Kedden aláírják azt a papírt, amelynek értelmében hivatalosan is elválnak egymástól Miriuta Vasile és az Energie Cottbus útjai. "Sajnálom, hogy így alakult, lévén Cottbusban kezdődött a Bundesliga-karrierem, ráadásul az utolsó két esztendőben már az első osztályban szerepelhettem a csapattal. Nyugodtan mondhatom, hogy a Fradinál eltöltött évek után a cottbusi időszak volt pályafutásom legszebb része. Úgy éreztem, hogy az edző és a vezetőség már nem bízott bennem anynyira, mint korábban, ráadásul a közelmúltban volt egy kis összezördülés is köztünk, amikor az elnök a tréner pártjára állt, és tulajdonképpen akkor eldőlt, hogy itt lejárt az én időm nyilatkozta lapunknak Miriuta.
Természetesen a közös megegyezéssel történt szerződésbontás hírére több csapatnál is felkapták a fejüket az illetékesek, így aligha kell attól tartani, hogy a magyar válogatott középpályás csapat nélkül marad. "Egy élvonalbeli és három másodosztályú klub már megkeresett, de konkrét csapatneveket még nem szeretnék mondani, már csak kabalából sem. Másfél évre írok alá, ha minden jól megy, már a jövő hét végén. Mindenképpen Németországban szeretnék futballozni, Magyarországon játszanak inkább a fiatalabbak, én helyet adok nekik” – jelentette ki a karmester.Annyi bizonyos, hogy a labdarúgót a nyáron nagyon szívesen látta volna a Mönchengladbach, ám ez a gárda – legalábbis Miriuta szerint – most nincs ott a kérők között. Az élcsapatok közül egynek sincs gondja az irányítóposzton, ha a "Laci” becenévre hallgató futballista az élvonalban folytatja, akkor a lehetséges alakulata inkább a Hannover, Arminia Bielefeld, Hansa Rostock, Nürnberg körből kerülhet ki.Klaus Stabach, az Energie Cottbus menedzsere egyébként bejelentette, hogy Miriuta mellett Bruno Akrapovics és Tomiszlav Piplica is nyugodtan kereshet magának új csapatot, cottbusi részről senki sem gördít akadályt a távozásuk elé.
A 2001-ben a Valencia ellen elért BL-diadalt követôen még senki sem bírálta Hitzfeldet, manapság viszont sok kritika éri a munkáját (Fotó: AFP)
A 2001-ben a Valencia ellen elért BL-diadalt követôen még senki sem bírálta Hitzfeldet, manapság viszont sok kritika éri a munkáját (Fotó: AFP)
A 2001-ben a Valencia ellen elért BL-diadalt követôen még senki sem bírálta Hitzfeldet, manapság viszont sok kritika éri a munkáját (Fotó: AFP)
A 2001-ben a Valencia ellen elért BL-diadalt követôen még senki sem bírálta Hitzfeldet, manapság viszont sok kritika éri a munkáját (Fotó: AFP)
Gondban van Ottmar Hitzfeld, a Bayern München vezetőedzője is. Sokan már ott tartanak, hogy a jelenleg nem éppen fényesen teljesítő – de a Bundesligában egyelőre még mindig az élen álló! – csapat válságát az utóbbi tíz év legmélyebbjeként aposztrofálják (mint ismert, az együttes a BL első csoportkörében kvartettje utolsó helyén végzett, és elbúcsúzott a nemzetközi porondtól), ráadásul most már a vezérkar is célba vette őt. Kalle Rummenigge, a klubot működtető gazdasági társaság első embere szerint ezzel a kerettel ennél sokkal jobb eredményeket kellett volna elérni a Bajnokok Ligájában, és a hazai porondon sem lett volna szabad például a Hannover ellen pontokat veszíteni. Uli Hoeness menedzser is osztja ezt a nézetet, a "nagy hármasból” egyelőre csak Franz Beckenbauer klubelnök állt ki teljes mellszélességgel a tréner mellett. Az egyik internetes oldal már odáig merészkedett, hogy számba vette, kik jöhetnek szóba Hitzfeld lehetséges utódaként. A Németországban dolgozó trénerek közül csak Matthias Sammer (Borussia Dortmund) és Klaus Toppmöller (Bayer Leverkusen) felelne meg a bajoroknak, ám ez a kettős meglehetősen biztosan ül a helyén. Külföldön már sokkal nagyobb a választék. A Romát gardírozó Fabio Capello már többször is kijelentette, szívesen dolgozna Németországban (igaz, beszélt ő már arról, hogy miután lejár a szerződése a "farkasoknál”, felhagy az edzősködéssel), Guus Hiddink (PSV) állítólag már jelezte, hogy érdekelné a Bayern kispadja, és Arséne Wengert (Arsenal) sem hagyná hidegen egy felkérés. A játékoskeretben is várhatóak változások, a hírek szerint az idény végén Pablo Thiam, Niko Kovac, Alexander Zickler, Thorsten Fink és Thomas Linke is szedheti a sátorfáját, miközben Brazíliából olyan tehetségek érkezhetnek, mint Diego (Santos, 17 éves), a világbajnok Kaká (Sao Paulo, 20) vagy Dagoberto (Atlético PR, 19). Szintén a "bőrnadrágosokhoz” kapcsolódó hír, hogy Hitzfeld tízezer euróra büntette Oliver Kahnt, mert a kapus péntek este diszkózott, ahelyett, hogy sérült lábát pihentette volna. "Nem én vagyok a pápa, néha szórakozhatok egy kicsit” – mondta minderre a világ egyik legjobb hálóőre.
Elkeltek a tévés jogok
BERLIN. Megvásárolta a 2006-os németországi világbajnokság, illetve a Bundesliga kizárólagos közvetítési jogát a fizetésképtelenné vált Kirchtől a Günter Netzer egykori nyugatnémet válogatott játékos által vezetett menedzseri csoport. A szerződés pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, a tárgyalások során 300 millió euróról írtak a lapok. A vállalkozás hátterét az adidas sportszergyártó cég korábbi vezetője, az Olympique Marseille volt elnöke, Robert Louis-Dreyfus biztosítja. "Nagy jövő előtt áll a cég” – jelentette ki a megállapodás megkötése után a 48 éves Netzer. A Kirch-csoport, Németország második legnagyobb médiavállalata 10 milliárd eurós adósságot halmozott fel, és április elején vált fizetésképtelenné.
Tv: a Sport1 szombaton 15.30-tól élőben közvetíti a Borussia Dortmund–Hamburg mérkőzést