A slágerszám: bye, bye, Szasa!

–Akkor csupán valami félreértés okozta, hogy a klub elöljárói kissé feldúltak voltak, amikor a holléte felől érdeklődtünk?
–Ez nem félreértés, sokkal inkább egy érthetetlen történet. Pontosabban igenis érthető, hiszen ahogy látom, velem kapcsolatban csak egy céljuk van a zalaegerszegieknek, az, hogy felbontsák a szerződésemet.
–Furcsa üzleti húzás lenne, hiszen így kevés profitot termelhetne az egyesületnek, bár van olyan eset, amikor a legkisebb veszteség elérésére törekszik egy cég.
–A vezetésnek voltak ennél érdekesebb alakításai is, amikkel sorra bizonyította amatőrizmusát…
–Nocsak… Még mielőtt folytatná, ne feledje, hogy a bajnoki címvédő vezetőiről, vagyis korábban már bizonyító illetékesekről mond negatív véleményt. Példákkal tudja bizonyítani állításait?
–Mennyi helye van az újságban, mert erről hosszan tudnék mesélni… Vegyük csak a sérülésemet. Külföldön, ha rendesen kezelnek, három hét alatt rendbejöttem volna, míg Zalaegerszegen több mint három hónapot kellett kihagynom. Persze, ha belegondolok, milyen kezelésben részesültem, ezen nincs mit csodálkozni. Először is: nem szakorvos, hanem a házi doktor vizsgált meg, aki arra a következtetésre jutott, hogy a hátammal vannak gondok, annak ellenére, hogy mindig ágyéksérülésemre panaszkodtam. Ezek után a vezetők Hévízre küldtek gyógykezelésre, csakhogy az nem éppen sportolónak való rehabilitáció, ha nyugdíjas urak és hölgyek között kell elvégezni az előírt gyakorlatokat.
–Mindezt elmondhatta, sőt, gondolom, el is mondta a főnökeinek …
–Ennél tovább mentem, ugyanis javaslatot tettem arra, miként kellene cselekednünk. Kértem a vezetőket, hadd menjek el egy speciális kezelésre Mariborba vagy Angliába. Erre azt mondták, az nekik túl sok pénzükbe kerül, vagyis nem engedélyezik a túrát. Ennek ellenére vállaltam, hogy a saját pénzemen, a szabadságom alatt elvégeztetem a kezelést, vagyis – és ez a válasz az első felvetésére – ezért utaztam Londonba. Cseppet sem mellékes, hogy a feletteseim hetekig hozzám sem szóltak, telefonon nem kerestek, aztán egyszer csak közölték velem, hogy egymillió forintra büntetnek.
–Azért, mert sérültet jelentett?
–Nem teljesen… Ez az akció is arra irányult, hogy számukra minél jobb feltételekkel megválhassanak tőlem. A pénzmegvonást azzal indokolták, hogy én a zalaegerszegi éjszakában részegen verekedésbe kerültem.
–Ha jól sejtem, most az következik: ebből egy szó sem igaz…
–Inkább úgy fogalmaznék, hogy velem kapcsolatban kevés a valóságalapja.
–És akkor mi az igazság?
– Az egyik győzelem után a fiúk felvetették, mi lenne, ha közösen ünnepelnénk a sikert. Csapatszellem is van a világon, gondoltam magamban, így a srácokkal tartottam. Éjjel egy óra körül az étteremből átmentünk az egyik helyi diszkóba, ahol eltöltöttünk félórát, majd a kijáratnál néhányan belénk kötöttek.
–Aztán jött a csapatszellem, és jól megverték a támadókat?
–Egyáltalán nem, sőt, hozzá kell tennem, nem is csapattársamat, hanem annak testvérét bántalmazták.
–Meg kell kérdeznem, kiről van szó?
–Ezt természetesen nem szeretném elmondani, de az egész történet nem ér ennyit, hiszen tíz perccel az ütés után mindenki hazament.
–Azért az nem jellemző, hogy egy csapatnyi labdarúgó az éjszakában ittas állapotban randalírozzon…
–Egyrészt nem voltam részeg, másrészt mi is emberek vagyunk, és szerintem meccs után, szombat este nem vétek lazítani, főleg úgy, hogy szinte az egész keret együtt megy el. Amúgy meg kell jegyeznem, féléves egerszegi szereplésem alatt ez volt az egyetlen alkalom, hogy kimaradtam.
–Az egyesületet irányítók úgy értékelték, hogy ez egymillió forintot érő bűn. Ha már itt tartunk: egyedül önt büntették?
–Legjobb tudomásom szerint igen, és ez is bizonyítja: csakis az a céljuk, hogy velem szerződést bontsanak. Gondolhatja, hogy ez nem tölt el túl jó érzéssel…
–Sejtem, mint ahogy azt is, hogy nem szívesen tér vissza Zalaegerszegre.
–Profi játékos vagyok, így természetesen januárban visszatérek, és remélhetőleg akkor már egészségesen.
–Na, jó, de csak csomagolni jön, vagy hosszabb időre tervez?
–A szerződésem három esztendőre szól, ám ha sikerül megegyeznünk, akkor nem zárkózom el a távozástól. Ám hozzá kell tennem, nagy presztízsveszteség ért, hiszen jelenlegi helyzetemben nem lesz könnyű csapatot találni.
–Akad egy megoldás: marad a ZTE-nél…
– Hogy Egerszegen mi lesz a folytatása az ügyemnek, azt egyelőre nem tudhatom. Mindenesetre megkértem egy magyar ügyvédet, hogy segítsen, és abban is biztos vagyok, hogy Nagy Ferenc menedzserrel, valamint Lang József klubelnökkel a jövőben nem vagyok hajlandó tárgyalni. Majd keresek egy olyan, a csapathoz közelálló becsületes embert, akivel szívesen beszélek a jövőmről.
–Ezzel azt mondja, hogy a bajnokcsapatot összehozó vezetők nem becsületesek?!
–Velem semmiképpen sem viselkedtek korrektül, ráadásul olyanokat nyilatkoztak az újságokban, amik nem fedték a valóságot.
–A fentiek ellenére mégis megkérdezem: szeretett Zalaegerszegen élni és futballozni?
–Amíg játszottam, addig nem volt baj. Profi futballistának tartom magam, és bár London után nagy változás volt egy kisvárosba költözni, mindent feledtetett, hogy edzhettem és pályára léphettem, olyankor pedig kettőzött erővel küzdöttem, hogy bizonyítsak. Aztán viszont jött a sérülés, és minden megváltozott,olyannyira, hogy–túlzás nélkül állítom –kis híján megőrültem…