Kvótáért utazik Pesaróba

– Szép emlékeket őrzök a három évvel ezelőtti versenyről – kezdi a világbajnoki győzelmeivel az Év sportolója címet is elnyert Balogh Gábor. – Nem azért, mert ezüstérmes lettem, hanem azért, mert minden szám szinte százszázalékosan sikerült. Akkor azonban közel sem volt rajtam akkora nyomás, teher a verseny előtt, mint most. Össze sem lehet hasonlítani a két állapotot.
– Arra gondol, hogy az akkori és a mostani világbajnokság is olimpiai kvalifikáló verseny?
– Igen, arra. Illetve arra, ami ezzel összefügg, vagyis hogy akkor már olimpiai indulónak számítottam, míg most még nincs kvótám. De most felkészültebbnek érzem magam fejben és fizikálisan is, mint kétezerben.
– Annak ellenére mondja ezt, hogy februárban térdműtéten esett át, és emiatt az idén kevesebb versenyen indulhatott?
– Igen. Az alapozásnak az öttusa iránti teljes alázattal vágtam neki, úgy, hogy minden találatért, minden pontért tudtam harcolni. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy újra volt motivációm, újra tudtam küzdeni. Aztán a sérülés akadályozta a teljes értékű munkát, majd elkerülhetetlenné vált a műtét. Azon a három versenyen, amelyen elindultam, a futás kivételével jól szerepeltem. A viszonylag gyengébb futás, azt hiszem, érthető volt. Ma már a futásom is rendben van, pedig nem volt egyszerű idáig eljutni, rengeteg gödör, hullámvölgy nehezítette az életemet. Az edzések megtervezésénél nagyon észnél kellett lenni, mikor, menynyit eddzek, hiszen az alapozás hiányzott. Úgy érzem, jól dolgoztunk, de majd a világbajnokság megmutatja.
– Teljesen rendbe jött a lába?
– Igen. Nem is gondolok már a műtétre. Sokat lazítok, mert az nagyon fontos. Október-novemberben rengeteget edzettem, de nem lazítottam, és azt hiszem, ez okozhatta a sérülést is.

– A pesarói világbajnokság nem a hagyományos egyéni és csapatversennyel, hanem a váltóval indul. Jó ez?
– Ha egy versenyző jól fel van készítve, a váltó számára több ugyan egy ráhangolásnál, de mégis csak egy ráhangolás. Persze ugyanolyan stresszes lesz, hiszen ott is világbajnoki érmeket osztanak, de könnyebbséget jelent, hogy itt fél távok vannak, no és hárman küzdünk egy csapatként, egy célért, és ez némileg csökkenti a terhet. A kvótákért is zajló hagyományos viadalra már biztos, hogy fáradtabb leszek, hiszen akkor gyakorlatilag két versenyen már túl leszek, de ez másokra is igaz. Mindenki fáradtabb lesz. A célom az, hogy minél előbb megszerezzem a kvótát, lehetőleg már a világbajnokságon.
– Egy hónap múlva az Európa-bajnokságon is olimpiai részvételt érnek majd az érmek.
– Mondom, az a célom, hogy kvótát szerezzek. Ám ha egy világversenyen nem tudok az első három között végezni, nem is érdemlem meg a kvótát, nincs helyem az olimpián.
– Nagyon szigorú önmagához.
– Azért vagyok szigorú, mert tudom, hogy képességeim alapján ott a helyem, hiszen bármelyik világversenyen éremesélyes vagyok. A mezőny nem változott, az én tudásom sem kopott meg. Ki kell hozni magamból, ami bennem van. Ez viszont csak rajtam múlik, senki máson.
– És min múlik, hogy ki tudja-e hozni?
– Úgy gondolom, kihozom!
– Akkor máshogy kérdezek: mi kell hozzá, hogy minden összejöjjön? Jó kezdés?
– Fiatalabb koromban, amikor sorra nyertem a versenyeket, azt mondtam, hogy ide nem szerencse kell, hanem tudás. Akkor bármit bevállaltam, a rizikós akciókat is. Ma már tudom, hogy szerencsére is szükség van a jó szerepléshez. Én mindent megtettem, de legyen egy kis szerencsém is. A szerencse jelentheti például azt, hogy a lövészetnél sütés közben nem rángatom a kezem, vagy hogy a futásban nem a legjobb futóval kerülök össze. Három éve Pesaróban hiába teljesítettem négy jó számot, ha a végén az aranyért Zadnieprovskisszal kellett csatáznom.
– Zadnieprovskis akkor világbajnok lett, és neki már van olimpiai kvótája. Tatán edzés közben is láthatta őt, hiszen a litvánok itt készültek a vébére. Milyen versenyző Andrejus Zadnieprovskis?
– Nagyon erős, de verhető.