Győr készül az Eb-re

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2003.12.08. 21:07
Címkék
Rekordnevezésre számítanak a sportlövők a 2004. március 22. és 28. között sorra kerülő győri légfegyveres Európa-bajnokságon, hangzott el a sajtó képviselői előtt a Hotel Platánus Madrid-termében. Az esemény rangját emeli, hogy noha a kvótaszerzés az európai lövők számára a novemberi göteborgi Eb-vel lezárult, a sportág athéni olimpia előtti egyik legnagyobb versenye lesz.
A 16 számot két helyszínen bonyolítják le a győri rendezők, az egy éve átadott egyetemi sportcsarnokban a puskások és pisztolyosok – majd a döntősök –, míg az ettől 50 méterre fekvő tornacsarnokban a futócéllövők kapnak helyet. Újításnak számít, hogy a megszokott néggyel szemben mindössze három versenynap szerepel a programban, ami a remélt 46 országból érkező 500 versenyzőt figyelembe véve igen feszített tempót sejtet. Hammerl László szövetségi kapitány már a célokat is megfogalmazta, hat-hét érmet és öt olimpiai pontot vár majd a csapattól, amely teljes létszámmal – ez mind a 16 számban a lehetséges három versenyzőt jelenti – érkezik majd Győrbe. A válogatott összetétele az Eb-t megelőző – a kvótások kivételével – két válogatóversenyen dől el.Kovács Tibor főtitkár az anyagi háttérről tájékoztatta a megjelenteket, eszerint összesen 85 millió forintra van szüksége a szövetségnek, amelyből 74 millió már a rendelkezésére áll, a maradékot pedig hatékony marketingmunka segítségével akarják előteremteni. A GYISM 40 millióval járul hozzá az eseményhez, ami azt jelenti, hogy a szükséges Sius Ascor-lőberendezések zömét – 32 darabot, amelyek közül tíz a későbbiekben nemcsak 10, hanem 25 és 50 méteren is használható – megvásárolnak, míg a többit (körülbelül 52) a vásárlás fejében ingyen adja kölcsön a svájci cég.A házigazdák részéről Molnár Péter sportigazgató kért szót, s előbb Győr előnyeit ecsetelte, majd ígéretet tett rá, hogy közönségcsalogató betétprogramokkal igyekeznek kedvet csinálni ahhoz, hogy minél többen a helyszínen szurkolják végig a versenyeket.
Legfrissebb hírek

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
3 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
15 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
22 perce

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
30 perce

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
59 perce

Birkózás: Elekes Enikő ötödik lett Zágrábban

Birkózás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában

Kézilabda
1 órája

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik