Az UEFA-kupa 2. fordulójában nem csupán az egyetlen állva maradt magyar csapatban, a Ferencvárosban szerepeltek hazánkfiai, hanem több külföldi alakulatban is. Az alábbiakban közülük mondják el néhányan a véleményüket a csütörtöki összecsapásukról.
"Győztünk és ez a lényeg. A hatvanadik percig remekül játszottunk, utána viszont elfáradtunk, és a Levszki kijött a szorításból, sőt, egy kapufát is szereztek. Sohasem lehetünk elégedettek, ám azt mondom, ha a visszavágón rúgunk egy gólt, biztosan továbbjutunk. Ami a saját teljesítményemet illeti, az első félidőben jól ment a játék, akkor szereztem a gólt is, s akadt még két lehetőségem. A huszadik percben két védő között kaptam egy labdát, majd a jobbösszekötő helyéről, tizenöt méterről félmagasan a rövid sarokba lőttem. Szünet után én is fáradtabban mozogtam, mentségemre szóljon, szerencsére most már állandóan a kezdőcsapatban kapok helyet, így háromnaponta pályára kell lépnem. Ez azonban kellemes gond” – fogalmazott Szabics Imre, a Sturm csatára, aki győztes gólt szerzett a Levszki Szófia ellen.
Csapattársa, Korsós György viszont csak a kispadról követhette nyomon társai sikerét. "Igazi kupameccs volt, amelyen kihasználtuk a hazai pálya előnyét – vélte a sérüléséből a közelmúltban felépült védő. – Mindent egy lapra feltéve gólt akartunk szerezni, eközben hátul biztosan álltunk, talán így foglalhatóak össze a sikerünk titkai. Talán most nyújtotta a legjobb teljesítményét a védelmünk ebben az idényben, és végre a kapusunk is hozta magát, ami szintén nem volt eddig jellemző. Annak azonban egyáltalán nem örülök, hogy nem kerültem be, nem is értem a helyzetet. Egyszer már átéltem itt valami hasonlót, akkor fél évig koptattam a padot, de most nem akarok ennyit ücsörögni. Az eddigieknél is keményebben kell dolgoznom, és ha megkapom a lehetőséget, akkor azonnal élnem kell vele.”
"Mindenki láthatta, mennyi helyzetünk volt, nyugodtan mondhatom, jól játszottunk – ezekkel a szavakkal már Király Gábor, a Hertha BSC kapusa kommentálta csapata Apoel Nicosia ellen elért 1–0-s sikerét. – Az, hogy a helyzetkihasználásunk nem volt túl fényes, más lapra tartozik. Nyerhettünk volna öt-hat góllal is, úgyhogy szerintem rászolgáltunk erre a győzelemre. A legfontosabb, hogy egy–nullára nyertünk, előnynyel várhatjuk a visszavágót, de ez még nem jelenti azt, hogy továbbjutottunk. Én hátul tehetetlen voltam, a feladatomat elvégeztem, de a társaim helyett gólt nem tudok rúgni. Annak örülök, hogy a ciprusiak gyors csatárai nem tudtak érvényesülni, hála a jó védekezésünknek. Sztipánovics Barnabás, ameddig a pályán volt, jól játszott, sajnálom, hogy megsérült, és izomszakadása miatt nem játszhat Berlinben. A visszavágón mindenképpen jobb helyzetkihasználásra lesz szükségünk, jó lenne, ha legalább ennyi helyzetet kidolgoznánk, és legalább három gólt szereznénk.”
Furcsa módon Dárdai Pál nem lépett pályára Nicosiában, holott az előzetesen megadott kezdőcsapatban még szerepelt a neve. "Itt most ez van, előfordulnak ilyen esetek – nyilatkozta a középpályás. – Elég gyenge ellenféllel találtuk szembe magunkat, gólokkal kellett volna nyernünk. Sajnos csak eggyel győztünk, de ezen kár elmélkednünk, már készülünk a Bochum elleni, vasárnapi bajnokira. Remélem, ott játszom, ha ott nem, akkor majd a következő meccsen…”
Az Apoelben szereplő Sztipánovics Barnabás még Dárdainál is szomorúbb volt. "Sajnos meghúzódtam, részleges izomszakadásom van, ráadásul a bokám is megsérült – mesélte a magyar támadó. – A tizenötödik percben éreztem, hogy valami nem stimmel, de azt hittem, majd bemelegszem. Aztán a harmincadik perc tájékán egy sprint során azt éreztem, mintha késsel belém szúrtak volna, azonnal lefeküdtem, annyira fájt a lábam. Most terápiára járok, legalább tíz napig kell pihennem, azt pedig lehetetlen megjósolni, mikor léphetek legközelebb pályára. A sérülésemig elég jól ment a játék, de mint sok minden, ez is viszonylagos. A Hertha sokkal jobb volt nálunk, a berliniek végig irányítottak, úgy jöttek át a középpályánkon, ahogyan akartak. A brazil Marcelinho vitte a hátán az együttest, néha tényleg csodálatos dolgokat művelt a labdával.”
Lisztes Krisztián, az Arnhemben a Vitesse-től vereséget szenvedő Werder Bremen középpályása is kesergett egy sort a meccs után: "Az idény során ez volt a leggyengébb mérkőzésünk, csapatként csődöt mondtunk. Szinte semmi sem sikerült, mindenbe hiba csúszott, de ezen utólag kár gondolkozni. Ugyanakkor a kettő–egyes vereség után is megmaradt az esélyünk a továbbjutásra, ha otthon nem nyerünk, akkor nem is érdemeljük meg a harmadik fordulóba jutást. Minden csapat életében benne van, hogy kifog egy rossz napot, szerencsére vasárnap máris javíthatunk, méghozzá a Bayern München ellen. A Vitesse ellen Verlaat öngólja után kinyíltunk, volt némi zűrzavar a sorainkban, de megúszuk egygólos vereséggel, és még egyszer mondom, tovább kell jutnunk a visszavágón.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik