Átépítés Zeltwegben

2003.04.26. 20:31
Címkék
Az ősztől átépítik az utolsó Osztrák Nagydíjnak otthont adó zeltwegi versenypályát. A 200 millió euróba kerülő munkálatok októberben kezdődnek meg, s az új aszfaltcsík körül 2005 tavaszától motor- és repülősportközpont, műszaki főiskola és szálloda is lesz majd. A komplexum megtervezésével Günther Domenig világhírű építészt bízták meg. Bernie Ecclestone, a Formula–1 első számú irányítója januárban jelentette be, hogy május 18-án utoljára rendeznek versenyt Ausztriában. A döntés oka az, hogy az osztrák egészségügyi miniszter az Európa Parlamentben igennel szavazott a dohányreklámok betiltására. Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója bejelentette: a jövő heti, barcelonai futamon már az új modellel, az F2003-GA-val indulnak az istálló pilótái, Michael Schumacher és Rubens Barrichello. "Örülünk, hogy végre sikerült kijavítanunk azokat a hibákat, amelyek miatt Imolában még nem versenyezhettünk ezzel az autóval. Az e heti tesztelés remekül zajlott, most már bízunk az új kocsiban” – mondta a brit szakember. Elképzelhető, hogy az osztrák A1-ring vezetője, Hans Geist lesz az épülő bahreini Formula–1-es pálya igazgatója. Sajtóértesülések szerint a menedzsert már jövő héten kinevezik. Hamad bin Isza al-Kalifa bahreini uralkodó októberben helyezte el a létesítmény alapkövét, s ha a munkálatok idejében befejeződnek, a futam esetleg már a jövő évi versenynaptárba bekerül.
Legfrissebb hírek

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
14 perce

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
1 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
1 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
1 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2 órája

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
2 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
3 órája