Pihenőre vonul a páros

Ám most, hogy sikerült, végre fellélegezhet a két versenyző – legalábbis egy kis időre.
– Egy teljes hónap pihenőt engedélyeztünk magunknak – mondja Weöres Márta, a kormányos.
– A jól megérdemelt jutalom?
– Pontosan. Ha nem sikerül kvalifikálnunk magunkat, akkor csak pár napot lazíthatunk, hiszen készülni kell az utolsó, májusi lehetőségre. De szerencsére már nem idegeskedünk amiatt, hogy a jövő tavasszal kiosztható négy helyre hány ország is pályázik.
– A további felkészülési tervük már megvan?
– Nem, nincs.
– Netán babonából nem terveztek előre?
– Igazság szerint mindig egy évre előre állítjuk össze a programot, amely általában a világbajnoksággal zárul. Ezt a gyakorlatot követjük már évek óta, és most sem tértünk el tőle. Persze van abban valami, hogy nem akartunk előre inni a medve bőrére…
– A világbajnokság igencsak megizzasztotta önöket. Gondolták, hogy ennyire kiélezett lesz a küzdelem a kvótákért?
– Anna nevében is mondhatom, hogy sokkal nehezebb volt a verseny, mint előzetesen vártuk. Pedig tisztában voltunk vele, hogy nem bízhatjuk el magunkat, hiszen minden helyszín más és más. Ám az óceáni körülmények egyáltalán nem kedveztek nekünk. Ilyen hatalmas ár-apály különbséggel ugyanis nagyon ritkán találkozunk.
– A Balatonon nem csoda…
– Nemcsak a Balatonon, hanem a külföldi, tengeri edzőtáborozások során sem jellemző ilyen hullámzás. Talán tavaly, Sydneyben gyakorolhattunk néhány napig hasonló körülmények között.
– A mezőny többi egysége hogyan alkalmazkodott hozzá?
– A korábbiaknál sokkal agresszívebb verseny alakult ki. Szinte harapott a mezőny, nincs rá jobb szó. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy ezúttal nem tizenkét, hanem csak tizenegy futamot rendeztek, s egy eredményt lehetett kiejteni. No és az aranycsoportba sem az indulók fele, hanem huszonöt hajó került. Ez a két módosítás, amelyet a nemzetközi szövetség talált ki, ránk is nyomasztólag hatott. Mert ugyan mindenképpen a huszonötbe akartunk kerülni, váratlanul jött a szigorítás.
– Szerencsére vették ezt az akadályt.
– Igen, de néhány nagy ellenfelünk már itt elbukott. Igaz, emiatt nem nagyon bánkódtunk. Egyrészt tehát megkönnyebbültünk, de azért maradt még izgulnivaló. Tizenhét ország egységéből ugyanis csak tizenöt kaphatott kvótát.
– Ennek tudható be a döntőbeli harmatos kezdés?
– Kétségtelen, hogy az első két futamon elég gyengék voltunk. A folytatás viszont jól sikerült, hetedikek lettünk. Aztán rosszul állítottuk be a hajót, mert arra számítottunk, hogy felerősödik a szél, ám mellélőttünk, és a taktikánk sem volt valami fényes. Huszonnegyedik hely – igazi rémálom. Gondoltuk, jól hazavágtuk magunkat. A parton derült csak ki, hogy a lengyelekkel azonos a pontszámunk, a finnek két ponttal, a szlovénok pedig öttel vannak előttünk. Az utolsó futamot tehát úgy kellett alakítani, hogy az előbb említett hármasból legalább kettőt legyőzzünk. Miután a lengyeleket és a finneket sikerült lerázni, a szlovénokkal már nem foglalkoztunk, hanem tizenötödikként elvittük a kvótát.
– Említette, hogy most egy kicsit hoszszabb szünet következik. Mihez kezd a szabadságával?
– Mivel a derekam kicsit megsínylette a sok versenyzést, azt hiszem, a gyógytornásznál kezdek. Aztán majd meglátom.
– Az egyetemmel hogy állnak?
– Nekem már megvan a másoddiplomám a Közép-Európa Egyetemen, Anna pedig, aki a Szent István Egyetem tájépítészeti karára jár, úgy döntött, csak jövőre írja meg a szakdolgozatát. Vagyis az iskola biztosan nem akadályoz majd bennünket az olimpiai felkészülésben.