Az elmúlt hét végén elrajtolt olasz férfibajnokság legjobb teljesítményét nyújtotta Mészáros Dömötör. Mint már beszámoltunk róla, 28 ponttal keserítette meg a Milano életét, hat alkalommal nyitásból volt eredményes. Reménykedtünk benne, hogy Veres Péter is lehetőséget kap a Ferrarában, de a helyén játszó, 25 pontot szerző ausztrál Van Beest kitett magáért, így a magyar ütő munka nélkül maradt.

Nagy Mariann egy játszmát kihagyott a hét végén, végül 9 pontig jutott

Nagy Mariann egy játszmát kihagyott a hét végén, végül 9 pontig jutott
Németországban ezúttal sem járt szerencsével Grózer György csapata, az újonc Moerser SC ugyanis harmadik találkozóját is elvesztette. A magyar fiatal ezúttal nem kapott lehetőséget. Annál jobban ment Dambendzet Nathalie-nak, aki a női Bundesliga 3. fordulójában 8 ponttal (6 támadás, 2 blokk) segítette biztos győzelemhez az Ulmot. Spanyolországban a címvédő Tenerife is jól szaporázza a pontgyűjtést, és továbbra is a tabella második helyét foglalja el a Caja de Ávila mögött. Nagy Mariannt a második játszmában lecserélte Daniel Gallardo edző, de a negyedik szettben megint kezdett, és összességében 9 pontot termelt az Albacete ellen 3:1-re megnyert találkozón. Érdekesség, hogy az olaszok világbajnoka, Mello csak a harmadik felvonásban állt be, mégis 14 pontig jutott.
Öt mérkőzésen van túl a török pontvadászatban Koch Róbert együttese, az Erdemirspor, és eddig egy párharcot veszített. Még az elmúlt szerdán az egyik nagy rivális, a Ziraatbankasi látogatott Ereglibe, és játszmanyerés nélkül kullogott haza, a hét végén viszont nem akadt tennivalójuk Kochéknak, miután soros ellenfelük időközben tönkrement, és időnek előtte befejezte az idényt.
Külföldi bajnokságok
OLASZORSZÁG
A-1-liga. Férfiak. 1. forduló. Magyar érdekeltségű eredmények: Trento (Mészáros Dömötör)–Milano 3:1 (–28, 23, 23, 17), Perugia–Ferrara (Veres Péter) 2:3 (20, –19, –22, 22, –8), Treviso–Padova 3:0, Macerata–Ancona 3:0, Latina–Modena 3:2, Piacenza–Montichiari 2:3, Verona–Cuneo 3:1
Nők. 4. forduló. Novara–Modena 3:0, Spezzano–Perugia 0:3, Palermo–Vicenza 3:1, Forli–Bergamo 0:3, Ravenna–Reggio Emilia 1:3, Jesi–Firenze 3:1. Az élcsoport: 1. Perugia 12 (12:0), 2. Jesi 10 (11:4), 3. Modena 9 (9:4)
NÉMETORSZÁG
Bundesliga I. Férfiak. 4. forduló. Friedrichshafen–Unterhaching 3:2, Leipzig–Moerser SC (Grózer György) 3:0, Volley Dogs Berlin–Wuppertal 2:3, Bad Saulgau–Düren 0:3. 5. forduló: VC Olympia Berlin–Wuppertal 2:3. Az élcsoport: 1. Unterhaching 8 (14:5, 5), 2. Wuppertal 8 (13:8, 5), 3. SCC Berlin 6 (9:1, 3), …8. Moerser SC 0 (1:9)
Nők. 3. forduló: Schweriner SC–Sinsheim 3:0, Dresdner SC–Augsburg 3:0, Ulm (Dambendzet Nathalie)–Zeuthen-Eichwalde 3:0, Hamburg–Leverkusen 3:0, Münster–Vilsbiburg 3:2. Az élcsoport: 1. Schweriner SC 6 (9:1), 2. Dresdner SC 6 (9:2), 3. Münster 6 (9:4), 4. Ulm 4 (7:3)
SPANYOLORSZÁG
Szuperliga. Nők. 7. forduló. Magyar érdekeltségű eredmény: Tenerife (Nagy Mariann)–Albacete 3:1. Az élcsoport: 1. Caja de Ávila 14 (21:2), 2. Tenerife 13 (20:4), 3. Gran Canaria 13 (18:5)
FRANCIAORSZÁG
A-liga. Nők. 5. forduló. Magyar érdekeltségű eredmény: La Rochette–Albi (Pesti Anikó) 3:2 (–18, 25, 16, –23, 6). Az élcsoport: 1. Villebon 10 (15:3), 2. Mulhouse 10 (15:5), 3. Cannes 8 (12:0, 4), …10. Albi 4 (5:12)
GÖRÖGORSZÁG
A1-liga. Nők. 4. forduló. Magyar érdekeltségű eredmény: Vrilisszion–Larisszasz (Battlay Krisztina) 3:0 (19, 18, 11). Az élcsoport: 1. Panelliniosz 12 (12:1), 2. Panathinaikosz 12 (12:3), 3. Vrilisszion 11 (12:4), …8. Larisszasz 5 (6:9)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







