Sportlövészet: Bokor bődületes rekordja

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.05.25. 21:38
Címkék
Hét koronggal javította meg a junior skeet országos csúcsot Bokor Bálint. A fiatal versenyző felnőtteket is megszégyenítő – 121 korongos eredménye a férfi Eb-kiküldetési szintet üti – teljesítményével egy 1994-es, azaz igencsak "szakállas” rekordot adott át a múltnak, amit az utóbbi években csak beállítani tudott a mezőny – többek között 2001-ben épp Bokor.A férfiaknál – egyébként 118-as alappal… – Lipcsik Isván nyerte a 2. sarlóspusztai Eb-válogatót, míg a nőknél az olimpiai bronzérmes, kétszeres világbajnok Igaly Diána győzött. A futócéllövők idei első hazai felmérőjén is akadt meglepetés, az ifjúsági korú Belák András iskolázta le a korosztályos mezőnyt 582 körével. Az országos csúcs sem maradt el, az amatőrszámnak számító 50 méteres 30 lassú lövésben a keszthelyi Szabó Ottó (274 kör) remekelt. A felnőtteknél ugyanakkor Sike József (40 vegyes) és ifjabb Laczik Zsolt (30+30) osztozott az aranyérmeken.A puskások és pisztolyos Eb-válogatójának második napján már csak három felnőtt számot rendeztek, s a végeredmények ezúttal is mellőzték a meglepetést. 2. skeet Eb-válogatóverseny, Sarlóspuszta
Férfiak (125 korong): 1. Lipcsik István (SELE) 140 (118), 2. Kári (Honvéd Bolyai SE) 138 (116), 3. Fülöp (Amatőr PLE) 135 (113), 4. Kupai (Dabasi SC) 134 (111), 5. Turák (Honvéd Bolyai SE) 133/4 (111), 6. Lengyel (Amatőr PLE) 133/3 (111). Junior fiúk (125): 1. Bokor Bálint (SELE) 121 – országos csúcs (régi: 114, Bokor, 2001), 2. ifj. Zarándok (Tatabánya VLK) 110, 3. Széles B. (Honvéd Bolyai SE) 99
Nők (75): 1. Igaly Diána (BPLE) 95 (70), 2. Vasvári (Honvéd Bolyai SE) 90 (67), 3. Göbölös (Honvéd Bolyai SE) 85 (64), 4. Szabadi (Stefán LE) 84 (63), 5. Pongrátz (Honvéd Bolyai SE) 57 (40)

Budapest-bajnokság, puska és pisztoly Eb-válogatóverseny, Pongrácz úti lőtér
Férfiak. Gyorstüzelő pisztoly (2x30 lövés): 1. Pálinkás Lajos (BHSE) 684.3 (582), 2. Balogh L. (BHSE) 682.5 (584), 3. Jambrik (BHSE) 680.6 (582)
Nők. Kisöbű sportpuska, összetett (3x20): 1. Vincze Kinga (APLE) 579, 2. Krzyzewsky B. (APLE) 576, 3. Tóth A. (UTE) 576 . Sportpisztoly (30+30): 1. Sike Renáta (BHSE) 680.9 (581), 2. Erdős (KSI) 679.3 (578), 3. Kotroczó M. (UTE) 679.2 (576)

34. Helikon-kupa, Keszthely
Férfiak. Futócél (30+30 lövés, 50 m): 1. ifj. Laczik Zsolt (Patent-Győri LK) 592, 2. Tasi (Honvéd Kossuth LK) 591/19, 3. Sike (BHSE) 591/16, 4 Szabó T. (UTE) 583, 5. Ángyán (Keszthelyi Erdész LK) 574, 6. Löbmann (Honvéd Kossuth LK) 574. Futócél (40 vegyes, 50 m): 1. Sike József 394/19, 2. Szabó T. 394/16, 3. Tasi 392, 4. ifj. Laczik 389, 5. Ángyán 387, 6. Löbmann 382
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
7 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
8 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
8 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
8 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik