Bejött Elekék keringője

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2003.03.26. 22:40
Címkék
Először jöjjön a jó hír. Junior jégtáncospárunknak, a korosztályos világbajnokságon ezüstérmet szerző Hoffmann Nórának és Elek Attilának remekül sikerült a bemutatkozása a washingtoni felnőtt műkorcsolya- és jégtánc-vb-n. Igaz, az már a nevezések alapján kiderült, hogy a kötelező tánc nem rostálja majd meg a mezőnyt, hiszen összesen huszonkilenc kettős indult, márpedig az originál programig a szabályok szerint harmincan juthatnak el, ám a mieink összetettbeli 17. helye  csoportjukban kilencedikek lettek  minden várakozást felülmúlt. Ha ugyanis így marad a helyzet, akkor újonc létükre könnyen a malmői Eb-hez hasonló meglepetést okozhatnak.
A junior-vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra és Elek Attila a felnôttek között sem szeppent meg
A junior-vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra és Elek Attila a felnôttek között sem szeppent meg
A junior-vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra és Elek Attila a felnôttek között sem szeppent meg
A junior-vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra és Elek Attila a felnôttek között sem szeppent meg
A junior-vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra és Elek Attila a felnôttek között sem szeppent meg
A junior-vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra és Elek Attila a felnôttek között sem szeppent meg
De nézzük a tényeket. A nemzetközi szövetség (ISU) határozata szerint ezúttal már csak egy kötelező táncot mutattak be a párok, az Ausztria-keringőt, amely az A-csoportból a címvédő orosz Irina Lobacsevának és Ilja Averbuhnak, míg a B-ből a vb-ezüstérmes kanadai Shae-Lynn Borne-nak és Victor Kraatznak sikerült a legjobban, vagyis semmi váratlan sem történt.
És akkor következzen a rossz hír. A táncosok után sorra kerülő férfiak immár a rövid programon jutottak túl, ahol Tóth Zoltán, sajnos, búcsúra kényszerült. Bajnokunk ugyanis huszonhetedikként zárta a viadalt, a kűrt pedig már csak a legjobb huszonnégy mutathatja be. A rövid után – akárcsak a selejtező esetében – ismét az oroszok 20 éves klasszisát, a világ- és Európa-bajnok Jevgenyij Pljusenkót ünnepelte a leghangosabban a közönség, miután újabb remekbe szabott programmal rukkolt ki. Ezúttal Albinoni Adaggiójára. Sőt, Misin tanítványa térdsérülése ellenére úgy belejött a versenyzésbe, hogy ígéretet tett, ha jól érzi magát, egy apró meglepetést csempész majd a kűrjébe. Ne feledjük, a kűrjére a selejtező során már maximális, hatos pontszámot is kapott. Lehet, hogy még ezt is képes fokozni?
Eddig a szerda hajnali eseményekről volt szó, ám estébe nyúlóan már a hölgyek is megmutatták magukat. A sorsolás szeszélye folytán Sebestyén Júlia és Dorofejev Tamara egyaránt a lényegesen erősebb A-csoportba került, méghozzá az utoljára jégre lépő hatosba.
És akkor ismét egy rossz és egy jó (fogjuk rá…) hír. A mieink közül Dorofejev végzett előbb, végül a 16. helyet szerezte meg (összetettben a 31.), s ezzel éppen kiesett, Európa-bajnoki bronzérmes korcsolyázónőnk, a tiszaújvárosi Sebestyén viszont 10. (19.) lett, így ő, ha nem is az élbolyból (ezért jogos a "fogjuk rá” megjegyzés), de folytathatja. Az élre az amerikaiak négyszeres világbajnoka, Michelle Kwan került, olimpiai bajnok honfitársa, Sarah Hughes viszont csupán a hatodik. A B-csoportra és a párosok szabadkorcsolyázására lapzártánk után került sor.


Műkorcsolya- és jégtánc-
világbajnokság, Washington

Férfiak. Az állás a rövid program után (30 induló): 1. Jevgenyij Pljusenko (orosz) 1.0, 2. Goebel (amerikai) 2.0, 3. Honda (japán) 2.6, 4. Weiss (amerikai) 3.4, 5. Li Cseng-csiang (kínai) 3.4, 6. Davidov (fehérorosz) 6.6, …27. Tóth Zoltán (magyar) 21.6
Nők. Kvalifikációs verseny. A-csoport (21): 1. Michelle Kwan (amerikai) 0.4, 2. Szokolova (orosz) 0.8, 3. Cohen (amerikai) 1.2, 4. Arakava (japán) 1.6, 5. Ljasenko (ukrán) 2.0, 6.
Hughes (amerikai) 2.4, …10. Sebestyén Júlia (magyar) 4.0, …16. Dorofejev Tamara (magyar) 6.4
Jégtáncosok. Kötelező tánc. A-csoport (14): 1. Irina Lobacseva, Ilja Averbuh (orosz) 0.4, 2. Grusina, Goncsarov (ukrán) 0.8, 3. Chait, Sakhnovski (izraeli) 1.2, 4. Lang, Tchernyshev (amerikai) 1.6, 5. Delobel, Schoenfelder (francia) 2.0, 6. Fraser, Lukanin (azeri) 2.4, …9. Hoffmann Nóra, Elek Attila (magyar) 3.6. B-csoport (15): 1. Shae-Lynn Bourne, Victor Kraatz (kanadai) 0.4, 2. Denkova, Sztavijszkij (bolgár) 0.8, 3. navka, Kosztomarov (orosz) 1.2, 4. Belbin, Agosto (amerikai) 1.6, 5. Dubreuil, Lauzon (kanadai) 2.0, 6. Faiella, Scali (olasz) 2.4
Tv: Eurosport 9.30–12.30 és 14.45–16.45 páros kűr – felvételről, 19.30–22.45 jégánc original program – élő

Itt az új szövetség

WASHINGTON. Megalakult a műkorcsolyázók és jégtáncosok új szövetsége, a WSF. A szervezet élén az amerikai Ron Pfenning áll, aki Ottavio Cinquanta elnökkel támadt nézeteltérése miatt hétfőn lemondott a technikai bizottsági tagságáról a Nemzetközi Korcsolyaszövetségben (ISU). A WSF vezetősége levélben kérte a NOB-tól, hogy ismerje el létezését, és nyilvánítsa a sportág hivatalos szövetségének. "Nagyszerű kezdeményezés, ez a szerveződés tényleg a sportolókkal foglalkozik majd” – mondta az új testületről a kétszeres olimpiai bajnok egykori keletnémet klasszis, Katarina Witt. Cinquanta bejelentette: szombaton sajtótájékoztató keretében reagál a történtekre.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
15 perce

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
20 perce

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
29 perce

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
29 perce

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
36 perce

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
40 perce

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik