Pantani Ullrich mellett?

2003.05.28. 22:17
Címkék
Kezdjük a rossz hírekkel, sajnos akad belőlük bőven& A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négyéves eltiltással sújtotta Laurent Roux-t. A francia kerekes szervezetében egy éve, a Tour de Vendée során amfetamin nyomaira bukkantak.
A súlyos ítéletet a CAS azzal indokolta, hogy a 30 esztendős Roux 2000-ben ugyanezzel a tiltott szerrel egyszer már lebukott. Pozitív eredményt hozott a doppingtesztje Francisco Pereznek is, aki két szakaszt nyert és összetettben harmadik lett a májusi Romandiai körversenyen. A spanyol kerekes cáfolja, hogy tiltott szert használt volna, s bízik benne, hogy a június 17-én következő B-próba őt igazolja majd.A Giro d’Italia mezőnyét is ellepték a nemzetközi szövetség "vámpírjai”, akik 33 indulótól – köztük az összetettben élen álló Gilberto Simonitól is – vettek vérmintát a körverseny keddi szünnapján. Az eredmény minden esetben negatívnak bizonyult, így továbbra is reménykedhetünk, hogy az idén elmarad az elmúlt években "megszokott” botrány. Tavaly a 2000-es Giro-győztes Stefano Garzelli és a 2001-es első Simoni bukott le, míg négy éve többek között az 1998-as győztes olasz Marco Pantani. Utóbbi ezúttal a vártnál jobban szerepel a Girón, s most azon töri a fejét, hogyan vehetne részt a legrangosabb körversenyen, a Tour de France-on. "Az egyetlen lehetőségem erre, ha egy másik csapathoz csatlakozom. Sohasem volt problémám Jan Ullrichhal, közel állok a Bianchihoz, s a Mercatone Uno is elengedne” – magyarázta Pantani, akinek jelenlegi csapata, a Mercatone Uno nem kapott meghívást a Francia körversenyre.A pihenőnap után még szerdán is "szusszant” egyet az Olasz körverseny mezőnye, a rövidke, mindössze 130 kilométeres, szinte teljesen sík szakasz végén a sprinterek vetélkedtek. Az etapgyőzelmet – a 2003-as Girón immár hatodik alkalommal – a sprinterek pontversenyében toronymagasan vezető olasz Alessandro Petacchi szerezte meg. Az összetettben semmi sem változott, ám csütörtökön jöhet a "Kihívás napja”, a 175 kilométeres szakasz során meg kell mászni a 931 méteres Montemale di Cuneót, a 2366 méteres Colle d’Esischiét (ez a Cima Coppi, vagyis a Coppi-csúcs, az idei Giro legmagasabb hegye), a 2284 méteres Colle di Sampeyrét, a befutó pedig 1815 méter magasan, a Valle Varaita-Chianalén lesz. A rózsaszín trikó a "királyetapon” számíthat a leghevesebb támadásokra…86. Giro d’Italia

17. szakasz, Salice Terme–Asti (130 km): 1. Alessandro Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 2:39:47, 2. Svorada (cseh, Lampre) azonos idővel, 3. Lombardi (olasz, Domina Vacanze) a. i., 4. Furlan (olasz, Alessio) a. i., 5. Riebenbauer (osztrák, Fakta) a. i., 6. Casper (francia, fdjeux.com) a. i. Az összetettben: 1. (rózsaszín trikóban) Gilberto Simoni (olasz, Saeco) 74:01:13, 2. Garzelli (olasz, Vini Caldirola) 1:58 p h., 3. Popovics (ukrán, Colnago) 4:05 p h., 4. Noé (olasz, Alessio) 5:16 p h., 5. Rumsas (litván, Lampre) 6:11 p h., 6. Fra. Casagrande (olasz, Lampre) 6:47 p h., 7. Totschnig (osztrák, Gerolsteiner) 6:57 p h., 8. Goncsar (ukrán, De Nardi) 9:38 p h., 9. Pellizotti (olasz, Alessio) 9:42 p h., 10. Pantani (olasz, Mercatone Uno) 10:11 p h.

Következik: 18. szakasz, Santuorio Vico–Chianale (175 km). Tv: Eurosport, 15.30 (élő). Internet: www.gazzetta.it/ speciali/giro2003

42. Navarrai körverseny (2.5-ös kategória, Spanyolország)

1. szakasz, Estella–Elizondo (148 km): 1. Dmitrij Muravjev (kazah, Quick Step-Davitamon) 3:41:31, 2. Ganyitdinov (orosz, Miche) 4 mp h., 3. Lejarreta (spanyol, Alfus) a. i., …37. Rohtmer Balázs (magyar, San Paolo-Saeco) a. i.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
6 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
6 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
7 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
7 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
7 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
7 órája