Bergkampot eltilthatják

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.10.28. 21:01
Címkék
Nincsenek jó napjai Dennis Bergkampnak, a holland ellen ugyanis eljárást indított az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) fegyelmi bizottsága. Annál kellemesebb időszakot él át James Beattie, a Southampton csatára, aki vasárnap mesterhármast ért el a Fulham ellen.
Bergkampot, az Arsenal támadóját a szombati, Blackburn elleni 2–1-es vereséggel záruló mérkőzésen kapta rajta a kamera, ahogy megtaposta Nils-Eric Johanssont, a Rovers védőjét. Graham Barber, a találkozó bírója nem látta az esetet, azaz nem ítélkezhetett az ügyben. A videós zsűri viszont közbeléphet, és már eltiltással fenyegeti a hollandot. Bergkamp visszaesőnek számít: az előző idényben a Liverpool elleni FA-kupa-meccsen Jamie Carragherrel bánt el, és ezért három meccset ki kellett hagynia.Bergkampnak Arséne Wenger sem szolgált jó hírrel, a francia menedzser azt mondta játékosának, ne üljön autóba, ugyanis nincs szüksége rá Dortmundban, az Arsenal szerdai, Borussia elleni BL-összecsapásán. Mint ismeretes, Bergkamp a repüléstől való félelme miatt nemigen utazik el Anglián kívüli mérkőzésekre, de Eindhovenben játszott, és jelezte, kész Dortmundig autózni a BVB elleni találkozó előtt is.Beattie-nek nemrég még az autózással voltak gondjai, ittas vezetés miatt a Southampton kétheti fizetését megvonta, miután a múlt hónapban bebizonyosodott bűnössége. A csatár az első kilenc fordulóban képtelen volt betalálni az ellenfelek kapujába, de az utolsó két mecscsen négy gólt szerzett, úgy, hogy mesterhármast ért el a Fulham ellen 0–2-ről megnyert találkozón. "Nemrég nagyon nehéz időszakon mentem keresztül, és mivel mentálisan erősnek tartottam magam, azt hittem, hogy a piás ügy nem fogja befolyásolni a játékomat. Tévedtem, de már tudom, hogy rosszat tettem, és nagyon sajnálom” – mondta Beattie, akinek jó formáját üdvözölte edzője, Gordon Strachan is."James egy fenomén, remek labdarúgó. Ha jól megy neki, nagy lesz a hangja az öltözőben, a következő hetekben nem árt füldugót használni. Nagyon fontos játékosunk, minden csapatban a csatárok a legfontosabbak, ők rúgják a gólokat, ők érik el a sikereket” – mondta a skót.
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
23 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
52 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik