Jövőre már Magyarország rendezheti meg a szumó Eb-t

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2003.10.08. 22:35
Címkék
A németországi Riesában rendezték meg a férfi és női szumó Európa-bajnokságot. A kontinensviadalon 14 ország több mint száz versenyzője lépett küzdőtérre, a magyar válogatott 11 birkózóval képviseltette magát.
Zsimán az új elnök

BUDAPEST. Új elnököt választottak a szumósok, ugyanis a szövetség eddigi elsô embere, Rovnyai János korábban csak ideiglenesen vállalta el ezt a feladatot. A Magyar Szumószakszövetség elsô emberévé Zsimán József Alpárt választották.
Zsimán az új elnök

BUDAPEST. Új elnököt választottak a szumósok, ugyanis a szövetség eddigi elsô embere, Rovnyai János korábban csak ideiglenesen vállalta el ezt a feladatot. A Magyar Szumószakszövetség elsô emberévé Zsimán József Alpárt választották.
Közülük a nyílt kategóriában induló Kálló Gyöngyi, valamint a Libor Dezső, Tóth Barnabás, Major Gyula összeállítású férfi- és a Kálló, Kutlán Edina, Németh Beáta alkotta női csapat is bronzérmet szerzett. A férfiak plusz 115 kilós versengésében Libor Dezső egy ötödik helyet is begyűjtött. Még két hízelgő szám: a pontversenyben negyedik, az éremtáblázaton ötödik. lett válogatottunk.
Az Eb-n az orosz válogatott bizonyult a legeredményesebbnek: szumósai tízből egy kivétellel – a férfi nyílt kategóriát bolgár Sztojanov nyerte – mindegyik számban győztek. Mint Tiger Tibor elnökségi tag elmondta, a németek nagyszerűen rendezték meg az eseményt, amely akár etalon is lehet számunkra, hiszen jövő májusban Szolnok lesz a házigazdája az Európa-bajnokságnak.
Legfrissebb hírek

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
25 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
39 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
44 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
1 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
8 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája