Evezés: Hallerék Poznanra készülnek

2004.04.15. 22:29
Címkék
A szombati hosszú távú verseny vet véget válogatott evezőseink edzőtáborozásának, éppen ezért a csepeli rajtról a kétszeres világbajnok kétpárevezős Haller Ákos, Pető Tibor kettős sem fog hiányozni.
– Most szerencsére semmi sem zavarta meg a felkészülésünket, így egészségesen várjuk az első versenyünket – mondta Haller Ákos.– Hogy érzi, az időszaknak megfelelő az erőnlétük, a technikájuk?– Nehéz úgy megmondani, hogy tétversenyen még nem húztunk, de azért vannak biztató jelek…– Eszerint a hét végi csepeli, és az azt követő szegedi verseny után már többet tud majd mondani?– Inkább azt javaslom, hogy a májusi poznani Világkupa-forduló után elemezzük a formánkat. Akkor már azt is látni fogjuk, hogy kik lesznek a vetélytársaink. – A téli alapozás alatt elterjedt, hogy az olimpiai bajnok szlovénok és a Sydneyben második norvégok is újra összeülnek Athénra. Hogyan fogadták a hírt?– A norvég Olaf Tufte marad egyesben, a szlovénokról meg újabban olyan információk érkeznek, hogy egyikük sérülést szenvedett. Ha ez igaz, akkor ők járnak abban a cipőben, amiben tavaly mi voltunk kénytelenek. De őszintén szólva nem akarunk különösebben foglalkozni vele, hogy hol tartanak mások, a lényeg, hogy mi jól menjünk. Mert ha velünk minden rendben van, akkor nagy baj már nem lehet…
Legfrissebb hírek

NHL: MacKinnon nagy napja – négy ponttal segítette fordítani a Coloradót

Amerikai sportok
22 perce

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
26 perce

Európai kézikörkép: Hanusz Egon hat gólt dobott és 11 gólpasszt adott

Kézilabda
43 perce

Vívás: Dósa Dániel a nyolcaddöntőig jutott a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Elekes Enikő bronzérmes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár címvédése a legvalószínűbb forgatókönyv

Röplabda
1 órája

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
1 órája

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
2 órája