Az sem baj, ha sírnak a végén

És az idén soha nem látott érdeklődés mutatkozik a Dakar iránt magyar részről is. Hat autós páros és egy motoros vág neki a sivatagnak. Számukra nem elsősorban a helyezés a tét, hanem a célba érkezés, hiszen a Dakaron már az is dicsőség.
Annyi síró férfit, mint amenynyit a Dakar céljában, szavamra, sohasem láttam még.
Jó lenne, ha az idén minél több magyar hullatna könnyeket és nem bánatában, hanem meghatottságában.
Szalay Balázs és Jakab Tamás egyszer már átélte ezt az élményt. A 2000. évi viadalon ők ketten elértek a célig. Első és mindeddig egyetlen magyar párosként.
Az idén újra ott lesznek mind a ketten a rajtnál, csak immár külön autóval, külön csapatban...

Szalaynak ez már az ötödik Dakarja lesz és ebbe most minden eddiginél több energiát ölt bele. Az autó a Világkupa-futamokon bizonyította megbízhatóságát, Szalay felkészültségére pedig nem kell jobb bizonyíték a legendás Fáraó-ralin aratott győzelemnél. A diadalban hatalmas szerepe volt Laklóth Aladárnak is, aki "civilben” a Madách Színház művésze, és nem mellesleg remek navigátor, hiszen az egyiptomi dűnék között egyszer sem veszítette el a fonalat. Az egyhetes kaland során tehát Szalay Palik Lászlóval és Kis Sándorral együtt végigküzdötte magát azokon a "katedrálisdűnéken”, amelyekkel a Dakar-újoncokat riogatják. Mindhármuknak megvan tehát az az előnyük, hogy valamelyest ismerik a terepet – de legalábbis tudják, mire számíthatnak.
De visszatérve még Szalayra – a 37 éves mérnökember 1996-ban vett részt élete első Dakarján és ha ez a verseny szóba kerül Magyarországon, akkor a legtöbb embernek valószínűleg az ő neve ugrik be elsőként. De ezt nem irigyelheti tőle senki, mert nagyon megdolgozott érte.
A sok kudarc ellenére – vagy talán éppen azért – mindig újra összeszedte magát és mindig újra nekivágott. Az a mondás járja, hogy a Dakarra egyszer kell elmenni és utána úgy belebolondul az ember, hogy soha többé nem szabadulhat. Sokak ezt csak üres frázisnak tartják, pedig igaz, de még mennyire, hogy igaz.
Jó bizonyíték erre, hogy Szalay korábbi navigátorai közül ketten immár saját autóval vágnak neki a versenytávnak.

Palik László tavaly járt először a homokdűnék között. A népszerű tévékommentátor akkor kudarcélményként élte meg a kiesést, de már azon a napon, ott Atarban elhatározta, hogy visszamegy a Szaharába, hogy újra megpróbálja. Dakarban vásárolt egy Toyota Land Cruisert és azzal tette próbára magát az idei Vk-futamokon.
Az autót persze folyamatosan alakítgatta a szervizcsapat. Az elején még tört-repedt, az idény végére azonban már olyan ütőképes versenygép lett belőle, hogy a hosszú Fáraó-ralin nem volt számottevő probléma vele.
A tapasztalatok felhasználásával megépült az új Toyota is, amely arra hivatott, hogy elérjen a Sharm el Sheikh-i célig. Palikot lehet szeretni, vagy nem szeretni, de egyvalamit el kell ismerni: a döntéseit mindig jól megfontolja, hogy minél kevesebb legyen a hibalehetőség. Így tett akkor is, amikor kiválasztotta a navigátorát.
Darázsi Gábor neve korábban nem sokat mondott az autósportban, ami nem is csoda, hiszen a szervizcsapat tagjait általában nem szokták név szerint ismerni az emberek. Darázsi azonban navigátorrá avanzsált,
és
ez profi döntés volt Palik részéről, hiszen nem lehet olyan porcikája a Toyotának, amelyet a vezetőszerelő – jelen esetben Darázsi – ne ismerne. Egyébként a gyári csapatoknál is általános, hogy a párosnak legalább az egyik tagja remekül ért a szervizeléshez is.

A másik ex Szalay-navigátor Jakab Tamás egy Chevrolet MacPhersont állít csatasorba. Róla őszintén szólva nem lehetett túl sokat hallani az elmúlt hetekben, hónapokban, ami egyáltalán nem véletlen. Jakab ugyanis nem akarta, hogy ha esetleg nem úgy jönnek össze a dolgai, ahogy eltervezte, akkor
magyarázkodnia
kelljen. Ô azért megy a Dakarra, mert imádja a sivatagi autózást, mert már bizsereg a tenyere arra a gondolatra, hogy homokban vezethet.
Az idén vásárolt egy Chevroletet, amely bivalyerős és jó néhány győztes évadot tudhatott maga mögött Amerikában.
Na, ezzel az autóval vágott neki Jakab a magyar bajnokságnak, és ezzel megy a Szaharába is. A "Little Mac” becenévre hallgató gépcsoda érces hangú és gyönyörű, csak hát rengeteg munka volt vele, úgyhogy Jakab és navigátora, Fenesi József még az utolsó pillanatban is szerelt, hegesztett, matricázott. De a lényeg, hogy elkészültek és ott tudnak lenni a marseille-i rajtnál.
Kis Sándor és Czeglédi Péter hat Világkupa-viadallal "melegített” a sivatagi show-ra, és egy kivételével mindet be is fejezte. Ez aztán tényleg jó mutató, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Kisnek ez az első éve a terepraliban. Ennek ellenére botorság lenne azt állítani, hogy zöldfülű, hiszen korábban nyolc bajnoki címet szerzett az autókrossz szakágban. A rázkódáshoz, az egyenetlen útviszonyokhoz, a versenytempóhoz tehát a "vasszöcskében” eltöltött évek alatt volt ideje hozzászokni és az idén igyekezett a homokdűnékkel is közelebbi ismeretséget kötni.
Kis mögött egy olasz szervizcsapat áll, egy Itáliában felkészített autóval vágnak neki a versenytávnak. A Nissan Navara Pick-Up az eddigi tapasztalatok alapján nagyon megbízható és mindent kibír. Még a fejenátfordulást is – ezt Egyiptomban bizonyította. A bukfenc után szükség volt a szervizcsapat köreműködésére, de a lényeg az, hogy Kis folytatni tudta a küzdelmet és befejezte a viadalt. Bízik benne, hogy a Dakaron is mellé áll a szerencse és az eddig szerzett tapasztalatokkal, valamint egy jó autóval elér a célig.

A Hyundai-csapat az idén először vág neki a sivatagnak – és mindjárt két autóval.
Méghozzá egy olyan típussal, amely néhány héttel ezelőttig egyáltalán nem volt ismert Magyarországon. A Terra
can még
egyálta
lán
nem volt kapható Magyarországon, amikor Benyó Miklós műhelyében már kettő is állt belőle. A két versenygép "alapanyaga”, amelyből az immár kétszeres terepralibajnok (1998, 2002) felépítette a Dakar-autókat. Az egyiket magának és navigátorának, Maurer Péternek, a másikat pedig Liszi Lászlónak és Rack Györgynek.
A csapat mögé állt a hazai Hyundai-márkaképviselet, sőt, nemcsak autókat vásároltak, hanem kamionokat is – méghozzá hármat. Ezek közül kettő a szervizútvonalon közlekedik majd, egy pedig –ha a január 30-ai technikai gépátvételen megfelel az előírásoknak – a versenyútvonalon. Erre azért lenne hatalmas szükség, mert a Dakar szabályai szerint a bajba jutott versenyzőknek csak egy társuk segíthet. Ezért van az, hogy általában a csapatok kamiont is neveznek a versenybe.

Benyó Miklós vállán tehát dupla a felelősség, hiszen nemcsak versenyzőként, hanem autóépítőként is szerepel a csapatban, ráadásul nincs túl sok tapasztalata a sivatagi autózás területén – pontosabban igazság szerint semmiféle tapasztalata sincs ezen a területen. Van viszont közel két évtizedes rutinja, ami azért nagy előnyt jelent majd a nehéz helyzetekben. Ôszintén bevallja, nem is álmodott arról, hogy egyszer indulóként ott lehet a sivatagi show-n. Sőt, tavaly, amikor megszületett a gyermeke, az is megfordult a fejében, hogy befejezi az autóversenyzői pályafutását. Aztán jött a Hyundai ajánlata, jött a lehetőség – és Benyó természetesen nem tudott nemet mondani.
Csapattársa, Liszi László már autózott a sivatagban, igaz, nem versenykörülmények között, hanem utcai autóval, de versenyútvonalon. Ezenkívül azt is érdemes tudni róla, hogy jó néhány éve szerepel a hazai bajnokságban (az idén az abszolút harmadik helyet szerezte meg) és mindig az volt az álma, hogy egyszer a Dakaron is megméresse magát. Nos, számára is elérkezett a lehetőség. És ami mindennél fontosabb, a Hyundai Auto Hungary nem rövid távra tervez. Ha jól sikerül a bemutatkozás, akkor bizonyára lesz folytatása a Dakar-sztorinak az ő részükről is.