Premier, sérülés után

Vágólapra másolva!
2003.05.27. 21:51
Címkék
A nevezések alapján szinte egy kisebb vb-mezőny indulása várható a csütörtöktől szombatig zajló Világkupa-sorozat első, milánói állomásán. A legnagyobb létszámú csapattal természetesen a házigazda olaszok jelentkeznek  102 tagú a küldöttségük , akiknek egyben vb-válogatónak számít majd a verseny. Ám a rajtuk kívül regisztrált 44 országból is ott lesznek a legjobbak a rajtnál.
A kétszeres világbajnok Haller Ákos (balra), Petô Tibor páros a milánói Vk-n debütál (Fotó: Meggyesi Bálint)
A kétszeres világbajnok Haller Ákos (balra), Petô Tibor páros a milánói Vk-n debütál (Fotó: Meggyesi Bálint)
A kétszeres világbajnok Haller Ákos (balra), Petô Tibor páros a milánói Vk-n debütál (Fotó: Meggyesi Bálint)
A kétszeres világbajnok Haller Ákos (balra), Petô Tibor páros a milánói Vk-n debütál (Fotó: Meggyesi Bálint)
A kétszeres világbajnok Haller Ákos (balra), Petô Tibor páros a milánói Vk-n debütál (Fotó: Meggyesi Bálint)
A kétszeres világbajnok Haller Ákos (balra), Petô Tibor páros a milánói Vk-n debütál (Fotó: Meggyesi Bálint)
Magyar részről például öt egység utazott el Olaszországba, zömében azok az evezősök, akik az évadnyitó esseni regattán is részt vettek. Azért csak zömében, mert Essenbe még nem nevezett a kétszeres világbajnok Haller Ákos és Pető Tibor alkotta kétpárevezős. Időközben azonban a sokáig deréksérüléssel bajlódó vezérevezős Petőnek sikerült szinte teljesen visszanyernie a kondícióját, így már nincs akadálya a szereplésnek. Igaz, a páros egyelőre óvatosan fogalmaz…
"A derekam szerencsére már rendben van, viszont hogy mennyire sínyli meg a teljesítményünk az öthetes kényszerpihenőt, az csak a pályán derül ki – mondta a duó fiatalabb tagja, aki azt is elárulta, valójában mi is történt vele. – Igazság szerint a medencém volt elcsavarodva, na nem kell itt jelentős elváltozásra gondolni, csupán a féloldalas terhelés okozott egy kis gondot. Remélem, nem fog visszatérni a fájdalom, ennek érdekében rendszeresen járok masszőrhöz, és szorgalmasan nyújtok.”
Hogy az evezőspályán mi történik a magyar kettőssel, azt nehéz lenne megjósolni – annál is inkább, mert az előrejelzések alapján 18 indulója lesz a számnak –, az azonban biztos, az olimpiai felkészülésükhöz szükséges háttér már biztosított. Kedden ugyanis a Démász Rt. az Industria nemzetközi szakkiállítás keretében bejelentette, hogy 2005 végéig támogatni kívánja a kétszeres világbajnok egységet. Noha a szerződés már életbe lépett, a Vk miatt az ünnepélyes aláírásra – ahová az evezősszövetség vezetőségét is meghívják – egy későbbi időpontban kerítenek sort.
A már említett esseni küldöttséghez képest a másik változást a Remsei Mónika, Stift Edit könnyűsúlyú kétpárevezős egység hiánya jelenti majd, amely az utolsó pillanatban volt kénytelen lemondani az utazást. Remseit ugyanis a hét végén ledöntötte a lábáról egy vírus.
"Szombat estére belázasodtam. Mint kiderült, egy vírusfertőzést sikerült összeszednem. Nagyon erős gyógyszereket kaptam, amitől ugyan már jobban érzem magam, ám a sportkórházi vizsgálaton olyan rossz lett a vérképem, hogy nem lett volna értelme útra kelni. Viszont azzal biztatnak, hogy jövő héten már teljes értékű munkát végezhetek. Persze mindez nem változtat a tényen, hogy Milánót, ahol fantasztikus lesz a mezőny, kihagyjuk” – kesergett Remsei, ám azzal nyugtatgatta magát, hogy Münchent már semmi szín alatt nem fogják "elszalasztani” a társával.
Így aztán a Melis Zoltán szövetségi kapitány vezette csapat a már említett Haller, Pető kettősön kívül a következőképpen alakult: Kokas Gergely, Vajas Balázs, Bencsik Gábor, Kónya Gábor (négypárevezős), Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúlyú kétpárevezős), Dénes Csaba (könnyűsúlyú egypárevezős), valamint Székely Viktória és Verőci Lídia (kétpárevezős).
Legfrissebb hírek

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
20 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
1 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
2 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik