Anglia - Fújjanak végre egy kicsit!

CS. G.CS. G.
2003.01.24. 21:09
Címkék
A bírókkal mindig baj van, ezt régóta tudjuk. Angliában most éppen az jelenti a gondot, hogy a játékvezetők túlzottan sérülékenyekké váltak, miután éjt nappallá téve fittségük szinten tartásán fáradoznak. Ami nem lenne gond, csakhogy kicsit nagyobb erőbedobással gyakorlatoznak, mint kellene.A Premier League mérkőzéseire egy 24 fős keretből válogathatnak az illetékesek, ám ebben az idényben egyre kritikusabbá vált a helyzet, minthogy egymás után sántultak le a sípmesterek. Jelenleg hét bíró nincs "küldhető” állapotban az elitben, köztük a legjobbaknak tartottak kategóriájából három is: Graham Poll, Andy D’Urso és Barry Knight. A liga vezérkara jelezte, aggasztónak tartja a szituációt, hiszen az európai kupaidény újraindulása még nagyobb terhelésnek teszi ki a bírókat, így előfordulhat, hogy a szezon vége felé nem lesz elegendő egészséges s kellőképp kvalifikált játékvezető a Premiership legfontosabb összecsapásaira.Az okok egyébként egyediek: Angliában ugyebár a sípot fújók is profik, azaz főállásban vezénylik a mérkőzéseket, évi keresetük pedig 60 ezer font (kb. 22 millió forint). Ezt azonban elveszíthetik, amennyiben nem teljesítik a különféle fizikális követelményeket – márpedig Angliában kiesni egy ekkora gázsit garantáló "vállalatból”, s helyette valami normális munkát keresni, lássuk be, igencsak riasztó eshetőség. Ezért aztán Pollék folyamatosan törik magukat, a teszteken rendre a szint felett óhajtanak teljesíteni, s így élsportolói intenzitású edzéseket végeznek, negyven-ötven esztendősen. Az izmok ugyanakkor nem annyira terhelhetőek, mint azokéi, akik körülöttük mezben-nadrágban rohangásznak, ezért aztán egymás után készülnek ki a combok, vádlik; húzódások, rándulások, kisebb szakadások szerepelnek a kórlapokon.Jobb híján a liga vezetői levélben szólították fel a játékvezetőket, eddzenek kevesebbet, s végre csinálják azt, amit egyébként a pályán szoktak: fújjanak egy kicsit!
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
3 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
3 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
3 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
3 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik