Az elnökség az ISU mellett

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2003.04.04. 22:34
Címkék
Előrehozott elnökségi ülést tartott pénteken a Magyar Országos Korcsolyázószövetség, s a napirend első pontjaként a Nemzetközi Korcsolyaszövetség (ISU) melletti állásfoglalásról, valamint az ellenszervezethez (WSF) átpártoló Fürst Judit nemzetközi döntnök ügyéről esett szó.
Az utóbbi esetében – mint Bathó Ferenc elnök elmondta – nem kellett határozatot hozni, hiszen Fürst írásban már lemondott a hazai műkorcsolya-szakág vezetéséről, valamint a MOKSZ-elnökségi tagságáról.– Visszatekintve nem találja úgy, hogy elhamarkodott lépés volt visszahívni a pontozónőt a washingtoni világbajnokságról?– Egyszerűen nem volt más választásunk – mondja Bathó Ferenc. – Mivel a vébé elején megtartott WSF-sajtótájékoztatón Fürst Judit keményen bírálta az ISU új pontozási rendszerét, furcsa lett volna, ha beül a bírók közé. Mi akkreditáltuk, így nekünk kellett visszahívni is.– Egyedül döntött erről?– Természetesen nem. Minden elnökségi tagot fölhívtam Washingtonból, és kikértem a véleményüket. Az eredmény egyhangú igen lett.– Arról van híre, hogy a többi nemzet miért nem élt ezzel a jogával a WSF-hez csatlakozó ISU-tisztségviselőivel szemben? – Igen egyszerű a magyarázat: azért, mert a többiek maguktól, még ott, helyben lemondtak a korábbi tisztségükről.– Fürst Judit elsősorban azt kifogásolta, hogy a jelenlegi pontozás anonimitása árt a verseny tisztaságának, mivel a bírókat nem lehet felelősségre vonni. Egyetért ezzel?– Nem. Sőt most, hogy tizennégy bíró pontoz, és csak kilencet választ ki a számítógép, szerintem kevésbé valószínű a visszaélés. Ráadásul nekünk eddig csak kedvezett az új rendszer, hiszen a felnőtt Európa-bajnokságon bronz-, míg a juniorvébén ezüstérmet szereztek a versenyzőink.– A magyar döntnöknő Amerikából hazatérve arról beszélt, hogy habár mindenféle elnökségi és szakági tisztségéről lemondott, pontozni továbbra is szeretne. Ez azonban attól függ, hogy a magyar szövetség jelöli-e bíróként a világversenyekre. Jelölik?– Nem tehetjük, mert ellenkezik az ISU alapszabályával. A héten tartott elnökségi ülés nyomán kiadott közleményben ugyanis külön felhívják rá a figyelmet, hogy a tagok nem vehetnek részt az ISU érdekei ellen irányuló nemzeti vagy nemzetközi tevékenységben. Aki tehát belépett a WSF-be, az megsértette a szabályzatot, ez pedig felfüggesztéssel jár. Vagyis Fürst Judit eme szabály miatt automatikusan lekerül a bírólistáról.– Az elnökség egyhangúlag az ISU mellett foglalt állást?– Igen, senkiben sem vetődött föl, hogy komolyan vegye az új szövetséget. Nekünk az a célunk, hogy a versenyzőink érdekeit nézzük, márpedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Jacques Rogge a régi szervezetet biztosította a támogatásáról.A napirendi pontoknak megfelelően a tagság megbeszélte az olimpiai felkészülési terveket, és megvitatta a költségvetés-tervezetet is.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
4 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
4 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
5 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
5 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
6 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
6 órája