Karnyújtásnyira a dobogó tetejétől

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.01.05. 20:38
Címkék
Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a dupla futamos nap a kétszeres világbajnok  s immár a harmadikhoz is karnyújtásnyi közelségbe kerülő  Majthényi Szabolcs, Domokos András kettősnek, hiszen öt verseny után már nyolc ponttal vezet a melbourne-i repülőhollandi-vb-n.
A délelőtti megméretést játszi könnyedséggel nyerte meg a címvédő magyar egység, kilenc másodpercet verve a másodikként befutó holland Frank Havik, Guido Alkemade párosra. S noha a folytatásban csak egy hatodik hely jutott a mieinknek – a győzelmet ezúttal az ausztrál Norman Rydge, Richard Scarr duó szerezte meg –, ezt az eredményt mint az addigi legrosszabbat kiejthették, így tetemes előnnyel állnak az élen. Annál is inkább, mert a nagy vetélytárs, a vb elején még szorosan Majthényiék nyomában loholó német Hans-Peter Schwarz, Peter van Koppen kettős csupán egy hetedik és egy nyolcadik helyet tudott felmutatni hétfőn, amivel – Rydge-ékhez hasonlóan 17 ponttal, de rosszabb helyezésekkel – lecsúszott a bronzot érő pozícióba.Ez pedig azt jelenti, hogy ha az elkövetkező két futam során a magyar kettős nem csinál valami nagy butaságot – márpedig eddig ez igencsak messze állt tőle –, akkor meg tudja védeni a világbajnoki címét. Mögötte viszont még igencsak nyílt a verseny, hiszen a jelenlegi második és negyedik helyezett között mindössze két pont a különbség.A szervezők egyébként egy újabb ötlettel álltak elő a nap végén, eszerint kedden megpróbálják lebonyolítani mindkét hátralévő fordulót, a szerdai időjárás-előrejelzés ugyanis csöppet sem biztató.Repülőhollandi-világbajnokság, Melbourne
Az állás 5 futam után:
Az állás 5 futam után:
1. Magyarország (kormányos: Majthényi Szabolcs – Domokos András) 9.0, 2. Ausztrália I (k: Norman Rydge) 17.0, 3. Németország I (k: Hans-Peter Schwarz) 17.0, 4. Ausztrália II (k: Brett Beyer) 19.0, 5. Nagy-Britannia (k: Toby Dale) 23.0, 6. Ausztrália III (k: Ian McCrossin) 25.0
Legfrissebb hírek

Wolfsburgban is nyert, sorozatban öt sikernél jár a Dortmund

Német labdarúgás
4 perce

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
6 perce

Fontos fehérvári siker, a Videoton egy góllal legyőzte az Ajkát

Labdarúgó NB II
45 perce

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
48 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánói-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
49 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
55 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik