Törölte Egerszegi rekordját

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2004.04.18. 23:22
Címkék
Tizenhat éves rekordot törölt a statisztikákból a spartacusos Szepesi Nikolett, ráadásul az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina csúcsát döntötte meg vasárnap kora este a Komjádi uszodában. Amikor Egér megúszta a 29.36-ot, Szepesi nem volt több egyévesnél. Most tizenhét és rendkívül boldog, hiszen vasárnap óta ő az országos csúcstartó 50 méter háton (29.33).
"Régóta szerettem volna megdönteni Egér rekordját, ám eddig nem jártam sikerrel. Most sikerült, csupán azt bánom, hogy két századdal így is elmaradtam az Európa-bajnokság kiküldetési szintjétől." – fogalmazott Szepesi, aki ennek ellenére úgy tűnik, ott lehet Madridban. Sőt, nem csak ő…
Habár az Eb-szintet csak négyen – Kovács Ágnes, Risztov Éva, Jakabos Zsuzsanna és Cseh László – teljesítették, sokan győzködik Kiss László szövetségi kapitányt (például az edzőbizottság), hogy többek is helyet kaphassanak az utazó együttesben.
És a kapitány hajlik is rá, hiszen a férfi és női 4x100 méteres vegyes váltó is esélyes lehet a pontszerzésre.
A hölgyek kvartettje most megbízhatóbbnak tűnik, hiszen Kovács (mell), Risztov (gyors) szintet úszott, Szepesi (hát) két századdal maradt el, Boulsevicz (pillangó) pedig szombaton szintén megközelítette a szintet (a hölgyeknél az olimpiai kvalifikáció miatt is fontos a részvétel). A férfi négyesnél Cseh (hát) szintet úszott, és bár Zubor (gyors), Bodor (mell) és Gáspár (pillangó) nem, ők is jobbat úsztak, mint tavaly ilyenkor (Zubor például a vasárnapi előfutamban 49.89-et 100 méter gyorson…).
Az edzőbizottság a legutóbbi Eb-n vegyesen ezüstérmes Batházi Istvánt és az Eb-negyedik Kerékjártó Tamást is örömmel látná a csapatban, ám a döntő szót nem Kiss, hanem az elnökség mondja ki szerdán.
Egy biztos, Reményi Diána – bár javasolták – nem utazik, hiszen a legjobb számában (400 méter vegyes) nem kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, 200 méter mellen pedig jócskán elmaradt a szinttől. Ô marad. De kik mennek? ---- E ---- E
Legfrissebb hírek

Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
4 perce

Görbicz Anita a BL-győzelmekről: Az elsőt sem gondoltam volna, nemhogy hetet...

Kézilabda
13 perce

Gyász: elhunyt a Debrecen és a Vasas korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
13 perce

A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

Kosárlabda
17 perce

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
42 perce

Serie B: Szicíliában kapott kispadot a feljutó Pisától távozó Inzaghi – hivatalos

Olasz labdarúgás
46 perce

Négy magyarral kezdődött el a budapesti cselgáncs-vb ötödik napja, de csak Özbas Szofi tudott nyerni

Egyéb egyéni
1 órája

Klub-vb: berúgta az ajtót az új Chelsea-csatár

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik