Veszélyben a Fehér úti lőtér

Cs. B.Cs. B.
2003.12.09. 22:07
Címkék
Kétségbeesett a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége, miután szombaton a Magyar Olimpiai Bizottságtól arról értesült, hogy eladásra kerül a Fehér úti lőtér. Érthető az aggodalom, hiszen eddig minden fórumon ezt a létesítményt jelölték meg kiemelt olimpiai bázisként.
Emellett a KSI sportlövő szakosztályának ez az állandó lőtere, ahol többek között a pisztollyal olimpiai kvalifikációt szerző Erdős Dorottya végzi az ötkarikás felkészülését. A KSI-ben már azt is tudni vélik, hogy januártól költözniük kell."Érthetetlen számunkra ez a lépés, hiszen szeptember végén egyeztettünk Mesterházy Attilával, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárával az olimpiai mûhely kérdéséről, sőt, három hete írásban is elküldtük neki az elképzelésünket, amelyben az első helyen szerepel a Fehér úti lőtér. Ám olyan válasz mindeddig nem érkezett, hogy a kérésünk lehetetlen, mert értékesíteni kívánják a létesítményt – mondta Krzyzewsky Miklós, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke. – Nem tudom, mi munkál a háttérben, tartok tőle, hogy a Sportfolió Kht. azon törekvése, hogy Balatonfûzfőt tegye meg olimpiai bázisunknak, pedig már megmondtuk, hogy ez a lehetőség nekünk nem felel meg. Mert a koronglövőknek ugyan tökéletes Fûzfő, de a puskásoknak, pisztolyosoknak és futócéllövőknek budapesti központra van szükségük a mindennapi felkészüléshez.”Vass Károly, a Sportfolió Kht. egyik vezetője hívásunkra azonnal a GYISM sajtófőnökéhez, Szigetvári Viktorhoz irányított bennünket. – Elárulná, miért változott meg a minisztérium véleménye a Fehér úti lőteret illetően?– Nem a véleményünk változott meg. Ezt a két dolgot külön kell választani – mondta Szigetvári Viktor. – A minisztérium vagyongazdálkodásának részeként kívánja értékesíteni a lőteret.– A végeredmény nem sokban változott…– Ám a minisztérium nem teszi ezt meg anélkül, hogy ne konzultálna a szakszövetséggel, vagy ne várná meg az olimpia végét. Véletlenül sem akarja senki az utcára tenni a lövőket.– Eszerint az olimpiai felkészülés zavartalanul folyhat tovább a Fehér úton?– Igen.– Na és a játékok után? – Arra törekszünk, hogy mindenki számára megfelelő megoldást találjunk.– Az új bázist hol képzelik el, Budapesten vagy vidéken?– Erre még nem tudok pontos választ adni.A lövők tehát 2004. augusztus 29-ig időt nyertek. Ám ha őket kérdezzük, mindez sovány vigasz…
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
10 perce

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
13 perce

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
22 perce

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
55 perce

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 órája