Egyelőre Pál Zoltán az edző

S. G.S. G.
2003.01.06. 20:38
Címkék
Itt az ideje megismételni Jánosi Györgynek, a GYISM első emberének néhány hónappal ezelőtti nyilatkozatát, a sportminiszter ugyanis lapunknak akkor azt mondta: "Kötelességünk segíteni a nehéz helyzetben lévő, és az előző kormány által enyhén szólva kevésbé támogatott Kispest-Honvéd és Vasas sorsán.Hát, eljött az idő a segítségre.
Pál Zoltánt manapság kevesen irigylik
Pál Zoltánt manapság kevesen irigylik
Pál Zoltánt manapság kevesen irigylik
Pál Zoltánt manapság kevesen irigylik
Pál Zoltánt manapság kevesen irigylik
Pál Zoltánt manapság kevesen irigylik
A Honvéd helyzete jelen pillanatban megnyugtatónak tűnik, a Vasas ellenben továbbra is rohan a csőd felé. Angyalföldön hétfőn megkezdődött a felkészülés, bár a klub történetében ilyen rajtra aligha volt példa – mintha temetésre gyülekeztek volna a játékosok. Elkeseredettségük egyrészt érthető, hiszen jelentős pénzzel tartozik nekik a klub, másrészt viszont akkor kellett volna bánkódniuk, amikor hétről hétre kiábrándító produkcióval rukkoltak ki. De ez egy másik történet. Ez a hétfő Schindler Szabolcs számára is emlékezetes marad, hiszen őt nemes egyszerűséggel kiküldték a vezetők az öltözőből, mondván, lapunkban olyan nyilatkozatot tett, amely után neki nincs helye a keretben.
Így indult a 2003-as esztendő Angyalföldön.
A csapatról egyelőre csak annyit, Schindleren kívül még néhányan feljelentették a klubot szerződésszegés címén, és nem is lehet vitás, hogy nekik lesz igazuk, és ha a Vasas nem fizet, akkor elkezdődik a pontlevonás. Ez már igencsak kézzelfogható közelségbe került, főként azért, mert Iványi Károly hétfőn újból kijelentette, hogy elfogyott a pénz, így nem tudnak és nem is akarnak fizetni. Az ügyvezető igazgató újra és újra azt emlegette előbb az öltözőben a csapat előtt, majd késő délután is, hogy pénz helyett szabad távozást kaphatnak a futballisták, aki nem követel és nem ír feljelentést, az ingyen igazolhat, akár a Real Madridba is.
A futballisták persze bolondok lennének lemondani a járandóságukról.
Ebben a helyzetben azzal kevesen foglalkoznak, hogy az első edzést ma a csapat két korábbi játékosa, Pál Zoltán és Gróf Attila vezeti. Hogy aztán tavasszal ki lesz a vezetőedző, azt most még senki nem tudja.
Aztán van itt még más is.
A lapunkban többször emlegetett titokzatos befektető hétfő délelőtt találkozott Pongrácz Antal társadalmi és Markovits László ügyvezető elnökkel. A megbeszélés egyelőre nem vezetett eredményre, így a megoldás a Vasas megmentésére továbbra sem körvonalazódik, de Markovits László ettől függetlenül optimista.
"Nem adom, nem adjuk fel – mondta az ügyvezető. – Első lépésként átutalunk a kft. számlájára egy bizonyos összeget, a gondok enyhítésére. Aztán folytatjuk a tárgyalássorozatot, bízom benne, hogy hamarosan megoldódnak a problémáink.”
Évek óta ugyanaz a nóta.
Hogy az ügyvezető elnök miben bízik, az továbbra is titok, az viszont egyértelmű, hogy Rácz Gábor, a futball-kft. tulajdonosa pénz szeretne látni, vagy a kft. eladásáért, merthogy továbbra is várja a jelentkezőket (ő már nem ragaszkodik a Vasashoz…), vagy pedig segítség gyanánt. Iványi Károly hétfőn is hangsúlyozta, hogy várják a segítséget, mert ugye egyedül nem megy. Nagy kérdés, hogy a Vasas SC közelmúltban megválasztott vadonatúj elnökségének tagjai ismert, sikeres üzletemberek, nem akarnak, vagy nem tudnak segíteni.
Pedig most kellene lépni, amíg nem késő.
Ha elkezdik a pontlevonást, a Vasast már a lottómilliárdos sem menti meg…
Legfrissebb hírek

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
7 perce

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
21 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
31 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
33 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
36 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
53 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
54 perce

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik