Sportlövészet: Kvótát remél a kapitány

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2003.07.17. 21:28
Címkék
"Egy olimpiai kvóta és öt-hat érem  határozta meg Hammerl László szövetségi kapitány, mit is vár a plzeni 25, 50 és 300 méteres Európa-bajnokságon részt vevő puskásokból, pisztolyosokból és futócéllövőkből álló csapattól.
Ez egyébként az utolsó golyós kvótaszerző verseny az idén, hiszen a jövőben már csak légfegyverrel – ott is mindössze az őszi göteborgi Eb-n, valamint a futócéllövőknek az utolsó Vk-ján – lehet majd repülőjegyet váltani Athénba. A 33 fős magyar küldöttségből eddig négyen jártak sikerrel, Sidi Péter még tavaly, a lahti vb-n kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetettben vívta ki az ötkarikás indulási jogot, az ugyancsak puskás Joó Éva és Krzyzewsky Beáta, illetve a még juniorkorú pisztolyos Csonka Zsófia pedig az idei Világkupa-sorozatban. Ezzel a női puskás szám ki is esett – hiszen országonként 2-2 induló engedélyezett számonként a játékokon –, ám a többiben még szabad a pálya. A legnehezebb helyzetben kétségtelenül a gyorstüzelő pisztolyosok lesznek, hiszen míg a többi esetben három-három kvótát osztanak, náluk csupán kettő találhat gazdára. A futócéllövők pedig azért szomorkodhatnak, mert nekik csupán a 10 méteres számuk szerepel az olimpiai programban, így ezúttal "csupán” az éremszerzés lehet a céljuk.Noha az Eb még meg sem kezdődött, az ukránok máris szolgáltattak egy kis érdekességgel: mert a válogatottjuk ugyan megérkezett a helyszínre, a nevezési díjakat még nem fizették be, így egyelőre kérdéses az indulásuk. A Brnóban edzőtáborozó koronglövőik viszont lehet, ha fizetnek sem tudnak majd rajthoz állni a szakág két hét múlva esedékes kontinensviadalán, miután ismeretlen tettes feltörte az autójukat, és ellopta a fegyverüket. Pedig az olimpiai címvédő skeetlövő Mikola Milcsevet mindenképpen éremesélyesként tartották számon.A program és a magyar indulók
Július 18., péntek. Férfiak:
Július 18., péntek. Férfiak:
kisöbű sportpuska, fekvő selejtező (Sidi Péter, Fluck Zoltán, Jákó Csaba); központi gyújtású pisztoly, 1. nap (Hollandi Pál, Boros György); felnőtt és junior futócél 30+30 lövés, 1. nap (Sike József, Tasi Tamás, ifj. Laczik Zsolt, illetve Kaszás Zoltán, Kocsis Norbert, Kabai Gergely). Nők: kisöbű sportpuska, fekvő (Joó Éva, Vincze Kinga, Krzyzewsky Beáta); sportpisztoly, 1. nap (Sike Renáta, Ferencz Ágnes, Erdős Dorottya)
Július 19., szombat. Férfiak: kisöbű sportpuska, fekvő; központi gyújtású pisztoly, 2. nap; felnőtt és junior futócél 30+30 lövés, 2. nap. Nők: Sportpisztoly, 2. nap.
Július 20., vasárnap. Férfiak: szabadpisztoly (Papanitz Zoltán, Karacs Zsolt, Simon Attila). Nők: Kisöbű sportpuska, összetett (Joó Éva, Vinczte Kinga, Krzyzewsky Beáta).
Július 21., hétfő. Férfiak: kisöbű sportpuska, összetett (Sidi Péter, Fluck Zoltán, Jákó Csaba); junior kisöbű sportpuska, fekvő (Mlinkovics Tibor, Török Zoltán, Somogyi Péter); gyorstüzelő pisztoly, 1. nap (Pálinkás Lajos, Jambrik István, Balogh László); felnőtt és junior futócél 40 vegyes, 1. nap (Sike József, Tasi Tamás, ifj. Laczik Zsolt, illetve Kaszás Zoltán, Kocsis Norbert, Kabai Gergely).
Július 22. kedd. Férfiak: junior kisöbű sportpuska, összetett (Mlinkovics Tibor, Török Zoltán, Somogyi Péter); gyorstüzelő pisztoly, 2. nap; felnőtt és junior futócél 40 vegyes, 2. nap. Nők: nagyöbű sportpuska, fekvő.
Július 23., szerda. Férfiak: junior szabadpisztoly (Makai Péter); standard pisztoly; nagyöbű sportpuska, fekvő selejtező.
Július 24., csütörtök. Férfiak: junior sportpisztoly; nagyöbű sportpuska, fekvő. Nők: nagyöbű sportpuska, összetett; junior kisöbű sportpuska, fekvő (Jászberényi Márta, Miskolczi Julianna, Nagy Dóra); sportpisztoly, 1. nap (Gallai Éva, Mónus Ágnes, Csonka Zsófia).
Július 25., péntek. Férfiak: junior standard pisztoly. Nők: junior sportpisztoly, 2. nap.
Július 26., szombat. Férfiak: junior gyorstüzelő pisztoly, 1. nap; nagyöbű sportpuska, összetett. Nők: junior kisöbű sportpuska, összetett (Jászberényi Márta, Miskolczi Julianna, Nagy Dóra).
Július 27., vasárnap. Férfiak: juinor gyorstüzelő pisztoly, 2. nap; nagyöbű standardpuska, összetett.
Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
5 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
52 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
58 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik