Sportlövészet: Sike ötödik lett Zágrábban

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2003.06.05. 22:01
Címkék
Három döntővel folytatódott a zágrábi Világkupa-viadal. A férfiaknál a pisztolyos közül a kínai Vang Ji-fué lett az olimpiai kvóta, míg a futócéllövőknél  lévén a számot nyerő német Manfred Kurzer már korábban bebiztosította a helyét Athénba  honfitársa, a második Li Csie ünnepelhetett.
A magyar indulók közül az előbbi mezőnyben a 12. helyen végző Papanitz Zoltán szerepelt a legjobban (580 kör), aki mindössze két körrel maradt el a döntő aljától, Simon Attila a 25. (576), Karacs Zsolt pedig az 59. lett. A másik fegyvernemben Sike József a harmadik helyen kvalifikálta magát a hatos fináléba, ám ott a 93.3 köre kevésnek bizonyult az éremhez, így világ- és Európa-bajnokunk egészen az ötödik helyig csúszott vissza. Ami azért különösen sajnálatos, mert a már említett Li Csie Sike mögött került a legjobbak közé – egy kör volt köztük a különbség a magyar lövő javára –, s az utolsó tíz találattal sikerült felkapaszkodnia a dobogóra, de ami ennél is fontosabb, ez repülőjegyet ért a 2004-es nyári ötkarikás játékokra.A légpisztolyos nőknél ugyancsak kínai siker született, Tao Lu-na kaparintotta meg az aranyérmet, míg az indulási jogot a bronzos orosz Natalja Ahmertgyinova vívta ki. Erdős Dorottya ezúttal pechesnek bizonyult, hiszen kilencedik lett, márpedig csak a legjobb nyolc vívhatott különcsatát. A másik két magyar résztvevő, Sike Renáta és Csonka Zsófia a mezőny második felében végzett.A kisöbű sportpuska 60 fekvő lövéses számában a selejtezőn estek túl a versenyzők, s mindhárom magyar – Sidi Péter, Mlinkovics Tibor, Vári Zsolt – sikerrel vette az első akadályt.Világkupa-viadal, Zágráb

Férfiak. Légpuska (60 lövés, 99 induló): 1. Vang Ji-fu (kínai) 687.2 (589), 2. Tan Cung-liang (kínai) 684.4 (583), 3. Duhapolu (fehérorosz) 684.2 (583), 4. Fabo (szlovák) 684.2 (583), 5. Dzsin Dzsong O (dél-koreai) 683.7 (586), 6. Nyesztrujev (orosz) 683.4 (582), …12. Papanitz Zoltán (magyar) 580, …25. Simon Attila (magyar) 576, …59. Karacs Zsolt (magar) 568. Futócél (30+30, 10 m, 36): 1. Manfred Kurzer (német) 687.5 (585), 2. Li Csie (kínai) 681.8 (581), 3. Jakosits (német) 680.9 (584), 4. Prianisnyikov (ukrán) 678.7 (577), 5. Sike József (magyar) 675.3 (582), 6. Zinyenko (ukrán) 674.0 (579), …25. Tasi Tamás (magyar) 565, …31. Ángyán József (magyar) 560
Nők. Légpisztoly (40, 95): 1. Tao Lu-na (kínai) 485.8 (386), 2. Kutnyecova (orosz) 485.2 (386), 3. Ahmertgyinova (orosz) 484.6 (387), 4. Meltz-Meyerhoff (dán) 481.6 (384), 5. Kil (török) 481.7 (385), 6. Dorisuren (német) 481.7 (385), …9. Erdős Dorottya (magyar) 382, …62. Sike Renáta (magyar) 371, …68. Csonka Zsófia (magyar) 369
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
5 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
6 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
6 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
6 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
7 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
7 órája