A csapat segített Baricnak

Vágólapra másolva!
2004.04.28. 23:00
Címkék
Világbajnoki selejtezőbeli ellenfeleink közül a bolgárokon kívül a svéd, az izlandi és a horvát válogatott is pályára lépett tegnap.
A kék-sárgák Coimbrában, míg a korábban pályára lépő izlandiak is elcsíptek egy-egy pontot az Eb-házigazda portugálok, illetve az Eb-résztvevő lettek otthonában (utóbbiaknál a hazaiakat leginkább az egyik legjobb támadójuk, Marian Pahars idénybeli sokadik sérülése és lecserélése aggasztja), míg a horvátok győztek Macedóniában.A horvát média jövendölése szerint Otto Baric sorsa a szkopjei meccstől függött: ha nem nyer a csapat, nem hosszabbítják meg az idős kapitány Eb után lejáró szerződését. Nos, a horvátok jól kezdtek a nemrégiben légi szerencsétlenségben elhunyt macedón elnökről, Borisz Trajkovszkiról ezen a napon elnevezett stadionban, és a 32. percben a Srna szögletét követő Klasnic-fejessel meg is szerezték a vezetést. Bár a folytatásban az eddig az estéig az idén még százszázalékos macedónok támadtak többet, helyzetek inkább a horvátok előtt adódtak: a csereként beállt Olic két lövését Milosevszki csak nagy bravúrok árán tudta védeni.Feltétlenül figyelmet érdemel, hogy az oslói vesztes mérkőzésen a 112. válogatottságát ünneplő Viktor Onopko beállította Oleg Blohin orosz-szovjet rekordját, továbbá, hogy Karadeniz góljával a törökök az utolsó percben nyertek Belgiumban, valamint az, hogy az Humberto Coelho szövetségi kapitány minapi lemondása után először pályára lépő, átmenetileg Pak Szung Hva által irányította vb-negyedik dél-koreaiak csak döntetlenre voltak képesek Paraguay ellen.További mérkőzések
Portugália-Svédország 2-2, Olaszország-Spanyolország 1-1, Macedónia–Horvátország 0–1 (Klasnic 32.), Lettország–Izland 0–0, Lengyelország–Írország 0–0, Norvégia–Oroszország 3–2 (Andresen 25., Rushfeldt 43., Solli 62., ill. Ragyimov 85., Kerzsakov 90.), Belgium–Törökország 2–3 (Sonck 34., Dufer 86., ill. Bastürk 43., Tolga 69., Karadeniz 90.), Svájc–Szlovénia 2–1 (Celestini 66., H. Yakin 85., ill. Zahovic 45.), Ukrajna–Szlovákia 1–1 (Venglinszkij 13., ill. Varga 65.), Kazahsztán–Azerbajdzsán 2–3 (Karpovics 55., Lunov 77., ill. Nabijev 31., Gulijev 57., Szadikov 80.), Fehéroroszország–Litvánia 1–0 (Bliznyuk 76.), Izrael–Moldova 1–1 (Covalenco 30. – öngól, ill. Rogaciov 69.), Bosznia- Hercegovina–Finnország 1–0 (Misimovics 88.), Észtország–Albánia 1–1 (Viikmäe 80., ill. Aliaj 52.), Ausztria– Luxemburg 4–1 (Kirchler 4., Kiesenebner 9., Haas 85., Kollmann 89., ill. Huss 62.), Örményország–Türkmenisztán 1–0 (Akopjan 68.), Dél-Korea– Paraguay 0–0, Guingamp (francia)–Szenegál 0–1 (Kamara 45.)
Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
9 perce

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
25 perce

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
34 perce

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
43 perce

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
44 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
58 perce

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
1 órája

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik