A tisztelet nem éremfüggő

Előveszi, nézegeti, megsimogatja, vesz egy nagy levegőt, és elmegy mondjuk venni egy új farmert vagy egy másik polcot a szobájába. Megtehetné, nem teszi.
Kovács Ágnes nem ez a fajta. Más vezérli. Ezért ment a sydneyi olimpia után Amerikába tanulni. Pedig megtehette volna, hogy nem megy. Itthon marad, és két edzés között a plazákat járja. Nem tette, mert magasra tette a mércét. És nem csak az úszásban. Phoenixben edz és ott tanul. Nem egyszerű. Távol a szülőktől, a barátoktól, Magyarországtól. Angolul tanul, angolul vizsgázik mondjuk a fénytörés hatásmechanizmusáról vagy éppen Venezuela domborzatáról. És mellette reggel és este edz. Kőkeményen.
A 2001-es fukuokai világbajnokság óta nem úgy megy az úszás, ahogyan korábban. Tavaly, a berlini Európa-bajnokságon hétszeres kontinensbajnokként nem került dobogóra. Nyomasztó. Mégis kibírta. És azt is, hogy decemberben, a riesai rövid pályás Európa-bajnokságon is csak egy bronzéremre volt képes 200 méter mellen. Az utóbbi versenyen el sem akart indulni. Vállalta, ugyanis azt mondták neki, Ági, ha te indulsz, akkor több esély van arra, hogy a riesai szavazáson Budapest kapja a 2006-os nagymedencés Eb-t. Ági elindult – ráadásul betegen –, végigszenvedte a versenyt, látszólag megtépázta a presztízsét. De csak látszólag. Pont fordítva történt. A saját presztízsénél fontosabb volt számára, hogy hozzájárulhat a győztes magyar Eb-pályázathoz. Hozzájárult.
Nehéz neki. Amikor 1995-től 2001-ig ő jelentette a magyar úszósportot. Minden kiváltsággal együtt. Ôt keresték az újságírók, őt ünnepelték a reptéren. Jelenleg Risztové ez a szerep. Kovács Ági viszont nem adja fel. Pedig ő is tisztában van vele, múlnak az évek, ő már nem az a Kovács Ági, aki a 1997-es sevillai Európa-bajnokságon kacagva úszott Európa-rekordokat. És nem az a Kovács Ági, aki egy évvel később világbajnok lett Perthben és nem az, aki a sydneyi olimpián többször is két perc huszonöt másodpercen belül úszott.

Két éve, amikor a fukuoki vb-n nyert 2:24.90-et produkált. Azzal Barcelonában nem biztos, hogy nyerne. De ez a 2:24.90 is messze van. Keserves lehet szembesülni azzal, bár az akarat a régi, az izmok, a karok, a lábak nem úgy engedelmeskednek. Legyünk reálisak: a vasárnap rajtoló világbajnokságon Ági nem tartozik az aranyesélyesek közé. Ô is tudja. És éppen ezért nagy versenyző, éppen ezért jellem. Megtehette volna, hogy az első vereség után visszavonul. Eleget nyert, eleget nyilatkozott, eleget szerepelt a televízióban. Nem vonult vissza. Mint ahogy Egerszegi Krisztina sem tette 1994-ben a római világbajnokság után. Négyszeres olimpiai bajnokként érkezett az olasz fővárosba. Még egy vagy két vb-aranyat akart, nem többet. Ismert, nem tudott nyerni. Nem vonult vissza. Erőt vett magán és egy évvel később, az atlantai olimpián arannyal búcsúzhatott. És békés lélekkel. Ági lelke sem nyugodt. Bár az idő halad, bár nem csupán a világon, Európában is komoly riválisokra akadt, képtelen feladni. Nyerni akar. Mindig ilyen volt. Nem is olyan régen, az országos bajnokságon valaki rosszul számolta ki, hogy melyik versenyző úszta a legértékesebb időeredményt az Európai Úszóliga (LEN) ponttáblázata alapján. Ô úszta, de mást hoztak ki elsőnek. Már olimpiai bajnok volt. Más talán csak legyintett volna, elszámolták, van ilyen. Ô nem ilyen. Elsírta magát, és addig nem nyugodott meg, míg meg nem jelent a papiroson a javítás.
Barcelonában 50 méter mellen ha döntős, boldogok lehetünk. És ugyanez igaz a 200 méter vegyes esetében is. Ha 100 méter mellen bronzérmet nyer, az maga lenne a varázslat. A negyedik-ötödik hely a realitás. És 200 méter mellen sincs könnyű helyzetben. Jobb, ha mindenki megbarátkozik a gondolattal: nagy a valószínűsége, hogy Kovács Ágnes nem lesz világbajnok. Talán még érmes sem. A bronz már bravúr lenne. Ô mégis odateszi magát, mégis vállalja, hogy címvédőként senki sem sorolja a favoritok közé. Más talán már feladta volna. Minek? Ági nem adja fel. Már réges-régen nem azért úszik, hogy az aktuális sportminiszter kezet rázzon vele, vagy átvehesse a mindenféle adóval megnyirbált prémiumot. Magáért teszi. Már réges-régen megértette: nem csak akkor néznek fel az emberre, ha aranyérem lóg a nyakában. A tisztelethez más kell. Ezért úszhat tovább nyugodt lélekkel – aranyakkal vagy nélküle – még nagyon sokáig…