Kővágó itthon készül

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2002.12.16. 21:36
Címkék
Az országos bajnokságon másfél méterrel dobott nagyobbat a korábbi bajnoki csúcsnál, a müncheni Európa-bajnokságon a hetedik helyen végzett, Fazekas Róbert árnyékában azonban nehéz volt felhívnia magára a figyelmet. Pedig a korábban junior-világbajnok és utánpótlás Európa-bajnok diszkoszvetőnk, Kővágó Zoltán immár a felnőttek között is megállja a helyét.
Kôvágó Zoltán az idén elôször került felnôttvilágverseny döntôjébe – hetedik lett az Eb-n
Kôvágó Zoltán az idén elôször került felnôttvilágverseny döntôjébe – hetedik lett az Eb-n
Kôvágó Zoltán az idén elôször került felnôttvilágverseny döntôjébe – hetedik lett az Eb-n
Kôvágó Zoltán az idén elôször került felnôttvilágverseny döntôjébe – hetedik lett az Eb-n
Kôvágó Zoltán az idén elôször került felnôttvilágverseny döntôjébe – hetedik lett az Eb-n
Kôvágó Zoltán az idén elôször került felnôttvilágverseny döntôjébe – hetedik lett az Eb-n
– Az eddigi legjobb évem volt az idei – elevenítette fel a történteket a debreceniek versenyzője. – Mert a korosztályos sikerek fontosak ugyan, de felnőttek között versenyezni, az az igazi. Végre felnőttvilágversenyen is döntős voltam, s az Európa-bajnokságon elért 63.63 méteres eredményemmel elégedett vagyok, hiszen esett az eső. A bajnokságon is jól szerepeltem, ám hiába dobtam túl másfél méterrel a korábbi csúcsot, Fazekas Róbert öt és fél méterrel szárnyalta túl ugyanezt.

– Tavaly szeptember óta új edzővel, a korábbi országos csúcstartóval, Horváth Attilával készül.

– Úgy érzem, jól egymásra találtunk, a munkánk eredményes. Attila rendkívül alapos edző.

– Hol készül a következő idényre?

– Jelenleg itthon, Szolnokon tréningezem. Mivel a nekem megítélt szövetségi támogatásnak eddig csak a felét kaptam meg, nem tudok Tatára menni.

– Ezek szerint meleg éghajlatú edzőtáborba sem utazik?

– Nem, mert az csak úgy lenne megoldható, ha versenyzést is vállalnék. Ennek azonban nem látom sok értelmét, mert nem szeretnék túl korán formába lendülni. Tavaly is itthon dobtam végig a telet, még akkor is technikáztunk, amikor fagyott. Kellemes időben jobb edzeni, ám úgy érzem, hogy nincs feltétlenül szükségem arra, hogy elutazzak. Szolnokon diszkoszt vetni és erősíteni is tudok. Örülnék, ha Tatára mehetnék, de ha erre nem lesz mód, azt is tudomásul veszem. Most ilyenek a lehetőségeink, ehhez kell alkalmazkodni.

– Mit vár a következő évtől?

– Először is jó lenne megjavítani az egyéni csúcsomat, ami az idén nem sikerült. Ilyen eddig csak 1998-ban fordult elő velem. Voltak ugyan a nyáron nagy dobásaim, a bajnokságon például egy kilépett kísérletem hatvanhét méter fölött volt. Igaz, a csúcsjavításnál is fontosabb, hogy a formám stabil legyen.

– Milyen eredményt tart elérhetőnek?

– Ez a körülményektől is függ. Az idén jó szélben, edzésen már hatvannyolc méternél nagyobbat is dobtam, szerencsés esetben egy ilyen dobás versenyen is kicsúszhat. A reálisnak azonban a hatvanhét méter fölötti teljesítményt tartom.

– Helyezésekben mit remél?

– Szeretnék döntőbe kerülni a világbajnokságon, és jó lenne a Grand Prix-sorozat végén is a legjobbak között versenyezni. Bár az idén új rendszer szerint lehet a GP-döntőbe bekerülni, úgy érzem, erre így is esélyem lehet.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik