A Pető, Haller kettős bivalyerősen várja a rajtot

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2003.03.27. 20:20
Címkék
Kemény edzőtáborozáson van túl kétszeres világbajnok kétpárevezős kettősünk, Haller Ákos és Pető Tibor. A két sportember előbb Ramsauban sífutással "melegített, majd a múlt héten a horvátországi Metkovicban a kondiedzések mellett már vízre is szállhatott.
– Sikerült jó időt kifogniuk?– Az elején igen, akkor tizenöt fok körüli volt a hőmérséklet. Aztán jött a bora, a helyi északkeleti szél, és egyből tíz fok alá süllyedt. Ezzel együtt még mindig melegebb volt, mint itthon, így teljesíteni tudtuk az előírt edzéstervünket – mondta Haller Ákos, a páros szószólója.– Vagyis bivalyerősen érkeztek haza.– No és rendkívül fáradtan. Ez volt ugyanis az alapozó időszak leghangsúlyosabb része.– Hogyan nézett ki egy napjuk Metkovicban?– Napi húsz-harminc kilométert eveztünk, ami önmagában még nem lett volna vészes, viszont mellette mindig volt kondiedzés, levezetésképpen pedig bringázás vagy jó kis futás.– Ez utóbbi a hangsúlyból ítélve nem tartozhat a kedvencei közé…– Futni nem igazán szeretek. Száz kilót megmozgatni nem egyszerű feladat. Igaz, Tibi egész tűrhetően elkocog. De ha választhatok, én inkább a kerékpározásra szavazok.– Itthon ugyanolyan intenzitással folyik a munka, mint kinn, vagy azért lazíthatnak egy kicsit?– Most, a hazaérkezés után egy hétig hézagosabb a program. – Melyik lesz az első jelentősebb verseny, amelyen indulnak?– A szegedi válogató és utána a nemzetközi regatta.– Ahol egyesben is indulniuk kell. Megint presztízsharcot vív majd a társával?– Á, szó sincs erről. És ezt most nem csak azért mondom, mert az elmúlt két alkalommal én nyertem… A hangsúly azon van, hogy kettesben jól menjünk. Így aztán nem is bánnám, ha az idén Tibi nyerne.– Ezt megmagyarázná?– Ha nyer, az azt jelenti, hogy remek formában van, márpedig akkor nagyon jól fog húzni párosban is. Ilyen egyszerű.– Az augusztusi milánói világbajnokságon kiosztják az olimpiai kvótákat. Hogyan fogalmazták meg a célkitűzéseiket?– Tizenegy kvótát osztanak Olaszországban, de mi címvédőként azért mindenképpen érmes helyet célzunk meg. Jó lenne valami kis emléket ismét elhozni a vébéről. De most B-tervünk is van, mert ha bármi történik velünk, betegség, kisebb sérülés, vagy ki tudja mi, a kvalifikációt akkor is meg kell szerezni. Legfeljebb akkor nem dobogós hellyel. Ám ha megvan az athéni olimpiára a repülőjegy, nem hiszem, hogy számít, ha csak egy nyolcadik hellyel érdemeltük ki.– Pótkvalifikációra nincs is lehetőség? Ez az egy esély van és kész?– Van ugyan egy pótkvalifikációs verseny, de csupán egy hónappal az olimpia előtt, ráadásul ott Európából már csupán egy egység vívhatja ki a jogot. Egyszóval régen rossz, ha valaki arra az egy helyre vár.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
4 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
5 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
5 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
5 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
6 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
6 órája