Egyedül magát hibáztatja

– Most, hogy aludt rá, van már elképzelése arról, mi is történt önnel Göteborgban?
– Még mindig keresem az okokat, de egyértelműen magamat hibáztatom.
– Vagyis a körülmények, mint a puskás Sidi Péternél (a puskás selejtezőt együtt tartották a pisztolyos nők versenyével – a szerk.), ebben az esetben nem kárhoztathatók?
– Fölösleges lenne akár a körülményekre, akár a felkészülésre, akár bármi másra fogni a leszereplést. Egy-két apróság ugyan nem tetszett a rendezésben, de ez különösebben nem befolyásolt. Főleg nem annyira, hogy három ekkorát hibázzak.
– Egyáltalán előfordult már valaha, hogy világversenyen három hatost lőjön?
– Nem emlékszem hasonlóra. Mert egy hiba még becsúszhat, na de három…
– Akkor mégis, mi volt az oka?
– Lassan körvonalazódik bennem, és úgy látom, lövéstechnikai hibákat követtem el. A mozdulatsorom túl gyors volt, viszont lassan sütöttem el a fegyvert. Egyszerűbben fogalmazva, keveset pihentem a lövések között, amiket ráadásul rosszul dolgoztam ki, ezért gyorsan kifárasztottak.
– Már ne haragudjon, de egy olyan rutinos versenyzőnek, mint ön, hogyan adódhat baja a technikával?
– Úgy látszik, az utóbbi időben beidegződött egy-két rossz mozdulat. De ennél tényleg összetettebb a probléma. Talán közrejátszott az is, hogy a túl nagy akarás, az utolsó kvótaszerző lehetőség megragadása görcsössé tett.
– Nem lehet, hogy jobban rá kellett volna pihennie az Európa-bajnokságra? Hogy akárcsak Sydney előtt, megint túlversenyezte magát?
– Az idén tudtam nyaralni, feltöltődni, szóval kizárható, hogy ez lett volna a gond.
– Átbeszélte már valakivel a kudarcot?
– Nem, ezt magamban kell tisztáznom. Félre ne értsen, nem azért, mert nem adok más véleményére, de kívülről nem lehet látni, hogy mi a valódi baj. Az edzők ugyan észrevettek néhány apró hibát, azokat leszámítva viszont jónak tűnt a mozgásom. Én érzem igazán, mit csinálhattam rosszul. Azt biztosan, hogy az első hatos után nem változtattam. Tudomásul kellett volna vennem, hogy valami nem stimmel.
– Menet közben követni tudta, hogy éppen hogy áll?
– Igen, az ember pillanatok alatt összeadja az eredményét. Nincs annál rosszabb, mint amikor eljut oda, hogy na, ez már semmire sem lesz elég.
– Pedig a harminc lassú után még minden rendben volt.
– Nem mondhatnám. Szerencsém volt, hogy valamennyi lövésemnél kellően tudtam koncentrálni, de nagyon megkínlódtam érte. A gyorsnál viszont már semmi sem jött össze.
– A lőtérre azért még lemegy az idén?
– Persze, márciusban Európa-bajnokság lesz Győrben, készülnöm kell.
– Ezt úgy kell érteni, hogy meg sem fordul a fejében a visszavonulás gondolata?
– A hogyan továbbra még nem tudok válaszolni. Ám így, ilyen gyenge szerepléssel nincs kedvem búcsúzni. De ami a legfontosabb, még mindig örömmel megyek le edzeni.
– Visszatérve Athénra, egy szabadkártyában nem is reménykedik?
– Nem tudom pontosan, hány szabadkártyát osztanak a futócélosoknál, és azt sem látom át, mi alapján ítélik oda. Mindenesetre jólesne, ha kapnék itthon annyi bizalmat, hogy legalább megpróbálnák megkérni nekem.
– E szerint még nem volt róla szó a szövetségben?
– Nem. A Guatemalában élő Solti Attilától viszont kaptam egy e-mailt ezzel kapcsolatban, ő ugyanis megpróbál kijárni magának egyet.
– Ha azt vesszük, hogy Sydneyben két szabadkártyás koronglövőnő is olimpiai bajnok lett, nem éppen elvetendő ötlet…
– Ez már nem rajtam múlik.
– Egyébként kapott elmarasztaló szavakat, csípős kritikát?
– A családom és a barátaim mellettem állnak, és nagyon sajnálják, hogy így alakult. Más vélemény meg még nem jutott el hozzám. Talán túl friss az élmény…