Tömörül a mezőny Keleten

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.01.24. 22:46
Címkék
Patrick Roy ebben az idényben az élre állt a kapusok lejátszott mérkőzéseire vonatkozó örökranglistán, és a hálóőrök közül elsőként elérte az 1000. találkozót.
Az ezeregyediken pedig a szezon során először hibátlanul védett, így már pályafutása 62. shutoutját könyvelhette el. A szenvedő fél a Columbus volt, amely ellen fennállása során tizedszer játszott a Colorado, és tizedszer is Avalanche-siker született – ebből kilencszer ért el legalább négy gólt az Avs.A denveriek ezzel az 5–0-s diadallal véget vetettek ötmeccses hazai nyeretlenségi sorozatuknak, igaz, a diadal újabb áldozatokat szedett. Derek Morris és a columbusi David Ling a második harmadban összeverekedett, és Ling akkorát bemosott a coloradói védőnek, hogy az vérző arccal a földre került, és vissza sem tért a jégre. Serge Aubint egy keményen meglőtt korong találta lábon, éppúgy, mint három nappal korábban Joe Sakicot, aki lábtörés miatt akár egy hónapig is kimaradhat. "Morris tíz napig biztosan nem játszhat, ami nagyon nagy kár, hiszen meccsenként huszonöt percet kap. Nagyon fontos tagja a csapatnak, hiányozni fog a sorainkból” – nyilatkozta Tony Granato, a Colorado vezetőedzője.A siralmas idénykezdést produkáló Avalanche már lassan odaér a rájátszást érő helyezésekre, győzelmével pontszámban ismét utolérte az Anaheimet, amely a Nyugati főcsoport 8. helyén áll. Keleten hatalmas a csata, a 7. helyezett New York Islandersnek és a 11. pozícióban álló Montrealnak is 49 pontja van, és köztük áll a Rangers, a Pittsburgh, valamint a Tampa Bay.A legutóbbi játéknapon a Rangers győzelemmel, a Penguins vereséggel végzett, utóbbi számára az egyetlen jó hír az volt a Boston elleni mérkőzésen, hogy 158:42 perc után ismét gólt szerzett. A bruinsos Glen Murray találatára Milan Kraft válaszolt villámgyorsan, ám a Boston ezután nem ismert kegyelmet, és meg sem állt négy gólig.A Rangersben Mike Dunham volt a központi figura, a kapus december 12-én került a Nashville-től New Yorkba, és ezúttal játszott először egykori együttese ellen. Rem Murray is hasonló cipőben járt, csak éppen ő a másik irányba mozgott a tranzakció során. Murray az első harmadban büntetőt hajtott végre, de Dunham hárította a kísérletét, és további 27 védést mutatott be a 4–2-es Rangers-siker felé vezető úton.A nap feltámadását a St. Louis mutatta be, a Blues a Chicago otthonában 15 perccel a lefújás előtt még 3–0-s hátrányban volt, de Alekszandr Havanov és Al MacInnis góljaival fel tudott állni, majd Dallas Drake 2:46 perccel a vége előtt egyenlített. Atlantában a Thrashers és az Ottawa kéz a kézben jutott el a 3–3-ig, mindkét csapat szerzett egy-egy gólt harmadonként.A Phoenix hengerelt Calgaryban, a Coyotes 7–1-re verte meg a Flamest, amelynek kabalaállata, Harvey kutya egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A mókás figura az Edmonton Oilers elleni mérkőzés alatt végig bosszantotta a vendégjátékosokat, mire Craig McTavish vezetőedző megelégelte a lábatlankodását, és egy gyors mozdulattal kitépte hosszú nyelvét, majd felhajította a nézőtérre. NHL, alapszakasz, 105. játéknap
Atlanta Thrashers–Ottawa Senators 3–3 (1–1, 1–1, 1–1, 0–0).
Atlanta Thrashers–Ottawa Senators 3–3 (1–1, 1–1, 1–1, 0–0).
Gólszerző: Vj. Kozlov (13. –emberelőny), Hrkac (40.), Tapper (57.), ill. Alfredsson (8.), White (39.), Volcsenkov (50.). Kapusok: Nurminen 25 védés/28 lövés, ill. Lalime 30/33
Calgary Flames–Phoenix Coyotes 1–7 (1–4, 0–2, 0–1). G: Ch. Drury (17. – ee.), ill. Vaananen (3.), Abid (5., 10. –mindkettő ee.), D. Langkow (18.), Briere (35.), Doan (38.), Mara (53.). K: Turek 5/8, 4:17-től McLennan 14/18, a 3. harmadban ismét Turek, ill. Bierk 39/40
Chicago Blackhawks–St. Louis Blues 3–3 (1–0, 1–0, 1–3, 0–0). G: Nyikolisin (15.), Berjozin (37.), Daze (41.), ill. Havanov (42.), MacInnis (51. – ee.), Drake (58.). K: Thibault 30/33, ill. B. Johnson 22/25
Colorado Avalanche–Columbus Blue Jackets 5–0 (1–0, 2–0, 2–0). G: Morris (4. – ee.), Reinprecht (21. – ee.), Foote (36. – ee.), Keane (47.), D. J. Smith (52.). K: P. Roy 18/18, ill. Denis 31/36, 51:36-tól Labbe 1/1
Los Angeles Kings–Minnesota Wild 1–2 (0–0, 0–1, 1–1). G: Pálffy (60.), ill. Bouchard (31. – ee.), Gaborík (54.). K: Potvin 19/21, ill. Roloson 31/32
Nashville Predators–New York Rangers 2–4 (0–3, 1–0, 1–1). G: Hartnell (28.), Skrastins (51.), ill. Tripp (17.), Lundmark (18.), Poti (19.), M. Messier (53. – ee.). K: Vokoun 19/23, ill. Dunham 28/30
Pittsburgh Penguins–Boston Bruins 1–4 (1–2, 0–1, 0–1). G: Kraft (11.), ill. G. Murray (10., 27.), Knuble (13. – ee.), Rolston (55.). K: Caron 26/30, ill. Raycroft 35/36

Három csapat üzletelt

JÁTÉKOSCSERE. Igencsak bonyolult üzletet kötött egymással a Boston, a San Jose és a Montreal: a tranzakció következtében Kyle McLaren a Bruinstól a Sharkshoz, Niklas Sundström a Sharkstól a Canadienshez, Jeff Hackett a Canadienstől a Bruinshoz, Jeff Jilson pedig a Sharkstól a Bruinshoz szerződött. Még néhány 2004-es draftjog is gazdát cserélt, és míg az idényt eddig végigpihenő McLaren elégedetten nyugtázta az adásvételt, Hackett felháborodott. "Megdöbbentem, csak annyit mondott Andre Savard (a Canadiens igazgatója – a szerző), hogy a San Joséhoz kerülök. Lehet, hogy néhány percig újra a Sharks játékosa lettem” –nyilatkozta a kapus, aki a kilencvenes évek elején játszott a kaliforniai csapatban.
Legfrissebb hírek

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
3 perce

Címvédő férfi strandkézi-válogatottunk kikapott a spanyolok elleni Eb-elődöntőben

Kézilabda
41 perce

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
58 perce

Fellebbezés az evezős ob-n; Bene Dorottya győzött

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
2 órája

Asztalitenisz: az ifjúsági fiúcsapat továbbra is menetel az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik