Anglia: Ranieri és Forssell lett március legjobbja

2004.04.02. 21:54
Címkék
Az edzők közül a Chelsea-t irányító Claudio Ranierit, a játékokok közül pedig a Stamford Bridge-ről Birminghambe kölcsönadott Mikael Forssellt választották meg az elmúlt hónap legjobbjának.
Ranieri márciusban az Arsenal sarkában tartotta a Chelsea-t, amely a bajnokságban legyőzte a Boltont, a Fulhamet és a Wolverhamptont is. A londoniak emellett a Stuttgart ellen továbbjutottak a BL-ben, és az Arsenal ellen döntetlent játszottak a negyeddöntő első mérkőzésén – ennek ellenére Ranierinek rosszul áll a szénája a "kékeknél", Roman Abramovics elnök állítólag ki akarja tenni a szezon végén. Forssell, a Birmingham csatára az öt márciusi meccsén hat gólt szerzett, és ezzel nagy szerepe volt abban, hogy a City a BL-szereplés közelébe került.Alan Smith figyelmeztetése

Alan Smith, a Leeds United csatára hivatalosan is bejelentette, hogy ha klubja kiesik az élvonalból, távozik. "Ha meg akarom tartani válogatottbeli helyemet, az élvonalban kell játszanom. Ha kiesik a Leeds, új, Premiershipben szereplő klubot keresek magamnak" – mondta a 23 éves Smith.

Vassell újra edz

Már pénteken edzésbe állt, így a vártnál korábban visszatérhet a pályára Darius Vassell, az Aston Villa csatára. Az angol játékost szerdán Svédországban klubtársa, Olof Mellberg taglózta le a két válogatott göteborgi, 1–0-s hazai sikert hozó mérkőzésén. David O’Learynek vasárnap a Manchester City ellen nagy szüksége van Vassellre, nem számíthat ugyanis Juan Pablo Angelre, aki a kolumbiai válogatottal a hét közben vb-selejtezőt játszott – és nyert – Peruban, és csak 17 órás repülés után térhetett vissza Angliába.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
43 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
48 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája