BL: Csillagpor (11. 26.)

2003.11.27. 20:48
Címkék
A Milan a lassan-lassan rá jellemző módon, 1–0-ra nyerte meg a BL-meccsét, az Ajax otthonában mutatott játéka miatt meg is kapta a kritikát a legendás Johan Cruyfftól a holland televízióban. Carlo Ancelotti, a címvédő trénere nem késett sokat a válasszal: "Ha Cruyff klassz estét szeretett volna magának, jobban tette volna, ha moziba megy. Az igaz, hogy nem játszottunk valami óriási meccset. Az eredménnyel azonban elégedett vagyok, és azt nem árt figyelembe venni, hogy most nem nekünk kellett irányítani a játékot.” Ancelotti holland kollégája, Ronald Koeman sem volt a végletekig letörve: "Ha nyerünk Bruges-ben, biztosan továbbjutunk, de ugyanez igaz arra az esetre is, ha a Milan teszi a kötelességét a Celta ellen, nyer, mi pedig ikszelünk Belgiumban.”

Sokkal nehezebb helyzetben is lehetne az Ajax, ehhez csak az kellett volna, hogy a Celta Vigo a lefújásig megtartsa az előnyét az FC Bruges ellen. A belgák azonban a hosszabbításban betaláltak, így az Ajax, Celta, Bruges trió mindhárom tagja csaknem egyforma eséllyel apellálhat a továbbjutásra. "Hosszú ideig tartott, míg végre betaláltunk, sajnos, a gól után egyre gyakrabban hibáztunk. A csapat védekezésbe vonult, és ahelyett, hogy megpróbálta volna tartani, netán növelni az előnyét, gólt kapott. Ugyanolyan rossz érzéssel távoztam a stadionból, mint a bruges-i döntetlenünk alkalmával, mindkét meccset meg kellett volna nyernünk” – vélte a lefújás után Miguel Angel Lotina, a Celta trénere. Az ellenoldalon Trond Sollied mester sokkal vidámabbnak tűnt: "Elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával, sohasem adták fel, ennek köszönhetően még minden lehetséges ebben a csoportban. Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk megverni az Ajaxot, és folytathatjuk a szereplésünket a Bajnokok Ligájában. Bízom a Milan professzionalizmusában, tudom, hogy sohasem akarnak kikapni a San Siróban.”

A másik olasz csapatnak, a Laziónak közel sem ment ilyen jól, a gárda pontot is alig bírt menteni a Besiktas ellen. "A mérkőzés előtt még a saját kezünkben volt a sorsunk. Sajnos ez most megváltozott. Abban kell bíznunk, hogy a Besiktas nem veri meg a Chelsea-t, mi pedig nyerünk Prágában” – fogalmazott Fernando Orsi, a római kékek másodedzője. Mircea Lucescu, az isztambuliak trénere sokkal elégedettebb volt: "Azt hiszem, az első félidőben jobbak voltunk. Huszonöt percig még szögletet sem tudtak rúgni, ez azért sokat elmond a találkozóról, már csak azért is, mert ők játszottak otthon. A szünet után mintha egy másik Lazio lépett volna pályára. Az olaszok küzdöttek, minden tiszteletem az övék, megérdemelték az egy pontot.”

Az Olympique Marseille viszont már nem pályázhat a legjobb tizenhat közé jutásra, miután otthon kikapott a Real Madridtól. "Nagyon szerettem volna, ha mellettünk a Marseille jut tovább, csalódott vagyok a kiesése miatt – mondta Zinedine Zidane, a Real középpályása, aki a francia városban született. – A Porto ellen rontotta el, nem lett volna szabad kétszer kikapnia. Ma a Realért hajtottam, a magunk játékát játszottuk, és azt hiszem, megérdemelten nyertünk.”

A Rangers számára is véget ért a Bajnokok Ligája 2003–2004-es kiírásának érdemi része, a Stuttgart elleni vereséget követően a gárda már csak az UEFA-kupába jutást érő harmadik helyért küzdhet. "Nincs miért elmarasztalnom a fiúkat, mindent megtettek a győzelemért. Természetesen nagy csalódás ilyen szinten egy góllal veszíteni, de ez benne van a játékban” – nyilatkozta Alex McLeish, a glasgow-i egylet menedzsere.
Legfrissebb hírek

A Zalaegerszeg argentin ügyvezetője szerint Messiék ismét világbajnokok lehetnek

Foci vb 2026
5 perce

Gólja után Haalandról nevezték el a norvég kislányt

Foci vb 2026
12 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
14 perce

Várkonyi Bence a Qarabagnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Nővérének adta mezét Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
26 perce

Szalah egyiptomi gólrekordot dönthet a mai első meccsen

Foci vb 2026
31 perce

Kapitánya gólrekordjának megdöntésére készül Mohamed Szalah

Foci vb 2026
40 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
52 perce
Ezek is érdekelhetik