Baumgartner: ötödik hely

2003.05.31. 20:48
Címkék
A első rajtkockából induló Björn Wirdheim ostoba módon veszítette el a győzelmet a Monacói Nagydíjon: a pontversenyben vezető svéd pilóta a 45 kör során végig vezetett, ám túl korán kezdett ünnepelni (azt hitte, előrébb van a célvonal), és miközben a szerelőinek integetett, Nicolas Kiesa megelőzte őt.
Baumgartner négy ponttal lett gazdagabb (fotó: Árvai Károly)
Baumgartner négy ponttal lett gazdagabb (fotó: Árvai Károly)
Baumgartner négy ponttal lett gazdagabb (fotó: Árvai Károly)
Baumgartner négy ponttal lett gazdagabb (fotó: Árvai Károly)
Baumgartner négy ponttal lett gazdagabb (fotó: Árvai Károly)
Baumgartner négy ponttal lett gazdagabb (fotó: Árvai Károly)
Nemcsak a dán ünnepelhetett azonban, hanem a magyar Baumgartner Zsolt is, aki pályafutása eddigi legjobb eredményét produkálta: az ötödik helyen ért célba és négy pontot szerzett.
"Nem rajtoltam rosszul, de az első kanyarban jó néhányan megelőztek, mert levágták a pályát – mondta Baumgartner. – Utóbb ők büntetést kaptak, úgyhogy újból a helyemen voltam. Kemény verseny volt, amelynek során sokan hibáztak, úgyhogy nagyon észnél kellett lenni. A verseny végén már jobb köridőkre voltam képes, mint az élen haladók, úgyhogy tulajdonképpen végezhettem volna előrébb is, de nem szomorkodom emiatt. Inkább örülök a négy pontnak és annak, hogy most olyan helyszínek következnek, amelyeket nagyon szeretek.”
A verseny nehézségét mutatja, hogy mindössze tíz versenyző ért célba – nagyon sokan hibáztak és emiatt (pontosabban Liuzzi és Toccacelo ütközése miatt) nyolc körre a biztonsági autót is be kellett küldeni a pályára.

Monacói Nagydíj, a Formula–3000-es nemzetközi bajnokság 4. futama

A pontszerzők:
1. Nicolas Kiesa (dán, Den Bla Avis) 1:09:21.483, 2. Wirdheim (svéd, Arden) 0.895 mp h., 3. Giammaria (olasz, Durango) 3.353 mp h., 4. Janis (cseh, Superfund ISR) 3.845 mp h., 5. Baumgartner Zsolt (magyar, Coloni) 4.550 mp h., 6. Bell (amerikai, Arden) 5.354 mp h., 7. Auinger (osztrák, Red Bull Junior) 15.842 mp h., 8. Van Hooydonk (belga, Astromega) 16.835 mp h.

Az állás 4 futam után: 1. Björn Wirdheim 34 pont, 2. Sperafico (brazil, Coloni) és Pantano (olasz, Durango) 16-16, 4. Toccacelo (olasz, Super Nova) 14, 5. Kiesa 13, 6. Liuzzi (olasz, Red Bull Junior) és Janis 10-10, …9. Baumgartner Zsolt 6
Következik (június 28.): Európai Nagydíj, Nürburgring
Legfrissebb hírek

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
6 perce

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
16 perce

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
24 perce

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
47 perce

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
56 perce

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
1 órája

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
1 órája