Még Athént is vállalná

Czene ugyanis bármikor képes a meglepetésre. Néhány napja például Malmőből jött a hír, az egykori bajnok – aki még most is csak harmincéves – két világrekordot is úszott a szeniorok között. Aztán az is kiderült, habár a Darnyi utáni korszak magyar vegyeskirálya Amerikában, Phoenixben jár egyetemre, hónapok óta Svédországban él. Hogy mit keres Malmöben? Kiderítettük…
– Nem sokat, pontosabban annyit igen, hogy megélhessek – kezdi Czene Attila, aki néhány napig Budapesten időzött. – De a tréfát félretéve, az egyetemen halasztok, így pedig semmi akadálya nem volt annak, hogy a kedvesemmel legyek. Ô svéd és Malmöben lakik.
– Többet is elárul róla?
– Szintén úszó, tavaly ott volt a svéd válogatottal a barcelonai nagymedencés világbajnokságon, és a májusi madridi Eb-csapatban is helyet kapott. És ha még többet akar megtudni róla, akkor elárulom: csodaszép. De még mielőtt arra gondolna, nem lógok a nyakán egész nap, sőt, dolgozok, lakást bérelek, mert nem tartanám normálisnak, ha ő tartana el. ---- – Hamar talált munkát?
– Egyáltalán nem. Amikor januárban megérkeztem, több klubnál is érdeklődtem, ám mindenhol azt mondták, sajnos most nem.
– Nem ájultak el attól, hogy Attila Czene, az olimpiai bajnok kopogtat az ajtajukon?
– Egyáltalán nem, ezek szerint nem ismeri a svédeket. Nem érdekli őket, hogy mi a múltad, csak az számít, hogy milyen szintű munkát kaphatnak tőled. Amióta ott élek, csak egy újság írt arról, hogy Malmőben dolgozom úszóedzőként, csak most, a két masters világrekordom miatt írnak rólam többet.
– Masters, azaz szenior, másképpen öregfiú…
– Nem, masters, ehhez ragaszkodom.
– Ennyire hiú?
– Nem a hiúság mondatja velem, de a világon mindenhol mastersnek mondják. Egyébként a júniusi, masters világbajnokságon is elindulok, Olaszországban lesz.
– Svéd színekben?
– A svéd szövetség adja le a nevezésemet, de természetesen magyar színekben. Nekem soha eszembe nem jutna, hogy más ország színeiben versenyezzek. Annál sokkal jobban szeretem Magyarországot.
– Phoenixben amúgy mit tanul, ha éppen nem halaszt?
– Szociológiát, de csak azért választottam ezt, hogy mellette egy nyelvet is felvehessek. Ez pedig az olasz. Egyszer ugyanis szeretnék Olaszországban dolgozni. Természetesen az ottani úszósportban.
– Miért nem itthon, ehhez olaszul sem kellene megtanulnia, ráadásul ismerik is.
– Talán majd később. Nézze, úszóként hihetetlenül beszűkült életet éltem. Edzés reggeltől estig, télen, nyáron, mindig. Aztán a háromhónapos edzőtáborok, nem is tudom, hogyan bírtam ki ép ésszel. Tehát szeretném bepótolni azt, ami az életemből kimaradt. Utazni akarok, világot látni, sok embert megismerni. Kis túlzással: egyik nap itt, a másik nap ott.
– Házasság? Gyerekek?
– Erről az anyai nagyapám jut eszembe. Ô nagyon régen Ausztráliában él. Egyéves koromban láttam – pontosabban ő látott, hiszen nem emlékszem semmire – aztán négy éve, a sydneyi olimpián ismét találkoztunk. Sokat beszélgettünk. Amikor elbúcsúztunk, azt mondta, Attila, én mondom neked, soha ne házasodj meg… Tudni kell, ő a harmadik házasságában él. Na most, nem biztos, hogy betartom a tanácsot, ám egyelőre eszembe sem jut megházasodni.
– Csak nehogy a svéd kedvese fülébe jusson.
– Ô amúgy is fiatal lenne hozzá, még csak tizenkilenc éves. ---- – Ha visszatekint a pályafutására, van hiányérzete?
– Nem sok. Amit lehetett, megnyertem, csak azt bánom, hogy az utolsó versenyemen, a sydneyi olimpián nem állhattam fel a dobogóra. Pedig nem sok hiányzott hozzá.
– Utólag áruljon el valamit. Széchy Tamás többször is azt mondta, a kilencvenkettes barcelonai olimpián azért nyert 200 méter vegyesen Darnyi Tamás, mert nem akarta önnel megveretni az akkor már legendás bajnokot. Igaz ez?
– Nekem is ezt mondta Tamás bácsi, de bent a vízben én mást éreztem. Legyőztem volna Darnyi Pucit, de esélyem sem volt rá. Tehát ez inkább már csak egy legendás történet. Tamás bácsit amúgy továbbra is nagyapámként tisztelem, most, hogy itthon vagyok, sűrűn beszélgetünk. Képzelje, még az autóját is kölcsönadta.
– A versenysúlya hetvennyolc kiló volt. Most mennyit nyom?
– Sokat. A versenysúlyomhoz képest néhány éve húsz kilóval voltam több, most viszont már csak nyolcat kell leadnom ahhoz, hogy rendben legyek. Le is fogom "dobni", ugyanis nyerni akarok a masters világbajnokságon 200 méter vegyesen. És van egy titkos álmom…
– Hallgatom.
– A múltkor viccesen megjegyeztem Kiss László szövetségi kapitánynak, hogy ha lesz 4x200 méteres magyar gyorsváltó az olimpián, akkor megpróbálok bekerülni a négyesbe.
– Ez vicc?
– Nem, akár tartalék is örömmel lennék. Athén lehetne a negyedik olimpián. Meg aztán talán még hozni is tudnám a megfelelő időeredményt, tudtam én egy perc, ötven másodpercen belül is egykor. ---- – Igen, már ha odaért a rajthoz… Ki hibázott anno, amikor az 1995-ös bécsi Európa-bajnokságon majdnem lekéste a 200 méter gyors döntőjének rajtját?
– Nem az edzők, az egyszer biztos. Én úgy készültem mint máskor, a program alapján még volt vagy tíz perc a döntőig. A gyúrópadon meditáltam becsukott szemekkel, amikor rázni kezdtek: Attila, rohanj, kezdődik!
– És rohant…
– Árkon-bokron át, futás közben dobáltam le magamról a melegítőt és a cipőket. Pont elértem a startot, de ilyen előzmények után katasztrofálisan úsztam. Pedig akkor nagyon jól ment a gyors, ráadásul a finn Sievinen olyan idővel nyert, amit talán én is tudtam volna, ha nem az indulás pillanatába esek be a rajtkőhöz.
– Szóval, ki hibázott?
– Azt tudom, hogy a technikai értekezleten előre szóltak, hogy van percprogram, de az borulhat, erre pedig számítsanak az érdekelt válogatottak. Angolul mondták, lehet, hogy abból lett a galiba…
– Az ökölvívó Kovács Istvánnal tartja a kapcsolatot. Néhány éve minden újság azzal volt tele, hogy nagy a barátság.
– Olyannyira nagy, hogy Kokó második fiának, Gergőnek én vagyok a keresztapja. Nagyon jólesett, hogy rám gondolt és azóta is ha csak tehetem, találkozom velük. Utoljára erre karácsonykor volt lehetőség, de már beszéltem vele, valamikor mindenképpen összefutunk.
– Még nem is kérdeztem, meddig marad itthon?
– Nálam nem lehet tudni…