Három érmet hoztak el a magyarok Milánóból

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2003.05.31. 21:02
Címkék
Az egyik legeredményesebb Világkupa-szereplésén van túl a magyar evezősválogatott, hiszen a négy A-döntős egységből három érmet szerzett a milánói zárónapon.
Méghozzá nem is akármilyen mezőnyben, hiszen kvalifikációs év lévén – az athéni olimpiára az augusztusi milánói vb-n lehet kvótát szerezni – lényegében mindenki ott volt a rajtnál, aki csak számít.A két ezüstérmes hajó közül előre kívánkozik az újonnan összeült könnyűsúlyú kétpárevezős Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős, amely olimpiai számban tudott dobogóra állni. Kettejük közül Varga egyesben már korábban is bizonyított, Hirling viszont mindössze 19 éves, így épphogy kinőtte az ifjúsági kort. A másik ezüstös, a nem olimpiai egységben remeklő Dénes Csaba ugyancsak újonc, habár 26 esztendős, első Világkupája volt a milánói. A végül harmadik Verőci Lídia, Székely Viktória kétpárevezős páros is az idén ült össze először, s mi sem mutatja jobban, hogy tökéletesen egymásra talált a két versenyző, mint hogy 1500 méternél még csak az ötödik helyen állt, a finisben mégis elcsípte a bronzot.Fura helyzet, hogy ezúttal pont a kétszeres világbajnok Haller Ákos és Pető Tibor nem tudott a legjobb háromba kerülni, igaz, a Pető betegsége miatt kihagyott öt hét után a duónak ezúttal elsősorban a döntőbe kerülés volt a célja "Három érmet és tíz olimpiai pontot szereztünk” – mondta boldogan Melis Zoltán szövetségi kapitány. – "Az érmesek minden dicséretet megérdemelnek, hiszen valamennyien szépen eveztek. Dénes Csaba kellemes meglepetést szerzett, és Hirling Zsolt is, nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan felveszi a felnőttritmust. A lányok esetében eredetileg Székely Viktóriának Barz Gitta lett volna a párja, ám az utóbbi versenyző derékproblémái miatt kihagyta a válogatót, így került a képbe Verőci Lídia. Mivel időközben Barz felépült, Verőci viszont a vizsgái miatt nem tudja vállalni a következő Világkupa-állomást, a másik összeállítást is lesz alkalmam kipróbálni, vagyis biztosan a legjobb egység utazik majd a vébére. Haller Ákos és Pető Tibor miatt pedig véletlenül sem kell kétségbeesni, ennyi kihagyás után tőlük ez az eredmény volt most reális.”Világkupa-sorozat, 1. állomás, Milánó
Döntők
Férfiak.
Döntők
Férfiak.
Könnyűsúlyú egypárevezős: 1. Stefano Basalini (olasz) 7:06.40, 2. Dénes Csaba (magyar) 7:09.77, 3. Pollez (francia) 7:13.26, 4. Wakefield (brit) 7:14.42, 5. Nielsen (dán) 7:18.19, 6. Marinosz (görög) 7:23.47. Könnyűsúlyú kétpárevezős: 1. Olaszország (Elia Luini, Leonardo Pettinari) 6:13.82, 2. Magyarország (Hrling Zsolt, Varga Tamás) 6:17.37, 3. Dánia (Rasmussen, Quist Hansen) 6:17.68, 4. Görögország 6:19.72, 5. Oroszország 6:20.08, 6. Franciaország 6:21.03. Kétpárevezős: 1. Franciaország (Sebastien Vieilledent, Adrien Hardy) 6:13.09, 2. Csehország (Dolecek, Synek) 6:14.36, 3. Ukrajna (Zajcev, Biluscsenko) 6:18.52, 4. Hollandia 6:21.31, 5. Olaszország 6:21.91, 6. Magyarország (Haller Ákos, Pető Tibor) 6:26.59
Nők. Kétpárevezős: 1. Oroszország (Larisza Merk, Irina Fedotova) 6:49.31, 2. Németország (Oppelt, Boron) 6:53.00, 3. Magyarország (Verőci Lídia, Székely Viktória) 6:54.61, 4. Románia 6:55.13, 5. Nagy-Britannia 6:55.49, 6. Egyesült Államok 7:02.44
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
5 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
5 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
6 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
6 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
7 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
7 órája