeregben maradt.
José Mourinho gárdája az öltözőből kijőve hosszú ideig csak azzal törődött, hogy ne engedje kibontakozni vetélytársát. Ezt elég nagy hatékonysággal tette, amikor pedig egy-egy hirtelen jött ötlettől vezérelve a Monaco kiugratásokkal próbálkozott, még lehetett bízni a nem mindig a BL-döntő szintjén lengető partjelzőkben. Alig egy óra játék után már tucatnyi lesnél tartott a francia gárda, ami önmagában hatalmas szám, de ha figyelembe vesszük, hogy volt olyan eset, midőn Morientes még csak egy vonalból sem startolt, bizony árnyaltabb a kép. ---- Ettől függetlenül a Monaco csak erre nem foghatja, hogy továbbra sincs európai kupája, ehhez például nem ártott volna helyzeteket kidolgozni. Ilyen szempontból a Porto sokkal hatékonyabb volt, hiszen a második félidőben kialakított első lehetőségéből gólt szerzett. Morientest szerelték a portói térfél közepén (a monacóiak szerint természetesen szabálytalanul), és ebből villámgyors kontra futott végig a gyepen. Deco hozta fel a labdát középen, majd kitette balra a csereként beálló Dmitrij Alenyicsevnek, aki felnézett, és visszagurított a karmester elé. Deco levette a labdát (a tizenhatoson belül, őrizetlenül…), majd jobbal elegánsan a hosszú sarok helyett a rövidet, a jobbot választotta.
Padlóra került a Monaco, és hogy végleg ott maradjon, arról Alenyicsev gondoskodott. Az orosz a 74. percben egy Squillaciról elé pattanó labdával meglódult, és meg sem állt vele a hálóig. Négy év után (Real Madrid–Valencia) ismét 3–0-ra végződött a BL-döntő, és ismét a favorit rendezett gólfesztivált.

Giuly előbb hibázott, majd megsérült

Persze ez az állítás csak a hadrendre volt igaz, Giuly már a 3. percben azon volt, hogy meglepje a portugál hátsó alakzatot, és Vítor Baía kivételével mindenkit sikerült is ledöbbentenie. A franciák fájdalmára említett úriember a Porto kapusa, így nyugodtan szendereghettek a bekkjei a kiugratásnál, a hálóőr messzire kifutva menteni tudott. A következő percek történései láttán utólag nyugodtan elpuffanthattuk azt az örök közhelyet, amely szerint a gól kifejezetten jót tett volna a meccsnek. A feleket ugyanis elővigyázatosságra intette a korai ziccer, mindkét oldal megerősítette a védelmi vonalát, amin bizony lyukat talán csak a sasszeműek tudtak felfedezni.
Ráadásul az első félidő derekán a Monaco elveszítette az egyik legjobb "faltörőjét", Ludovic Giulyt. Az Eb-kerettag középpályás a közelítőizmát fájlalva ballagott le az Arena AufSchalke gyepéről, és átadta a helyét az inkább tankszerű, mintsem pengés Prsónak. Ettől kezdve inkább a szélekre tolta ki a támadásait a Monaco (Rothen, Evra és Ibarra futott is becsülettel fel és alá), miközben a Portónál egyre több labda találta meg az irányító Decót. A brazilból portugállá lett hadvezér azonban a védők szorításában nem tudott olyan pontosan vezényelni, mint szokott, és ha nincs egy hatalmas védelmi hiba, talán sohasem, de az első félidőben bizonyosan nem születik gól. ---- A Porto 1987 után másodszor hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát, Franciaországnak viszont továbbra is várnia kell arra, hogy a Marseille (1993) után legyen még egy befutója. Igaz, ennek elmaradásáért kizárólag a Porto okolható, amely a döntő felé vezető úton az összes (!) gall gárdán átverekedte magát. A csoportmérkőzések során az OM-et küldte az UEFA-kupába (3–2, 1–0), a negyeddöntőben a Lyon volt az áldozata (2–0, 2–2), a fináléban pedig a Monaco.
Valószínűleg egy ideig még lamentálnak majd azon az érintettek, hogy megérdemelte-e a Porto az európai futballtrónt, valamit azonban semmiképpen sem szabad elfelejteni. Két idény alatt egy rossz csapat képtelen öt (!) jelentős trófeát begyűjteni. A "sárkányok" 2003-ban, illetve 2004-ben két-két nemzetközi kupát (UEFA, majd BL) és bajnoki címet, valamint egy hazai kupát nyertek meg, ez pedig véletlenül, pusztán Fortuna támogatásával lehetetlen.

Triplázás

Vítor Baía a 11. labdarúgó, aki pályafutása során mindhárom európai kupát megnyerte. A Porto kapusa 1997-ben KEK-et nyert a Barcelonával, az előző idényben az UEFA-kupában lett első, immár jelenlegi együttesének színeiben, az idén pedig a BL-ben végzett az élen a Portóval.

Kívülállók

A BEK, illetve a BL kiírásaiban a mostani volt az ötödik eset, hogy Európa négy nagy bajnokságából – spanyol, olasz, német, angol – egy csapat sem képviseltette magát a döntőben. Először az 1969–70-es szezonban a Feyenoord–Celtic (2–1) döntőn került sor a "kívülállók" csatájára, majd másodszor rá egy évre, az Ajax–Panathinaikosz (2–0) fináléban. A harmadik nagy holland klub, a PSV 1988-ban a Benficával játszott (0–0, tizenegyesekkel 6–5), legutóbb pedig 1991-ben a Crvena Zvezda–Olympique Marseille (0–0, tizenegyesekkel 5–3) összecsapáson fordult elő ilyen szereposztás.

Elmaradt csúcsdöntés

Továbbra is az 1956-ban a Real Madridot gardírozó José Villalonga a legifjabb edző (36 éves és 184 napos), aki BL-t nyert a csapatával. A spanyol tréner rekordját Didier Deschamps (35 év, 225 nap) adhatta volna át a múltnak, ám csapata vereséget szenvedett.

Veretlenségi csúcs

A Porto már tizenegy összecsapás óta nem kapott ki az európai porondon, amivel felülmúlta a Benfica 1982–83-as portugál rekordját. Akkor a lisszaboniak sorozata az UEFA-kupa-döntő első mecscsén szakadt meg, az Anderlecht ellen, be is kellett érniük az ezüsttel.