LOVAGLÁS

Helyszín: Markopulo Olimpiai Lovasközpont
Befogadóképesség: díjugratás: 20 000 fő, díjlovaglás 8000 fő, lovastusa (terep): 40 000 fő
Távolság az olimpiai falutól: 37 km

Időpont: 2004. augusztus 15–27.

Versenyszámok (6): lovastusa egyéni és csapat (augusztus 18.), díjlovaglás egyéni és csapat (augusztus 25., illetve augusztus 21.), díjugratás egyéni és csapat (augusztus 27., illetve augusztus 24.)

A lovaglás olimpiai programja

A kvalifikáció útja: három szakágban (díjugratás, díjlovaglás, lovastusa), összesen három egyéni és három csapatszámban 200 versenyző szerezhetett kvótát. Ezt a 2002-es vb-ken és a 2003-as kontinensbajnokságokon, valamint a Világkupa-sorozatok alapján összeállított egyéni ranglisták alapján érdemelték ki.

Címvédők
Lovastusa
Egyéni: David O’Connor (amerikai)
Csapat: Ausztrália
Díjlovaglás
Egyéni: Anky van Grunsven (holland)
Csapat: Németország
Díjugratás
Egyéni: Jeroen Dubbeldam (holland)
Csapat: Németország

Az esélyek
Mivel három teljesen különböző szakág szerepel az olimpia programján, nem könnyű az esélyekről általánosságban beszélni. Talán díjlovaglásban a legegyszerűbb a helyzet, hiszen a németek és a hollandok egyértelmű favoritok, igaz, lassan felzárkózni látszanak melléjük az amerikaiak is. Díjugratásban és lovastusában viszont már Sydney előtt sem lehetett csupán egy-két nemzetet kiemelni, és ez Athénra sem változott. Ami mégis megjósolható, hogy díjlovaglásban inkább az európaiak, míg lovastusában épp ellenkezőleg, az amerikaiak, új-zélandiak, illetve ausztrálok dominálnak majd a dobogón. Sajnos magyar részről szinte már csak matematikai esélye van, hogy valaki is kijusson a nyári játékokra.


Ötkarikás múlt:

Korábbi olimpiai érmesek

Noha általában az 1900-ban a Societé Hippique Francaise által rendezett párizsi versenyt tekintik az első olimpiai díjugratóversenynek, a szakág hivatalosan csak 1912-ben került be a nyári játékok programjába, akárcsak a lovastusa és a díjlovaglás. Ez utóbbi csapatküzdelmeit viszont mindössze 1928-tól élvezhetik az érdeklődők. Sajnos magyar szempontból elég rossz élmények fűződnek a nyári játékokhoz, hiszen két sokszoros bajnokunk, a díjlovas Dallos Gyula és a díjugrató Turi József hiába szerzett kvótát, végül nem tudott bemutatkozni. Dallos kétszer (1992, 1996) nem rajtolhatott lova betegsége miatt, míg az azóta motorbalesetben elhunyt Turit Sydneyben (2000) ugyancsak lova sántasága akadályozta meg a szereplésben. ---- A ló és az ember közeli kapcsolata immáron évszázadok, de inkább évezredek óta megszokott, mindennapos dolog. Úgy a munkában, mint a harcban, vagy éppen a szórakozásban megfelelő, megbízható és teherbíró társra lett az ember a lovakban.
Az olimpia műsorán első alkalommal 1912-ben szerepeltek a lovas sportágak, mindjárt három szakág.
Nevezhetjük nyugodtan klasszikus formának a díjugratást és a díjlovaglást, illetve a háromnapos militaryt is, amely előbbi kettő ötvözete a tereplovaglással.
Mivel mindhárom szakágban rendeztek egyéni és csapatversenyt is, így mindösszesen hat olimpiai aranyérem került kiosztásra. Ahogy a kezdetekben, úgy majdan 2004-ben Athénban is.
A militaryt ugyan némi veszély fenyegeti az állatvédők részéről, akik szerint túlságosan igénybe veszi a lovakat ez a fajta versengés, így könnyen elképzelhető, emiatt lekerül az olimpia műsoráról, méghozzá a közeljövőben.
Ehhez kapcsolódik, bár már régmúlt és nem igazán az állatvédők tiltakozásának köszönhetően, de az 1956-os, Melbourne-ben megrendezett játékokon nem a helyszínen rendezték a lovas számokat, mégpedig az állatbeviteli tilalom végett, hanem a "szomszédos" Stockholmban. A körítés ugyanaz volt, a hangulat azonban kevésbé…
Tulajdonképpen a nyári ötkarikás játékokon változatlan programban szerepelnek azóta is, igaz egyszer, 1920-ban műlovaglással is kiegészült a program. Illik kiegészítésképpen a rend kedvéért megemlíteni, hogy a háború előtt háromszor indulhattak lovaspólósok az olimpián, ám ezt az akkor és azóta is úri passziónak tartott csapatsport az utóbbi évtizedekben már kizárólag kedvtelésből űzhető.
A sportágban meghatározó szerepet a kezdeteknél a svéd és a német versenyzők töltöttek be, utóbbiak azóta is változatlanul a világ élmezőnyébe tartoznak, előbbiekkel ellentétben. Felzárkóztak viszont oda Franciaország, Olaszország, Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Hollandia, Új-Zéland és Ausztrália legjobb lovasai, igaz ők csak szakáganként érnek el sikereket, egy-egy időközben felbukkant tehetséges versenyzőik vagy éppen jó képességű lovaik révén. ---- Az utóbbi időben, mondjuk inkább úgy, a mögöttünk hagyott évszázad második felében az ezer éve a kontinensen és öntudatunkban oly’ élénken élő kép, miszerint lovasnemzet a magyar, az olimpiai lovasversenyeken már nem igazán fedte a valóságot. Az "úri huncutság" nevű bélyeg rásütése nem használt a hazai állomány mennyiségnek és minőségének sem.
Eddig a magyar lovassport egyetlen olimpiai érmet tud felmutatni, 1936-ban Platthy József díjugratásban szerzett bronzérmet.
Ugyanezen a játékokon az előbb említett lovaspólócsapatunk a negyedik helyen végzett, mint ahogy ugyancsak egy pozícióval maradt le a dobogóról 1980-ban a military és a díjugrató csapatunk is.
1912 óta nyolc olimpián képviselték magyar versenyzők lovas versengésben hazánk színeit, utoljára 1996-ban a military szakágban az egyéni és a csapatverseny során álltuk rajthoz. Utóbbi félmondatból már sejthető, de most szögezzük le tényszerűen is: Athénban sem indul magyar lovas az olimpiai versenyeken.
A közelmúltban elhunyt Turi József 1989-ben, még a brit csapat tagjaként szerzett Európa-bajnoki címet, előtte egy évvel a szöuli olimpián a brit csapattal hatodik, egyéniben (a csapat legeredményesebb tagjaként) 14. lett. Egyéniben világbajnoki hatodik helyezett is volt, immáron magyarként, ennek köszönhetően olimpiai kvótát szerzett, de elindulni már nem tudott Sydneyben, mert lebetegedett a lova.
Dallos Gyula a sportág másik ismert alakja, ám balszerencséje páratlan. A sportember 1972 óta az olimpiai indulással kacérkodik, ötször az eskütételig, háromszor pedig a helyszínig is eljutott, ám elindulni mindig különböző okokból egyszer sem sikerült. ---- Athénban a három szakágban összesen 200 lovas és ló vehet részt: lovastusában és díjugratásban 75-75, míg díjlovaglásban 50 induló. Díjlovaglásban és díjugratásban nemzetenként maximum 4 fő, lovastusában viszont 5 fő nevezhető. A versenyzést a lovastusások (militarysok) kezdik, akik a kétnapos díjlovaglás, a terepviadal és a díjugratás (másképpen akadályugratás) után kapják meg az érmeket. Az ezt követő szünnap – augusztus 19. – után a díjlovaglók következnek, akiknél az egyéni verseny négy-, a csapatverseny pedig kétnapos. A díjugratók két egyéni selejtező után döntőznek, míg a csapatérmek rögtön az egyéni "rostálás" után találnak gazdára. ---- HANS GÜNTER WINKLER (1926. július 24., német)
Máig az egyetlen díjugrató, aki öt olimpiai aranyéremmel (egyéni: 1956, csapat: 1956, 1960, 1964, 1972) dicsekedhet, aki összességében hét olimpiai medáliát szerzett – az aranyakhoz jött még egy ezüst és egy bronz is –, és aki mindezt hat különböző ötkarikás versenyen gyűjtötte össze. Ám Winkler egyebek miatt is halhatatlan marad, elég csak az 1956-os stockholmi esetet említeni, amikor az első fordulóban Halla nevű lova túl korán ugrott neki az utolsó előtti akadálynak, kis híján kirepítve lovasát a nyeregből, aki a viszszaérkezéskor csúnyán meg is ütötte magát. Ám a fájdalomtól kábán is folytatta a küzdelmet, amivel nemcsak a német csapatot segítette győzelemre, hanem végül az egyéni elsőséget is megszerezte, méghozzá a folytatásban bemutatott hibátlan lovaglással.

PIERRE JONQUÉRES D’ORIOLA (1920. február 1., francia)
A francia díjugrató két egyéni aranyéremmel büszkélkedhet, 1952 után tizenkét évvel ugyanis sikerült megismételnie a győzelmét. D’Oriola legnagyobb bánata az volt, hogy társaival együtt sohasem tudott a nyári játékokon a dobogó tetejére állni, pedig kétszer is karnyújtásnyira volt csak tőle, miután 1964-ben és 1968-ban is ezüstérmes lett.

MARK TODD (1956. március 1., új-zélandi)
Amíg fel nem tűnt a kiváló lovastusás az olimpián, egyetlen új-zélandi lovas sem került az egyéni verseny legjobb húsz helyezettjének még csak a közelébe sem. A 28 éves farmer saját maga finanszírozta az 1984-es Los Angeles-i szereplését, ahol szeretett lovával, Charismával végül győzni tudott. Négy évvel később, ugyanebben az összeállításban védték meg címüket. Ezt követően a lovat visszavonultatták, és miután 2003-ban, 30 évesen elpusztult, Todd egy 112 oldalas könyvet írt róla. A lovas azonban folytatta a versenyzést, és 2000-ben egyéni bronzérmet szerzett egy új társ, Eyespy II nyergében. Csapatban sem szakadt meg a sikersorozata, további egy ezüst- és egy bronzérem fűződik a nevéhez.

REINER KLIMKE (1936. január 14.–1999. augusztus 17., német)
A lovassport rekordere, aki hat olimpiai arany- és két bronzéremmel dicsekedhet. Ráadásul az első és az utolsó arany között 24 (!) év telt el, hiszen először 1964-ben, míg utoljára 1988-ban léphetett a dobogó tetejére. Igaz, az elsőségek közül csupán az 1984-es született egyéniben, no és a két bronz (1968, 1976), a többi elsőséget mind (1964, 1968, 1976, 1984, 1988) csapattagként érte el, érhető módon ez mit sem csorbított a tekintélyén. Elvégre azon kevesek közé tartozik, akik egy másik szakágban, nevezetesen a lovastusában is eredményesek tudtak lenni.
Bővebben: A lovasok Mr. Eleganciája

HENRI ST. CYR (1902. március 15.–1979. július 27., svéd)
A svéd díjlovas két egymást követő olimpián szerzett négy aranyérmet az ötvenes években. Előbb 1952-ben nyert mind egyéniben, mind csapatban, majd 1956-ban sikeresen megvédte címeit. Pechjére pont az utána következő generációban tűnt föl a német Reiner Klimke, aki nemcsak St. Cyr sikerét, hanem valamennyi lovas- klasszisét elhomályosította csodálatos eredményeivel.