A Porto is a célban

2003.11.26. 22:59
Címkék
A szerdai nyitó gól Portóban esett, ahol az első perctől kezdve rámenősebben játszó portugálok néhány korán elpuskázott lehetőség után törték fel a Partizan védelmét.
A 24. percben Maniche lövését Pantics csak kiütni tudta, és McCarthy ismétlésével szemben már tehetetlen volt. A dél-afrikai csatár a második félidő elején megduplázta az előnyt, igaz, kellett hozzá a belgrádiak hátsó részlegének szerencsétlenkedése is. Delibasics szépítő gólja már túl későn jött.Marseille-ben is a hazaiak játszottak fölényben – Drogba és Mido szerezhetett volna vezetést –, ám a kapuba a Real Madrid talált be, mégpedig David Beckham remekbe szabott szabadrúgása révén. A fordulást követően a hazaiak rátettek még egy lapáttal, de hiába egyenlítettek – Vachousek beadását követően Mido fejelt védhetetlenül Casillas kapujába –, Ronaldo kivívta a győzelmet a vendégeknek, ami egyúttal azt jelentette, hogy a királyi gárda mellett a Porto is bejutott a legjobb 16 közé.Marseille (francia)–Real (spanyol) 1–2 (0–1)
Marseille, 60 000 néző
V: Frisk (svéd). G: Mido (63.), ill. Beckham (35.), Ronaldo (73.)
MARSEILLE: Runje – Meité, Van Buyten, Christanval, Ecker – Meriem, Hemdani, Celestini, Vachousek (Szicsov, 72.) – Drogba, Mido (Fernandao, 82.)
REAL MADRID: Casillas – Míchel Salgado, Helguera, Raúl Bravo, Roberto Carlos (Solari, 82.) – Figo, Beckham, Cambiasso, Zidane (Guti, 87.) – Raúl, Ronaldo (Rubén, 94.)

Porto (portugál)–Partizan (szerb-montenegrói) 2–1 (1–0)
Porto
V: Allaerts (belga). G: McCarthy (24., 50.), ill. Delibasics (92.)
PORTO: Vítor Baía – Paulo Ferreira, Jorge Costa, Ricardo Carvalho, Mário Silva – Maniche, Costinha, Deco, Bosingwa (Pedro Mendes, 46.) – McCarthy (Hugo Almeida, 68.), Derlei (Jankauskas, 80.)
PARTIZAN: Pantics – Csirkovics (Radovics, 46.), Szavics, Djordjevics, Malbasa – Duljaj, Sztojanoszki (Drulovics, 78.), Ilics (Csakar, 58.), Ivics – Delibasics, Iliev
Legfrissebb hírek

Szalah és Marmus is ott van az egyiptomi kezdőcsapatban, Irankunda az ausztrál ék

Foci vb 2026
7 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
7 perce

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
8 perce

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
47 perce

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
1 órája

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
1 órája

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik