Nem kétséges: a VfB Stuttgart legveszélyesebb támadója Kevin Kuranyi. A Brazíliában született, német állampolgárságú, de magyar felmenőket is a rokonságban tudó német labdarúgó csütörtökön az UEFA-kupa-mérkőzésen minden bizonnyal pályára lép az Üllői úton is. A húszesztendős, nagy tehetségnek tartott játékos az elmúlt hat bajnoki mérkőzésén hét gólt szerzett, vagyis elmondható, jó formában van. Kuranyi ebben az évben robbant be a német élvonalba, hiszen az idén őszig mindössze öt bajnokin lépett pályára, és csupán egy gólt szerzett. Talán ha őt sikerül kikapcsolniuk a zöld-fehér védőknek, akkor könnyebb dolga lesz a Ferencvárosnak persze ez nem lesz egyszerű feladat.

Hat mérkôzésen hét gól – Kevin Kuranyira (elöl) a ferencvárosi védelemnek muszáj lesz nagyon figyelnie

Hat mérkôzésen hét gól – Kevin Kuranyira (elöl) a ferencvárosi védelemnek muszáj lesz nagyon figyelnie
–Sajnos ez így van – ismerte el a futballista, akit telefonon értünk el. – Persze annak örülök, hogy nekem jól megy a játék, de ez önmagában meglehetősen kevés. Ha hiszi, ha nem, én mindenképpen szeretnék bajnoki címet szerezni a VfB Stuttgarttal. Tudom, hogy ez nem lesz könnyű és talán nem is mostanában sikerül majd, de azért ezt a célt mihamarabb szeretném elérni.
–Önre azért is figyelnek külön a magyar szurkolók, mert vezetékneve alapján akár a honfitársunk is lehetne.
–Igen, de a helyzet azért nem ennyire egyszerű. Én már Brazíliában születtem, és most német állampolgár vagyok. A nagypapám magyar, ő hagyta el az országot és telepedett le Dél-Amerikában. Sajnos nem is beszélek magyarul, és még Budapesten sem jártam soha, pedig sok szépet hallottam nagyapám hazájáról.
– Úgy tudjuk, felmenői miatt nem is olyan régen megkeresték önt a magyar válogatott vezetői.
–Néhány nappal ezelőtt hívott fel valaki, és ha jól emlékszem, akkor a válogatott menedzsereként mutatkozott be. Azt mondta, kíváncsi rám a magyar kapitány, és mit szólnék a meghíváshoz? Vissza kellett utasítanom a megtisztelő ajánlatot, mert korábban szerepeltem a német utánpótlás-válogatottban, így én már csak a német válogatott tagja lehetek, mi több, hiszem, hogy egyszer leszek is.
–Egyelőre a Ferencváros ellen kell bizonyítania. Mit tud a Fradiról?
–Csak hétfőtől foglalkozunk a mérkőzéssel, de nekem belső információim vannak a magyarokról. Korábban együtt játszottam a manapság már Bulgáriában futballozó Alex Monken Arrudával, aki ugye a közelmúltban a Ferencváros profija is volt. Mi persze még Brazíliában a Serrano korosztályos együtteseiben futballoztunk együtt, és mert tartjuk a kapcsolatot, sok mindent tudok a Ferencvárosról. Szerdán kora délután érkezünk majd meg Magyarországra, és péntekig a Kempinski Hotelben lakunk. Kész a program, a meccs előtti napon fél hatkor és péntek délelőtt is edzünk majd Budapesten, vagyis városnézésre nem sok időnk marad.
–Lehet, hogy meglepem, de a Ferencváros játékosai optimistán várják a találkozót. Mit gondol ön az esélyekről?
–Azt, hogy mi nem hibázhatunk. Az UEFA-kupa elején vagyunk még, és nekünk nem szabad kiesnünk. Tiszteljük a Ferencvárost, de mindenképpen továbblépünk, mert úgy gondolom, a Stuttgart jobb csapat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







