Péntek esti őrület!

A péntek reggeli újsággal kezdődött a kalandom. Az állam legnagyobb napilapjának sportmelléklete ugyanis az esti megyei-kerületi döntőkről (sectional final) négyoldalas előrejelzést közölt fényképekkel, interjúkkal. Mire végigolvastam, mar szinte kívülről tudtam a neveket, esélyeket, történeteket. Amikor megláttam a kezdés időpontját (este 7 óra) és összevetettem a várható időjárással (mínusz 5 fok) mar láttam magam előtt, hogy a mérkőzést végig fogom fagyoskodni egy zacskó szotyival. A döntésem azonban mar végleges volt, sőt már a mérkőzést is kiszemeltem magamnak: a Roncalli Rebels otthonába látogat a Zionsville Eagles. Előre kiszámoltam, hogy csak a félidőre fogok odaérni, de sebaj, gondoltam. Amikor elindultam a mérkőzésre rutinszerűen elkezdtem a rádiót állítgatni, hogy valami hallgatható zenét találjak a kocsiban. Helyette először csak sercegést hallottam, majd meglepve vettem észre, hogy a rádióban zene helyett az éppen folyó péntek esti amerikaifutball-meccsekről folyik közvetítés.

Mire a pályára értem, már pontosan tudtam, hogy melyik csapatnál mire kell figyelni. A 24-es számú hazai futójátékos fiatal kora ellenére már 192 cm-esre nőtt és hála az "egészséges amerikai táplálkozásnak” vagy 110 kilót nyom (17 éves lesz). Ahogy egyre közeledtem a stadionhoz, a parkoló kocsik száma is egyre sűrűsödni kezdett, mire pedig a közvetlen közelbe értem, rá kellett jönnöm, hogy egy óriási majális közepébe csöppentem. A stadion fényszórói olyan erővel törtek a csillagok közé, hogy szerintem ők is a mérkőzést nézték. Körbenéztem és mosolyogni támadt kedvem. Rengeteg ember, iskolai zenekarok, hatalmas hangulat.

Az ötdolláros belépő kifizetése után úgy gondoltam, hogy ezt a pénzt én "lenézem”, illetve "leszurkolom”. Amikor az eredményjelző táblára pillantottam, láttam, hogy még 8 perc van hátra a szünetből és az ellenfél vezet 14-10-re. Gyorsan beálltam a büfé felé vezető sorba. Tea, nacho, popcorn, hot dog, zutty, egy fiatal srác szaladt el mellettem félmeztelenül (ez tök hülye, gondoltam) enyhen meglökve a vállamat. Az eredménye az ütközésnek egy teás hot dog, és egy nachós popcorn lett. Mellettem álló anyuka mosolyogva kérdezte, hogy tud-e segíteni valamiben. Nagy morcosan éppen készültem elutasítani a kérdését, amikor egy érdekes kitűzőt vettem észre a középkorú hölgyön. A kitűzőn a fia kepe volt látható amerikaifoci-mezben. Egy játékos-szülő! Gyorsan beszélgetésbe elegyedtünk. Említette, hogy a tavalyi szezonban a hazai csapat megnyerte az állami bajnokságot, ezért most társadalmi esemény lett a meccsre járás. Azonban a szezon első három mérkőzését elvesztették, viszont azóta veretlenek. Az ellenfél még hibátlan idén, és nekik van nagyobb esélyük a győzelemre, mert az ő fia is csak 16 éves, de már 100 kiló, viszont a tavalyi csapatból 18 játékos érettségizett, de az ellenfélnél mindenki utolsó éves, azaz negyedik gimnazista. Beszélgetésünknek, illetve monológjának a harmadik negyed kezdete vetett véget.

Először az ellenfél játékosai szaladtak ki az öltözőből, majd őket követte a hazai csapat. Bár a pályán csak tizenegy ember van egyszerre, a keretben (roaster) több mint hatvanan vannak, ehhez tartozik 8-10 edző. Az egyik korlát mellett találtam helyet magamnak, felhúztam a síkabátom, felvettem a kesztyűmet, elővettem a távcsövemet. Kezdődhetett a második félidő. Míg a kezdőrúgáshoz készülődött a hazai csapat, volt időm körbenézi. A pálya mögött néhány óvodáskorú (na jó, elsős) mazsola dobált egy rendes méretű amerikaifoci-labdát. Na, gondoltam kizárt, hogy az a kis pirosfülű lurkó 2 méternél messzebb tudja a labdát elhajítani. Rámcáfolt: úgy hajította WR barátjának a labdát, hogy az ellenfélnek esélye sem volt az INT-re. Nem lehet elég korán kezdeni ezt a sportot.
Tőlem balra néhány tucat helyi középiskolás beszélte meg az esti programot. Buli itt, buli ott. Én naivan eddig azt hittem, 21 éves kor alatt nem lehet bemenni szórakozóhelyre. Fogadok, hogy ők bejutottak. A lányok büszkén viselték a pályán gladiátorként harcoló barátjuk iskolai egyenkabátját. Ezen kabátok egyik vállán a játékos mezszáma, a másikon a várható érettségi éve található, míg az elején a csapat emblémája. Láthatóan minden hölgy "három évet idősödött”, mikor ezt viselhették. A fiúk ellenben vagy másik, a rájátszásban már nem érintett csapat játékosai voltak, vagy olyan hazai tanulók, akik mindig is játszani szerettek volna, de nem kerültek be a csapatba. Ők a legújabb divat szerinti bő nadrágban voltak, persze az alsónadrág vége szigorúan kilóg, kezükben telefon. Úgy szervezték a partit, hogy azt sem tudhatták, nyer-e a csapat. Az ülőhelyeket a felnőtt sereg foglalta el. Szülők, egykori diákok, más csapat edzőstábja, illetve szimpla focirajongók, mint jómagam. Közben persze folyt a mérkőzés is. A hazai csapat hirtelen megtáltosodott és két touchdownt (TD) ért el öt percen belül, így átvette a vezetést 24-14-re. Ezt kitörő ováció fogadta a pályán és a pályán kívül is. A pályát körbeölelő futópályán egy fiatal félmeztelen gyerek, az iskola zászlójával nyargalt körbe. Mikor kicsit közelebb ért hozzánk, felismertem benne a büfés támadómat.

Persze a szurkoláshoz az iskola zenekara teremtette meg az alapvető hangulatot. Húzták, ahogy csak bírták legalább vagy nyolcvanan, szépen egyenruhába öltözve. Mar csak pár perc volt a mérkőzésből hátra, amikor a hazai csapat 3rd és 12-re készülődött. A high scool sztárirányítója azonban ahelyett, hogy szépen odapasszolta volna a labdát a tőle 10 méterre álló fogójátékosnak, hirtelen elhatározással szaladni kezdett ("road to the glory”), és ilyenkor a filmekben általában TD a roham vége, ám a mi esténken egy hatalmas tackle, egy azt követő fumble, egy fumble recovery és TD lett a vége. 24-21. Olyan csend lett a hazai szurkolói oldalon (a vendégszurkolók a pálya baloldalán, míg a hazai csapat hívei a jobboldalon foglaltak helyet), hogy a popcorn ropogását is hallani lehetett. Rápillantottam a szomszédomra, de gyorsan elkaptam a fejemet, mert olyan agresszió ült ki az arcára, hogy féltem, megbüntet, azért mert felé néztem. Pedig pár perccel előtte még a következő péntek lehetséges ellenfeleiről dumáltunk, de most, hogy az ellenfél feljött egy FG-ra, minden megváltozott. Szerencsére a hazai csapat védői úgy döntöttek, véget vetnek az izgalomnak és két perccel a mérkőzés vége előtt egy INT-el lezárták az ellenfél támadását.

Jöhetett az ünneplés ehhez, pedig nagyon értenek a fiúk. Közben az is kiderült, hogy a jövő heti mérkőzésen az örök rivális Moresville csapatát fogadjak a hazaiak. Azt a csapatot, amelynek csapatkapitánya egy héttel ezelőtt, a győztes mérkőzés utáni ünneplés után autóbalesetben meghalt... Az érzelmek mérkőzése lesz, állítják a hazaiak.