A BVSC 21. bajnoki címe

DOBOS SÁNDORDOBOS SÁNDOR
2004.05.18. 22:09
Címkék
Az Extraliga döntőjének első mérkőzését magabiztosan, 7:2-re nyerte meg a BVSC, így Kecskeméten is a fővárosiak voltak esélyesek a győzelemre, és mivel az öszszecsapás két sikerig tart, a bajnoki cím megszerzésére ugyancsak.
Demeter és Zoltán igen feszülten állt asztalhoz a Németh, Marsi kettős ellen, ami 3:0-s vereséghez vezetett. A Szőnyi úton is brillírozó Zoltán aztán alaposan felpörgött, mert 3:0-ra megverte Jakabot. Demeter nem akart lemaradni társa mögött, és hatalmas csatában vastaps közepette győzte le Marsit. Nagy meccsen mutatta be a játék minden szépségét a két nagy öreg, Somosi és Németh, csatájukból utóbbi került ki győztesen. Szarka megizzasztotta Lindnert, Zoltán pedig meg is verte Marsit a lehető legkisebb különbséggel. Demeter második ötszettes meccsét is hozta, így elérhető közelségbe került a kecskeméti győzelem. Somosi azonban hatalmas küzdelemben kikapott Lindnertől, és Szarka sem bírt a higgadt Jakabbal. Mivel Németh túljutott Zoltánon, a kecskemétieknek meg kellett volna nyerniük az utolsó három párharcot a harmadik meccsért. Ez nem sikerült, így a BVSC szépszámú közönségével ünnepelhette 21. bajnoki címét. ---- E ---- K
Legfrissebb hírek

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
16 perce

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
19 perce

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
51 perce

Tizenegy esztendős angol sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját

Egyéb egyéni
52 perce

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
58 perce

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
1 órája

Kosár: a bosnyákok legyőzésével kezdtek az U18-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája