Sportlövészet: Pálinkás harmadik a GP-n

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2003.05.10. 21:55
Címkék
Nem folytatódott a magyar csapat sikersorozata Fort Benningben a Világkupán, ugyanis míg egy nappal korábban Sidi Péter ezüstérmet szerzett, Joó Éva pedig olimpiai kvótát lőtt, addig szombaton a légpisztolyos nők mezőnyében Siker Renáta és Csonka Zsófia sem került döntőközelbe. A kvóta ezúttal Dél-Koreába került, miután An Szu Kjeong közel három kört vert a kínai Vang Li-nára.Ami nem jött be a tengerentúlon, az megvalósult Plzenben, a Grand Prix-n, ahol a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben a gyorstüzelő pisztolyos Pálinkás Lajos bronzérmes lett, míg a fiatal Keczeli Diána a futócéllövő nők között a második helyen végzett. Pálinkás eredményéről egyébként csak annyit, hogy a számot nem kisebb név, mint a németek klasszisa, az olimpiai bajnok Ralf Schumann nyerte meg. Igaz, a még jócskán junior korú Keczeli Bianka sem akárki mögött végzett, a francia Audrey Soquet ugyanis eddig mindent megnyert – szerencsétlenségére a szám nem szerepel az olimpián –, amit csak lehetett.A férfi futócéllövők küzdelme ugyancsak izgalmasan alakult, hiszen három kvótás, a cseh Miroslav Janus, a német Manfred Kurzer és az orosz Igor Koleszov csatázott az érmekért. A mieink közül Sike József került döntőbe, aki végül az ötödik helyen zárt. Elmaradtak viszont az élmezőnytől férfi és női puskásaink, ott a németek örülhettek, mivel világbajnokuk, Sonja Pfeilschifter most is rendkívül meggyőző volt, csakúgy, mint a válogatott társa, Christian Bauer. Világkupa, Fort Benning
Nők. Légpisztoly (40 lövés, 66 induló): 1. An Szu Kjeong (dél-koreai) 485.2 (386), 2. Vang Li-na (kínai) 482.4 (382), 3. Otriad (mongol) 481.6 (382), 4. Kosztevics (ukrán) 481.1 (384), 5. Vu Ji-csing (kínai) 480.8 (382), 6. Yauhleuskaya (ausztrál) 479.4 (380), …20. Sike Renáta (magyar) 375, …22. Csonka Zsófia (magyar) 374

Nemzetközi Grand Prix, Plzen
Férfiak. Kisöbű sportpuska, összetett (3x40 lövés, 120 induló): 1. Christian Bauer (német) 1272.6 (1175), 2. Bakes (cseh) 1271.2 (1175), 3. Debevec (szlovén) 1266.7 (1168), …31. Török Zoltán (magyar) 1155, …71. Vári Zsolt (magyar) 1143, …97. Papp Zoltán (magyar) 1128, …112. Szilágyi Szabolcs (magyar) 1110. Gyorstüzelő pisztoly (2x30, 61): 1. Ralf Schumann (német) 690.6 (589), 2. Kvacavasz (fehérorosz) 689.0 (589), 3. Pálinkás Lajos (magyar) 686.3 (585), …7. Jambrik István (magyar) 583, …24. Takács Tibor (magyar) 573. Futócél (30+30, 58): 1. Miroslav Janus (cseh) 683.5 (580), 2. Kurzer (német) 681.6 (5829, 3. Koleszov (orosz) 680.8 (580), …5. Sike József (magyar) 673.5 (575), …9. Szabó Tibor (magyar) 572, …21. Tasi Tamás (magyar) 566, …24. ifj. Laczik Zsolt (magyar) 564, …48. Kabai Gergely (magyar) 530, …51. Belák András (magyar) 528, …55. Szigeti Dávid (magyar) 507
Nők. Légpuska (40, 109): 1. Sonja Pfeilschifter (német) 502.9 (399), 2. Mauer-Rozanska (lengyel) 499.0 (397), 3. Horneber (német) 497.8 (395), …19. Huszti Katalin (magyar) 392, …61. Ottlik Hajnalka (magyar) 387, …81. Tóth Anita (magyar) 384, …89. Zakor Andrea (magyar) 383, …93. Miskolczi Julianna (magyar) 382. Futócél (20+20, 12): 1. Audrey Soquet (francia) 381, 2. Keczeli Bianka (magyar) 371, 3. Edel (lengyel) 368, 4. Szilágyi Nikoletta (magyar) 361, …8. Máthé Edit (magyar) 352, 9. Bujtor Gabriella (magyar) 345
Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
14 perce

A profik elleni harctól a vállalati labdarúgásig – konferenciát rendeztek a BLSZ 100. születésnapja alkalmából

Minden más foci
54 perce

Ökölvívó Eb: Kukhta Vladislava bejutott a nyolc közé Szófiában

Ökölvívás
1 órája

NEMZETEK LIGÁJA 2026–2027

Minden más foci
1 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
1 órája

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
1 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
1 órája

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája