Türelemmel várják a pénzt

2002.11.24. 21:03
Címkék
Almir Filipovics nagyot rúgott a kispadnál lévő, labdákkal teli hálóba, amikor kiderült: fejsérülése miatt nem folytathatja a játékot. Ez is mutatja, mennyire dühös volt a bosnyák támadó, amiért már a 15. percben az öltözőbe kényszerült (amúgy néhány pillanattal korábban Horváth András könyöke és Filipovics feje találkozott egy felugrásnál, s emiatt a siófoki csatárnak nemcsak a szemöldöke repedt föl, hanem a homlokán akkora dudor keletkezett, hogy a bal szeme is alig látszott).
Egyébként, aki szemtanúja volt e jelenetnek, no és a siófoki együttes szombati teljesítményének, az nem vádolhatja a hazaiakat azzal, hogy morcosak, durcásak lennének amiatt, mert csúsznak a győzelmi prémiumok. Csank János labdarúgói a méltatlankodás helyett azt választották, hogy küzdenek, hajtanak egymásért és a sárga-kék színekért. Ha aztán az őszi idény végén ott lesznek az első hat között, akkor joggal mondhatják: teljesítették (sőt, talán túl is teljesítették) a feladatukat, és immár a klubvezetésen a sor…A szombati találkozó lefújása után – és ez is jellemző a siófokiak elszántságára – Almir Filipovics már arról beszélt: semmiség ez a sérülés, ő már szerdán pályára akar lépni a szombathelyi kupamérkőzésen. A találkozó hőse egyébént az a Szabó Csaba volt, aki éppen Filipovics cseréjeként lépett pályára."Ezúttal nem volt lehetőségem bemelegíteni, ezért is örülök annak, hogy eredményes tudtam lenni – mondta a két gólt szerzett cserecsatár. – Ennek ellenére végig úgy éreztem a találkozó során, hogy nem vagyok elég friss, és ennek nem igazán tudtam az okát. Persze, ha ez a recept az eredményességre, akkor egyáltalán nem bánkódom… Nagyon fontos volt, hogy győzzünk, hiszen szeretnénk az első hat között végezni az őszi idény végén, és jól tudjuk, hogy ennek érdekében még az utolsó fordulóban, Dunaújvárosban is eredményesnek kell lennünk.”
Legfrissebb hírek

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
13 perce

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
30 perce

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
46 perce

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
1 órája

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
2 órája

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
2 órája

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
9 órája